Azt hiszem körkérdésünk magáért beszél, nem kel túl sok gondolatot hozzáfűzni, talán csak annyit érdemes megemlíteni, hogy október 30-án Takarékossági Világnap lesz.
N.N. szabadkai munkanélküli:
Mondja meg miből takarékoskodjak: Munkanélküli vagyok, se nyugdíjam se munkanélküli segélyt nem kapok. Egyedüli megélhetési forrásom az ócska piac, kint árulok télen nyáron, hóban, fagyban, pedig az egészségi állapotom nagyon rossz, vérzékenységben szenvedek nagyon kellemetlen ezzel a betegséggel együtt élni, szinte minden órában elered az orrom vére. A piacozás sajnos nagyon keveset hoz a konyhára, alig tudunk megélni belőle. A lányommal a vejemmel, és a most született unokámmal élek egy háztartásban, nagyon nehezen tudunk megélni. A családban tulajdonképpen csak én dolgozom, a vejem alkalmi munkákat szokott vállalni, így teremti elő a mindennapi betevőre valót. De még így is, hogy ketten dolgozunk a családban többet fázunk, mint eszünk.
KARVÁK Ferenc szabadkai nyugdíjas:
Nem kell takarékoskodnom, mert nagyon sokat dolgozom, az mellett, hogy a házamban albérlők laknak. Sajnos, a gáz árának a drágulása miatt muszáj volt, az idén megemelnem a bérleti díjat, talán az albérlőimnek most egy kicsit jobban kell takarékoskodniuk. Néha azért kellett spórolnom, de szerencsére azok az idők már elmúltak. Már tizenöt éve nyugdíjas vagyok, és még most is dolgozom, szövöm a rongypokrócokat, nem nagy a haszon belőle, de mégis valamennyit hoz a konyhára. Nem dohányzom, nem fogyasztok alkoholt - 75 éves vagyok és még részeg nem voltam - odafigyelek az étrendemre. A munka mellett szeretek szórakozni is, hiszen még fiatalnak érzem magam, legközelebb Ásotthalomra megyek egy bálba, azt hiszem a televízió is közvetíteni fogja, utána pedig Adára a szüreti napokra látogatok el. A zentai Domus szokott utakat szervezni Csíksomlyóra, és így gyakran eljutok Erdélybe is.
FEJSZTHÁMEL Klára kispiaci takarítónő:
- Sajnos, nincs miből takarékoskodnunk, a kiadások túl magasak, annyi bevételre pedig nem tudunk szert tenni, hogy minden költséget fedezzünk, így honnan beszélhetnénk megtakarításról. Rengeteget kell osztani, szorozni, hogy a fizetésből egyáltalán meg tudjunk élni. Egy régi közmondás szerint csak a sokból lehet takarékoskodni a kevésből nem. Főmunkaidőben a kispiaci egészségházban takarítok, de amit itt kapok, az nem sokra elég, muszáj más, kiegészítő foglalkozás után is néznem. A szüleim után maradt egy kis föld, amelyen paprikát és dohányt termesztünk, a paprikát már átadtuk, de pénznek még a nyomát sem láttuk. A felvásárlási árra nem panaszkodhatunk, csak végre már pénzt is látnánk belőle.
KOVÁCS János királyhalmi magántermelő:
- A mai világban takarékoskodni nem lehet, hiszen bevételek alig vannak, a kiadások pedig sok esetben az egekbe szöknek. Takarékoskodni csak akkor lehet, ha levegőt is minden második alkalommal veszünk. Vőfélyként is tevékenykedem, sok helyen megfordulok és látom, hogy mások sem tudnak takarékoskodni, mert egyszerűen lehetetlen. Nagyon sokan 2000 eurót is felvesznek, hogy lakodalmat tudjanak csinálni, szerintem az a személy abba bele fog szakadni, örök életre eladósodik, hiszen nem lesz neki lehetősége visszafizetni azt. A fizetések alacsonyak - már ahol egyáltalán vannak -, a mezőgazdaságban aprópénzért vásárolják fel a paprikát, a burgonyát, a vegyszerek egyre gyengébb minőségűek, a mennyiséget meg kell duplázni a használatnál, az árát viszont emelik, így tényleg nem tudom, hogy min tudnánk még spórolni. Lassan oda jutunk, hogy a piacra az árut a hátunkon hozzuk be, így legalább megtakaríthatnánk az üzemanyag költségeit. Nem látok lehetőséget a takarékoskodásra, mert így is már a kezét-lábát összeszedtük mindennek. Oda jutottunk, hogy amelyik szobát nem használjuk azt nem fűtjük, éjjel nem alszunk csakhogy olcsó áramhoz juthassunk, s ezzel az árammal daráljuk a kukoricát a baromfinak. A piacon is borzasztó kicsi a kereslet, sokszor kijön a szegény nyugdíjas - az ember szíve megszakad rajtuk -, s vásárol tőlem három darab paprikát. Ilyenkor nagyon megsajnálom, s adok neki még néhány darabot, hiszen venne ő többet is, csak a pénztárcája nem engedi. De kérdezem én, mit ér, ha mi sajnáljuk őket, mikor az nem sajnálja, aki negyven évig dolgoztatta, s most éhbért ad neki nyugdíj helyett? Ők jóformán még megélni sem tudnak, nemhogy takarékoskodni. A kocsma nem kötelező, így nem megyünk be, a cigaretta sem az, így nem füstölünk, de enni csak kell mindannyiunknak. Van egy 27 éves fiam és nem látom számára a jövőképet. Gyakran, elgondolkodik, amikor arról beszélünk, hogy fiatalkorunkban mennyi mindent el tudtunk érni a feleségemmel. Felteszi magában a kérdést, ha akkor lehetett, akkor most miért nem lehet? Kérdezem én, hogy lehetne takarékoskodni azon, ami nincs. Nem látok lehetőséget arra, hogy hol szoríthatunk még a nadrágszíjon, mit vonhatunk még meg magunktól. Ma már mindenki csak arra költekezik, amire nagyon muszáj, mindenki komolyan elgondolkodik azon, hogy mit is vásároljon a piacon, mert ha valamit megvásárol ma, akkor mi lesz holnap és holnapután?
A lakodalmakat járva, tapasztalom, hogy vannak, akik a ruháikat a butikokban vásárolják, de azoknak a keze nem olyan, mint a mi kezünk. Nekünk megfelel a jó öreg ócskapiac, - itt is megtakaríthatunk valamennyit -, nyaralásra és telelésre nem is merünk gondolni. A búza és a kukorica kifizetésére nincs pénz, kérdés lesz-e valaha egyáltalán? Eközben az euró és az árak rendíthetetlenül kúsznak felfelé, kérdés, mennyit ér az a pénz addigra, amire kézhez kapja a termelő? Nem tudom meddig bírja még a nép ezt az állapotot. Úgy hiszem, nem kell sokszor a napnak lemennie ahhoz, hogy az emberek az utcára vonuljanak, mert ezt a rablógazdálkodást, ami nálunk megy, már nem tudjuk sokáig elviselni. Mi lesz a fiatalokkal, üres zsebbel nem tervezhetnek semmit sem, illetve tervezhetnek, de csak akkor ha közben átverik a másik embert, úgy, hogy dolgoztatnak velük és nem fizetnek nekik. Valakik így gondolkodnak, de azok nem a magunk fajta népek. Milliók szenvednek, amiatt, mert elviseltünk valakit, illetve valakiket.