home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
Változatlan változó
Gyurkovics Virág
2015.08.03.
LXX. évf. 30. szám
Változatlan változó

Képzeljünk el egy szivárványt, melynek egyik vége az egyszerűségükben is nagyszerű szénrajzokkal kezdődik, majd egyre szélesedve, a színek, az eszközök, az irányzatok, a térbeli kiterjedés, a technikai bonyolultság gyarapodása által a változatosabbnál változatosabb munkákon át a legösszetettebb szerkezetekben végződik.

Ezen a végtelen színes palettán valamennyi alkotás a világ rezdüléseire válaszreakcióként érkező kortárs művészet remekeit mutatja be. A szivárvány pedig nem máshol található, mint „Adria királynőjének” szívében, a vizek és a szerelem városában, Velencében. A képzőművészeti biennálén jártunk.

Az első nagyszabású tárlatot Velencében 1893-ban tartották meg a helyi művészeknek. A pályázók körének bővítéséről egy évvel később döntöttek, a kiállítás ekkor kapta meg nemzetközi jellegét, és ekkor kezdték el építeni Giardini di Castellóban a Palazzo dell’Esposizione elnevezésű új kiállítóhelyszínt, hogy 1895-ben már itt nyithassák meg Velence város első nemzetközi képzőművészeti kiállítását. 1902-től újabb bemutatásra szánt épületekkel bővült a városrész, majd 1907-ben elkészült az első nemzeti pavilon is, melynek Belgium örvendhetett. A magyar pavilont, a Maróti Géza tervezte szecessziós épületet — melyet, természetesen, egy hungarikum, Zsolnay-kerámia díszít — nem sokkal később, 1909-ben avatták fel.

A rendezvény az 1930-as években gyarapodott a zene-, a színház- és a filmművészet beemelésével. Az első nemzetközi építészeti kiállítást 1980-ban rendezték meg, a táncművészet témakörével pedig 1999-ben bővült. Azóta már bejáródott az a metódus, mely szerint a páros években az építészet, a páratlan években pedig a képzőművészet, a színház, a zene, illetve a mozi kap kiemelt helyet a kétévente megrendezendő megmozduláson.

A Velencei Biennálét az idén rendezték meg 56. alkalommal, vagyis immár 112 éves hagyományra tekint vissza. A biennálé intézménye az évek során kialakult, alapértékeken nyugvó, egyszersmind mindig megújuló, nyitott és befogadó jellegének, színvonalának, presztízsének köszönhetően méltán örvend világszintű érdeklődésnek.

A képzőművészeti kiállítások biennáléja május 9-étől november 22-éig látható. A rendezvény két központi helyszíne az Arsenal és a Giardini, itt összpontosulnak a nemzeti pavilonok. Ezekre a helyekre jegy ellenében léphetünk be, de a sziget egészén számtalan ingyenes tárlatot is megtekinthetnek az ide látogatók. A kiállítások között van tematikai és egy-egy alkotó opusát vagy csoport tevékenységét bemutató tárlat is, ezekről a biennálé térképe és egyúttal tárlatjegyzéke segítségével tájékozódhatunk.

Olyan turistaként, aki először látogat el a halacska formájú adriai „szigetre”, meggyőződéssel állíthatom, hogy a város felfedezésének lehető legjobb módja éppen a különféle kiállítások felkeresése, hiszen így célzottan járhatjuk be Velence utcáit. Ez persze korántsem garantálja, hogy nem tévedünk el a szűk kis sikátorokban, melyek jobbra-balra ágazásuk után zsákutcákba, zárt terekbe torkollanak, esetleg átkelő hidak nélküli csatornakijáratokhoz vezetnek, ahonnan csak csónakkal juthatnánk tovább. A bolyongás pedig azzal a felbecsülhetetlen Woody Allen-es élménnyel kárpótol, amelyet a rózsaszín téglákkal kirakott városban csakis az alkonyat, egy gondola és egy sanzonénekes tud megidézni.

Ebben a varázslatos környezetben láthatjuk tehát a nemzetközi biennálé alkotásait, melyekből kiolvasható, hogy mi foglalkoztatja a kor alkotóművészeit esztétikailag, gondolatilag, társadalmilag. Egy-egy munka kiindulópontja a személyes érintettség valamely formája lehet. Erre a művész a rá jellemző stílusban, a sajátos jelrendszerével reagál. Az exponátumok azonban nem adják könnyen az üzenetüket, a befogadók részéről sok esetben nagy munkát igényel a recepció. Az értelmezés a látott kép definiálásával, elemzésével indul. Az absztrakt fogalmak megfejtéséhez szükségeltetnek asszociációk, melyek az egyén általános tájékozottságával összhangban mindenkinél más és más összefüggésben rajzolódnak ki.

A több száz tárlatot végignézve számos következtetést vonhatunk le a kortárs művészet tendenciáiról. Például azt, hogy a multimediális eszközök használata a művészek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, az alkotásokban a technológia legmagasabb szintjei valósulnak meg, illetve az installációkat már komplexen egymásba nyíló termeken keresztül, szövevényes módon egymásba, egymásra épülve álmodják meg az alkotók. Nincsenek határok. Sem térbeli, sem technikai, de legkevésbé gondolati értelemben. Bármilyen valódi, múltat idéző vagy futurisztikus, álombéli vagy metaforikus világ rekonstruálható, megalkotható, ha megvan hozzá a kreatív energia.

Akadnak azonban két lábbal a jelenben járó alkotók is, akik által megerősítést nyerhetünk arról a jelenségről, amely szerint a XXI. század művésze szociális munkásként lépett elő. Ők azok, akik „közönséges” dolgokat emelnek a művészet szintjére, hogy általuk mutassák be a hétköznapi csodákat. Számos olyan kérdésben hallatják a hangjukat, amelyre fontosnak tartják felhívni a figyelmet, mert túl sok a felvetésekre adott helytelen válasz: a hatalom és a pénz gyűrűjében csitulni nem tudó gyűlölködés borzasztóan rossz irányba vezet. Nem csoda hát, hogy a kétkezi munkát végző dolgozókon kívül a Közel-Keleten folyó háborúk, a fegyverek és a lőszerek is visszatérő motívumai a kiállításoknak.

Az alkotók által közvetített gondolatok persze csak egy utópisztikus világban tudnának változtatni a történéseken. Ezért nem is a kész válaszok adása, sokkal inkább a kérdések megfogalmazása az, ami működőképes lehet. A művészi szándék tehát sokszor az összetettség analizálására irányul, megelégszik a közrejátszó körülmények feltérképezésével vagy a lehetséges irányok felvázolásával. Hasonló törekvésre láthatunk példát a magyar pavilonban is, ahol Cseke Szilárd Fenntartható identitás című munkájában (kurátor: German Kinga) az identitásfogalmunk legfontosabb kérdéseire, szempontjaira világít rá. Kódrendszert állít fel, melynek elemeibe ki-ki a saját identitáskomponenseit helyettesítheti be, hogy ezáltal segítse önmagunk és világunk megismerését, mások elfogadását.

Az ilyen gondolkodó munkák átszövik a biennálé egészét, mellettük pedig nagy arányban láthatóak olyan alkotások is, amelyek legfőbb célja még mindig az esztétikai élmény nyújtása. Korok, korszakok, stílusok, irányzatok váltakoznak, és változik a művészet is, egyszersmind mégis változatlan marad, hiszen mindenkor a művészet az, ami segíti a befogadót abban, hogy meglelje lelki egyensúlyát.


Kattints az alábbi képre és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..