home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Válogatás a Hertelendyfalvi Települési Értéktárból
2020.10.12.
LXXV. évf. 38. szám
Válogatás a Hertelendyfalvi Települési Értéktárból

Hertelendyfalvi székely varrottasok

Hertelendyfalvi székely varrottasok

Semmi kétség, hogy a bukovinai székelyek ősei a madéfalvi veszedelem után régi szokásaik közül a kézimunka készítésének módját, ügyességét és tudását is magukkal vitték. 1883 óta e közösség kirajzott csoportja egy körbezárt, kis szigetként az Al-Duna partján telepedett meg, és egy új, modernebb világban igyekezett élni, közben pedig a régit maga mögött hagyni. De néhány lelkes személy áldásos munkájának köszönhetően a népi varrottasok megőrződtek az utókor számára.

1933-ban a szabadkai Munka szerkesztőségének kezdeményezésére Vajdaságban háziipari tanfolyam indult, melyen a vidéki asszonyok és leányok bevonásával szebbnél szebb háziszőttesek készültek. Ekkor a Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett nagybecskereki kézimunka-kiállításon a hertelendyfalvi székely varrottas országos hírnévre tett szert, sőt, még a határokon túl is felfigyeltek rá. A hertelendyfalviak munkáival új színek és formák jelentek meg a délvidéki tájon, ehhez hasonló néprajzi kincsestár az erdélyi Kalotaszeg vidékén volt még. Így az al-dunai református székely közösség megkapta a legszebb kitüntetést, a „jugoszláviai Kalotaszeg” elnevezést.

Hertelendyfalván a hagyományos kelengye jeles darabjait a vászonholmik alkották. A szövéséhez lent, kendert és gyapotot használtak, melyből lepedőt, párnavéget, takarót készítettek, valamint az abroszok és a terítők szegéséhez horgolt csipkét vagy rojtot használtak. A székely varrottason használt keresztszemes hímzés technikáját szálán varrott vagy zsinórhímzésnek nevezik. Szigorú szabályok szerint, eredeti minták és színek felhasználásával készül, és a bukovinai Andrásfalva varrottasaival azonosítható. A Hertelendyfalvára átörökített gazdag és változatos mintakincsre jellemző az aszimmetria, az ismétlés, a harmónia és a szimbolika. A mintakincset gyakran használt stilizált levelek, virágok, madarak vagy mértani motívumok alkotják. Kapcsolatban vannak a szilágysági, a mezőségi és a Felső-Maros menti hímzésekkel is. Eredetük kétségkívül a bukovinai kivándorlásra vezethető vissza, de ez máig nem tisztázott a néprajztudomány számára. A varrottasokon, elsősorban a terítőkön és az abroszokon, a minta középrészét jellemzően az úgynevezett mesterín díszíti, majd erre helyezik az egyforma távolságra található mesterke részt. Egy munkadarabon egy vagy legfeljebb két színt használnak. Ez lehet piros, fekete vagy kék, illetve ezek kombinációja. Az így kapott különleges alkotások egy-egy szobabelső díszítőelemét alkothatják.

A történelmi hagyományait már-már elhagyni készülő bukovinai székely közösség sokat köszönhet a református egyháznak. A telepítő lelkész fia, ifj. Tomka Károly 1906-beli szolgálatba lépése óta a hagyományok felújításán fáradozott. Felesége, Tomka Viktória tiszteletes asszony gyűjteni kezdte a Bukovinából származó szőtteseket és varrottasokat. Munkájával arra ösztönözte a falu lakosait, hogy a lepedő- és a párnavégeket, valamint a festékeseket régi, még Bukovinából hozott hagyományos mintákkal díszítsék, terítőikre is ezeket hímezzék. E tevékenységet az ’50-es években Kocsis Antalné (szül. Sejpes Márta) tiszteletes asszony folytatta, aki már nem elégedett meg azzal, hogy a helyi asszonyok körében népszerűsítse ezeket a mintákat, hanem összegyűjtötte és lerajzolta, majd 1974-ben — Kunszabó Júlia iskolaigazgatóval közösen — könyv formájában meg is jelentette őket. Kiadványukkal a közösség által megőrzött ősi mintákat tették közkinccsé. Áldásos munkájuk nyomán szinte nem is kellett felújítani semmit, csak kézbe kellett venni egy kicsit. Így rövid idő alatt visszanyerte a régire emlékeztető ragyogását. 1953-tól a hagyományos népművészet megmentésén egész életén át fáradozó, a székely varrottasok újjáélesztésében iskolát teremtő Kemény Lajosné Varga Mária az eredeti népi díszítőművészet ápolása érdekében kitartó, következetes gyűjtőmunkát végzett. Nemcsak a maga örömére hímezte párnáit, asztalterítőit, hanem falujában a kézimunkacsoportot is vezette. Munkája során segítségére volt menye, Kemény Lajosné Német Katalin, akivel rendszeresen együtt állították ki alkotásaikat.

Hertelendyfalván a nagyon erős asszimilációs hatásoknak kitett, 1500 fős magyar közösség a mai napig őrzi és ápolja nyelvét, hitét, kultúráját. Elmondható, hogy csaknem száz éve tart kincseinek tudatos gyűjtése és ápolása, mely mára a székely léte ékes bizonyítéka. Ebben a legnagyobb segítségére a Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület van, mely megalakulása óta kézimunka-szakcsoportot tart fenn. Tagjai ápolják, őrzik és továbbadják mindazt a felbecsülhetetlen örökséget, amelyet őseiktől kaptak. Az öltés tudománya mára az idősebbekről a fiatalabbakra száll. Az egyesület tagjai a mai igényeknek megfelelően továbbra is készítenek kispárnákat, abroszokat, könyvborítókat, melyek mintakincsét eredeti forrásból merítik. Elmondható tehát, hogy népi hagyományuk életképes, és értékeiket szervesen összekapcsolták a modern kor célszerűség diktálta igényeivel. Munkájukkal tudatosan hozzájárulnak a még napjainkban fellelhető varrottasok tovább éléséhez és a délvidéki magyarság díszítőművészetéhez. Ezek alapján is indokoltnak érzem, hogy az Andrásfalváról származó bukovinai székely varrottasok — a még meglevő, sajátságos díszítőmotívumaikkal — mihamarabb Vajdaság és a Kárpát-medence értéktárának részévé válhassanak, hiszen így tudjuk helyüket a leghatásosabb módon a jelenkorban is megtalálni.


Készült a VMMI közreműködésével. Javaslattevő és fényképek: Boros Rezső. Kapcsolódjon be az értékgyűjtő mozgalomba. 

Cím: www.ertektar.rs

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..