2013 júniusában, egy feltehetően meleg, nyári napon Edward Snowden, az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) egyik alkalmazottja felkavarta a világot, és megtörve a többéves titkolózást, nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok tömeges megfigyelési programjait. Főhősünk a központi hírszerző ügynökségnél (CIA) informatikusként dolgozott, amikor szembesült az NSA által gyűjtött és tárolt nagy mennyiségű adattal. Rájött, hogy az ügynökségek titkos programokon keresztül folyamatosan figyelik az amerikai állampolgárok és az egész világ kommunikációját, ez pedig annyira megdöbbentette, hogy mindent kockára téve úgy döntött, a nyilvánosság elé tárja a tényeket.
A nyilvánosságra hozott dokumentumok bemutatták, hogy a megfigyelések, melyeket addig csak összeesküvés-elméleteknek tituláltak, mégiscsak valóságosak, sőt még komolyabbak, mint gondolták, és az NSA kiterjedt programokat működtet, melyek a telefonhívások, e-mailek és az internetes tevékenységek monitorozására irányulnak, lementve a metaadatokat, feljegyezve, hogy ki kivel, mikor és milyen hosszan beszél telefonon. Az ügynökség próbált finomítani a dolgon, és azzal érvelt, hogy ezek az intézkedések Amerika biztonságát szolgálták. A kirobbant botrány súlyos kérdéseket vetett fel a demokrácia, a kormányzati átláthatóság és a polgári szabadságjogok tekintetében. Sokan úgy vélték, hogy az államnak nem volna szabad ilyen messzire mennie a lakosság megfigyelésében, még a haza védelmében sem.
Forrás: You Tube
Ez előtt az eset előtt is voltak megfigyelések, sőt már a hidegháborúban is mindenki, aki egy kicsit is gyanús volt, jobban meg lett figyelve, és hát akkor egy kicsit mindenki gyanús volt. Már akkor minden telefonhívás egy szűrőn ment keresztül, és figyelték, hogy bizonyos szavak elhangzanak-e egy beszélgetés során (pl. elnök, bomba, robbantás). Ha igen, akkor alaposabban megvizsgálták a beszélgetést.
Ezek az előző esetek valami miatt nem lépték át az emberek ingerküszöbét. Ám ez most más volt, mert a közzétett dokumentumok mennyisége és részletessége egyszerre volt lenyűgöző és elborzasztó. Ami annak köszönhető, hogy az ügynökség minimum 15 hónapon át folyamatosan és rendszeresen mentette le az adatokat (becslések szerint 1,7 millió file-hoz fért hozzá). Ezek a dokumentumok megcáfolhatatlan bizonyítékai voltak annak, hogy az NSA milyen szintű megfigyelést folytat, és nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is. Magas rangú katonai vezetőket, politikusokat és államfőket is lehallgattak, megfigyeltek. A kiszivárogtatott információk pedig konkrét adatokat és részleteket tartalmaztak, melyek bemutatták az embereknek, hogy miként is történik az adatgyűjtés és a megfigyelés. Az NSA több olyan nagy techcég felhasználói adataihoz is hozzáfért, mint a Google, a Facebook, a Microsoft, az Apple vagy a Yahoo. Világszerte napi 200 millió SMS-t gyűjtöttek be, és több százmillió névjegyzéket.
A botrány globális vitát robbantott ki az adatvédelem és a magánélet kérdéséről. Számos vállalat és intézmény kezdett el foglalkozni a felhasználói adatok védelmével, és egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a titkosított kommunikációs eszközök meg az adatvédelmi jogok támogatására. Az európai uniós tagországok is felléptek a megfigyelési tevékenységek ellen, és szigorúbb adatvédelmi szabályozásokat vezettek be. Az eset sokaknak felnyitotta a szemét, és ráébresztette őket a digitális korban rejlő kockázatokra, illetve a magánélet védelmének fontosságára. Snowden tevékenysége nagyon időszerű volt, és rávilágított, hogy az állami megfigyelés meg az adatgyűjtés milyen mértékben érinti az egyének magánéletét és szabadságát a digitális korban.
