Nekem már akkor gyanús kezdett lenni a parlamentáris demokrácia, amikor egy-egy kosárlabda- vagy labdarúgó-mérkőzés közvetítése miatt megszakadt a Tisztelt Ház ülése, mert a képviselők élő közvetítés nélkül nem voltak hajlandók elmondani világmegváltó véleményüket. Ha összeadjuk némely parlamenti képviselő tévéfellépéseit és -szerepléseit, még a legkeresettebb filmszínészek is megirigyelhetik őket. Nemcsak a nagyszerű alakítások, hanem az ezzel járó pénz miatt is. Az derült ki, hogy tévéközvetítések és tévépárbeszédek nélkül nemcsak Kosovo, hanem ez a mind jobban zsugorodó országunk is elveszett volna.
A tettekről térjünk át a szavakra felkiáltással, politikusaink a spanyol és a dél-amerikai szappanoperákhoz hasonló kerekasztal-párbeszédekkel, esetleg tévévitákkal szórakoztatják a derék előfizetőket és választópolgárokat. Lényegében ezek a tévéviták mentik át a radikálisokat és a nacionalista pártokat az egyik választási vereségből a másikba. Azaz: nem baj, hogy nincsenek hatalmon, de bármikor elmondhatják véleményüket, koholmányaikat és hazafias okoskodásaikat a tévénézők milliói előtt. És közben újabb híveket szereznek, akár elismerjük ezt, akár nem. A pusztába kiáltott szó helyett jóval többet ér a tévébe kiáltott szó, amit nagyon jól tudnak a képviselők is. Ezért talán már meg sem lepett igazából, hogy a közelmúltban a 4. vajdasági magyar párt tévépárbeszédre hívta a másik 3 magyar pártot, amelyek következetesen kihagyják őket a játékból.
Van kitől tanulniuk a vajdasági magyar pártoknak, de én eddig azt hittem, hogy ők legalább felette állnak az úgynevezett igazságot firtató, vádaskodó, számon kérő és civakodó tévépárbeszédeknek. Igaz, néhány évvel ezelőtt volt egy ilyen nyilvános tévéviadala a VMSZ és VMDP elnökének, de nem lettünk tőle sem okosabbak, sem boldogabbak, hiszen már a műsor ötödik percében összevesztek, és utána már az indulatok és az elfogultság beszélt. Később az idő és a helyzet alakulása bizonyította, hogy tévékamerák és -közvetítés nélkül mégis sikerült megegyezni, kibékülni, és gyümölcsöző koalícióra lépni. Valóban jó lenne tudni, mit remélt vagy remél a 4. vajdasági magyar párt, egy ilyen nyilvános tévévitától. Hogy bekerül a parlamentbe, vagy csupán azt, hogy egy órán át a tévében szerepelhet? Végeredményben ez sem mellékes, hiszen ha valami nem stimmel, a radikális vezér is azonnal tévépárbajra, -párbeszédre hívja a köztársasági elnököt. Az sem mellékes, hogy ezeket a párbeszédeket és tévépárbajokat nem a választópolgárok kérik, hiszen ők nem a szavakból, hanem a munkából és a pénzből élnek. A választópolgárok -- ami a magas politikát illeti -- kitartanak a monológnál, amit köznyelven tüntetésnek, tiltakozó nagygyűlésnek neveznek. Ezek általában betört kirakatokkal és a parlament felgyújtásával fejeződnek be. Persze a tévé ezt is közvetíti.
A tanulságot sajnos nagyon nehéz, szinte lehetetlen levonni. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy ez is lehet egy útja és módja az ország építésének. Valahol olvastam is egy igen érdekes aforizmát, amely szemléltethetné hazánk helyzetét és útját a jövő felé. Megpróbáltam lefordítani, és így valahogy hangzana: olyan országot akarunk csinálni, amilyent a világ eddig még nem látott. Ha ez sikerül -- akkor nem is fog...