Később a Sarnyai-tanyán is jártunk, ahova csak azért tértünk be, hogy néhány fotót készítsünk, viszont ott tartott bennünket az artézi kút hűs vize, a csend és a nyugalom.

Reggel, miközben az osztálykirándulásra érkező gyerekeket vártuk, Sarnyai Csaba elmesélte, hogyan lett belőle hajóskapitány, illetve mi az a három tevékenység, amelyre a vállalkozása épül.

Szalai Attila felvételei

— Kilencévesen már saját csónakot kaptam az édesapámtól, és amikor csak tehettem, a Tiszán töltöttem az időmet. A magyarkanizsai horgászegyesület tagjaként alig húszévesen horgásztábort szerveztem és vezettem. Ezt a hajót nagyon viharvert állapotban vásároltam meg, igazából csak a gyárban készült test volt meg, arra építettem rá a többit. Magam tataroztam, szépítgettem. A belseje teljesen új, minden fából van, de nem akármilyen fából, hanem őshonos fajtákból. Az asztal például mezei szil, a szekrény teteje eper, a többi fekete diófa, hárs és tölgy. Mivel jómagam is, és a hajóm is teljesen Tisza- és természetközpontúak vagyunk, a tájhoz illő kiegészítőket kerestem. Így születtek meg a tiszavirágok, melyeket egy kedves barátom faragott ki. Aztán, amikor úgy gondoltam, a jármű már alkalmas csoportok fogadására, a vízre tettem. Ez öt évvel ezelőtt, 2013-ban történt. Hogy miért Tiszai Tangó? Egyrészt, mert zenész is vagyok, másrészt a Tisza sem mindig ilyen nyugodt, csendes, sima, mint ma, hanem vannak lüktető, temperamentumosabb időszakai is, melyeket én nagyon szeretek. A zene szintén gyermekként talált meg, amikor lakodalomba mentünk, mindig a muzsikusok körül lebzseltem. Jártam zeneiskolába, viszont eltanácsoltak, mert annak idején nagyon rossz voltam, ezért autodidakta módon tanultam meg mindazt, amit most tudok. Gitáron játszom, Csaba Duó néven lassan tizenegy éve létezik az együttesünk, mellyel hétvégenként muzsikálunk. Felépítettük ezt a karriert is, habár nincsenek CD-ink, videofelvételeink, viszont nagyon sokan ismernek bennünket, és terjed a hírünk. A hajóval tavaly kezdtem meg a nemzetközi vízi utasszállítást, Szegedre járok. Elmondhatom, hogy ezen a téren nagyok az elvárások, számos technikai és biztonsági követelménynek kell eleget tenni. Tizenkét személyre kaptam meg az engedélyt, ez elegendő is, erre van kereslet. Nem napi szinten közlekedünk, hanem akkor, amikor jelentkeznek az érdeklődők, egy-két család, kilenc-tíz ember. Tavaly augusztus elejétől október végéig szerveződtek ezek az utak, az idén júniusban szeretnék indulni a szolgáltatással. Egyébként minden ötletre nyitott vagyok, számításba jöhetnek osztálykirándulások, céges csapatépítő programok, családi, baráti összejövetelek, lány- és legénybúcsúk, éjszakai hajózás... Sőt, esküvő is volt már a hajómon. Hangulatvilágítás, zene, sörcsap is van, tavaly kaptam meg ezt az átlátszó fóliát, melyet eső vagy vihar esetén leengedünk, és nem kell megszakítani az utazást. Nincs is annál jobb, mint amikor benne vagyunk a történések középpontjában. A Tiszán a vihar is lenyűgöző élmény. Hangsúlyozni szeretném, a hajózás nálam nem csak arról szól, hogy teszünk egy kört a vízen. Próbálok tartalmat is adni az útnak: ha van rá igény, mesélek a Tiszáról, a vidékről, az emberekről, az élővilágról, sok történetet felelevenítek.

Hogy Csaba nem csak a levegőbe beszél, azt magunk is megtapasztaltuk, hiszen az osztálykiránduláson levő gyermekekkel együtt mi is meghallgattuk, miért hívják a szigetet Majom-, illetve Rubint-szigetnek. A hajóskapitány szavai nyomán megelevenedett a kanizsai Palotás Rozália és a romániai magyar fiú, Diményi Gáspár szerelme, valamint a vízbe dobott rubintgyűrű legendája.

— Természet és pedagógia, ez a két dolog áll közel hozzám — folytatta a saját történetét Csaba. — Ezt az elképzelést teszi teljessé a Sarnyai-tanya, mely már több mint húsz éve az édesapámé. Adorjánon van, szintén a Tisza mellett, a töltés közelében. Amikor hazajöttem Szabadkáról, ahol tanítóképző karra jártam, leültünk beszélgetni arról, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Ez is nagy beruházás volt, most már 60-70 személyt —gyermekeket és felnőtteket egyaránt — tudunk fogadni, de ami fontosabb, beszélgethetünk magáról a térségről, Vajdaságról. Az ide látogatók átfogó képet kapnak arról, mi is a Tisza valójában, és miért fontos az itteni embereknek, a környezetnek. Ez a vállalkozás önerőből, családi segítséggel épült fel, nem igényeltem pályázati pénzeket, és a továbbiakban sem szeretném ezt a lehetőséget kihasználni. Megelégszem azzal és annyival, amennyire én képes vagyok. A terveim sem arról szólnak, hogy vegyek egy nagyobb hajót, inkább tartalmilag szeretném bővíteni, gazdagítani, színesebbé, érdekesebbé tenni a kínálatomat. Hinni kell magunkban, ez a legfontosabb, aztán következhetnek az ötletek. Tavaly gondolkoztam azon, hogy Szegeden is próbálok egy kis hajót indítani, de akkor mi lett volna az itthoni dolgaimmal? A hajó, a tanya, a muzsika teljesen kitölti az időmet, többre már fizikailag is képtelen vagyok. És amit semmi sem pótol, az az ismeretség, hogy az itteni embereknek átadhatom mindazt, amit tudok, bemutathatom, milyen szép a mi vidékünk.

Sarnyai Csaba tavaly Turisztikai Tiszavirág díjat kapott, amin elmondása szerint meglepődött, viszont természetesen jólesett neki az elismerés. A Hét Nap olvasóinak pedig azt üzeni, ha kedvet kaptak megismerkedni vele, illetve egy utazást tenni a Tiszai Tangóval, akkor keressék fel a Facebook-oldalát, ott mindent megbeszélhetnek.