Az ügyben érintett temerini Orosz családot telefonon kerestük meg, s István, a férj és az apa jelezte, hogy hajlandó a történtekről a sajtónak nyilatkozni. A novemberi szomorkás időben értünk be Temerinbe, s Oroszék házát nem volt nehéz megtalálni. Csöngetésünkre óvatosan nyit ajtót a házigazda, s a rendezett családi ház nappalijába invitál bennünket, ahol már vár ránk felesége, Angéla is. Angéla súlyos beteg, évek óta gyógykezelésre szorul, az ágyban volt kénytelen fogadni bennünket.
— Kérem, úgy fotózzanak, hogy ne legyen abból csődület itt a környéken — mondja finom udvariassággal kollégámnak. Hellyel és üdítővel kínálnak bennünket, majd a kötelező udvariassági mondatváltások után rátérek a lényegre.
— Mi történt hát azon az ominózus hétvégi éjszakán, hogyan látja az akkor történteket Orosz István, akinek két fiát, Róbertet és Attilát is letartóztatták 22-én?
— Én csak azt tudom elmondani, amit a gyerekek meséltek nekem az események után, illetve azt, aminek személyesen is a tanúja voltam — kezdi István, aki erős embernek tűnik, de az eseményekre való visszaemlékezéskor a közelmúltban átélt események okozta stressz hatására igencsak elérzékenyül.
Mint megtudjuk, átlagos hétvégi estének indult az akkori is a magyar gyerekek számára, akik a közelmúltban megismert óbecsei és adai társaikat is meghívták a dél-bácskai városkába. Miután minden szórakozóhely bezárt, a fiatalok a Next nevű — a helyiek szerint kétes — vendéglátóhelyre vették az irányt. Hogy ott pontosan mi történt, azt szemtanúk nélkül csak feltételezni lehet. István elmondása szerint az egyik magyar gyerek véletlenül meglökte az ott tartózkodó szerb srácok közül az egyiket, de rögtön bocsánatot is kért tőle. Hogy így történt-e vagy sem, az még tisztázásra szorul, de az egészen bizonyos, hogy a két társaság között szóváltásra és — vélhetőleg — tettlegességre is sor került. Az összetűzésnek a helyszínen lévő biztonsági szolgálat úgy vetett véget, hogy a delikvenseket egyszerűen kiterelte — a helyiségből. Az Orosz gyerekek ekkor elindultak haza. Az otthonuk mintegy 250 méterre van ettől a helytől. Orosz István elmondása szerint ekkor történt az igazi baj: a hazafelé tartó fiúkat ugyanis több személygépkocsi és egy teherautó is üldözőbe vette. A teherautón sörösüvegek voltak, s azzal kezdték el dobálni a magyar gyerekeket. Mivel az egyik mozgássérült közülük, menekülés közben nem tudott a társaival lépést tartani, s lemaradt. Ő járt a legrosszabbul. István elmondása szerint súlyos sérülést szenvedett, 8-10 centiméteres vágás keletkezett a fején, s láncokkal is összeverték. Állítólag a földön heverő magatehetetlen gyereken teherautóval is át akartak gázolni, s csak annak köszönhette az életét, hogy társai az utolsó pillanatban elhúzták az útról. Nem sokkal később a gyerekek elérték az Orosz család házát, s üldözőik csak a kerítésig követték őket. István a zajra ment ki, s ekkor értesült róla, hogy mi történt. Ő úgy tudja, hogy a megtámadott magyar gyerekek időközben hívták a rendőrséget, s az mintegy fél órával később a családi házhoz meg is érkezett.
— Ha ez nem történik meg, akkor az egész ügy vélhetőleg be is fejeződött volna — mondja István.
A rendőrök a helyszínre érkezésük után bevitték a magyar srácokat is az őrsre, ott fújattak velük, s valahányuknak 2 ezrelék körüli véralkoholszintet mutatott a szonda. Mindazonáltal reggel hat órakor hazaengedték mindannyiukat.
A vasárnap csendben és nyugalomban telt el, hétfőn mindenki elment a munkahelyére. Az Orosz házban egyedül Angéla tartózkodott, amikor a délutáni órákban megérkezett a rendőrség a házkutatási paranccsal. Angéla és István két fiát, az incidensben részt vett Attilát és Róbertet ugyanebben az időben a munkahelyükön vették őrizetbe. A rendőrök végig igen udvariasak voltak, és szabályszerűen jártak el, de nem engedték meg, hogy a beteg Angéla értesítse férjét a történtekről. A házkutatás során a rendőrség számos tárgyat lefoglalt. Ahogy István mondja, a teljesség igénye nélkül, elvittek két házi készítésű bozótvágó, ún. machete kést, a gyerekek összes pólóját, az EMI tábor plakátjait, egy szétvágott, majd később összeillesztett, alkatrészek nélküli, üzemképtelen AK—47-est, két személyi számítógépet, de bűnjelként lefoglalták a Magyar Szó napilap három példányát is. Majdnem hasonló sorsra jutott a házban talált, első osztályos középiskolai német tankönyv is.
— Valamit nem értek — vetettem közbe —, tulajdonképpen milyen indokkal történt a házkutatás?
— Azt mi nem tudjuk, itt a papír, de itt csak paragrafusok vannak felsorolva — mondja István, s hozzáteszi, hogy ő úgy tudja, hogy a fiait, akárcsak a másik öt magyar gyereket és egyet a másik, szerb csoportból vallási és nemzeti türelmetlenség szításának vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
— Először úgy tudtuk, hogy csak egy napig tartják majd őket bent, aztán 48 órára, s azóta már három hét is elmúlt — mondta István.
— Ha jól értem, akkor ez a történet már régóta nem is a verekedésről szól, hanem arról, hogy a gyerekek valamelyik szélsőséges csoportnak a tagjai.
— Igen, ebbe az irányba mentek el a dolgok, pedig a fiaim nem tagjai a Hatvannégy Vármegye ifjúsági szervezetnek, ahogyan azt híresztelik — mondja az apa, s hozzáteszi: Mi, kérem, eddig semmilyen hivatalos dokumentumot, igazolást nem kaptunk arról, hogy a fiaink tulajdonképpen miért is vannak letartóztatva.
Orosz Istvántól megkérdeztük, hogy találkozhatnánk-e a család védőügyvédével is. István készségesnek mutatkozott, azonnal fel is hívta az ügyvédet, de ő azt mondta, hogy nem látja értelmét annak, hogy most nyilatkozzon, a vádemelésre ugyanis a jövő héten kerül sor, így érdemben csak akkor nyilatkozhat a dolgokról. Ebben maradtunk. A jövő héten már vélhetőleg többet tudunk. Folytatása következik.