home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tanévzáró szentmise az idén is
KEIPER Kornélia
2013.06.05.
LXVIII. évf. 23. szám
Tanévzáró szentmise az idén is

Nyilván sokan emlékeznek a tavalyi hálaadó, illetve tanévzáró szentmisére. Nagyszerű rendezvény részesei voltak azok a diákok, hitoktatók, tanárok, akik részt vettek ezen az eseményen a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban.

Mi sem volt természetesebb, mint hogy az idén is megszervezték a hittanosok tömeges részvételével, dr. Sente Marko úr ötletadó gazdának és ft. Utcai Róbert csantavéri plébánosnak az odaadó támogatásával. A Magyar Nemzeti Tanács ugyancsak segítő kezet nyújtott hozzá, autóbuszokat biztosítva az érdeklődő gyerekek és fiatalok szállítására.

A rendezvényt koordináló Balcsák Szilárd atya külön köszönetet mondott a plébánosoknak, hitoktatóknak, akik szintén nagy részt vállaltak a találkozó sikerében. Külön kiemelte az iskolák igazgatóit, tanárait és tanítóit, akik közül sokan jelenlétükkel is megtisztelték a hittanra járó tanulókat. Köszönetét fejezte ki a Gróf Széchenyi István Általános Iskola kórusának és zenekarának, élén a tanárukkal, Tamás Sándorral, akik szívhez szóló énekükkel, zenélésükkel emelték e nap fényét, akárcsak Gajdos Lászlónak és az Ébredés zenekarnak a hangosításért.

A kirándulások időszaka igencsak megtizedelte mind a zenekart, mind a kórust, de ez nem okozott problémát, anyukák, nagymamák álltak be a kórusba, és segítették csemetéik fellépését.

Az Úr áldása legyen a szervezők és a résztvevők fáradozásán, és adjon nekik erőt a további munkához, hogy jövőre ismét megszervezhessék a hálaadó szentmisét!

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..