A mesét szerető férfi

Szolnokon ragadtam egy éjszaka, lekéstem az utolsó vonatot. Akkor is színházban voltam. Piszok hideg február volt, mínusz nyolc fok. Majd megfagytam az állomáson. Csak hajnali kettőkor indult a vonat, mellyel hazautazhattam. Álltam ott a rideg, hideg szolnoki pályaudvaron, és csak vacogtam. A várótermek zárva voltak már. Ilyenkor be lehet ugyan egy Nők Lapja újságírójának kéredzkednie a forgalmi irodába, hogy ,,bocsánat, nincs valahol egy hely, ahol leülhetnék?’’, de én ezt nem szeretem. Viszont láttam egy helyiséget, ahonnan ki-kijöttek a kalapácsos, kerékkopogtató férfiak. Gondoltam, ott bizonyára világos és meleg van, ahol meg férfiak vannak, ott beszélgetni is lehet. Álltam ott az ajtóban és vártam, majdcsak kijön egy kerékkopogtató, és behív. Iszonyatosan reszkettem már akkor. Egyszer csak kinyílt az ajtó, egy fiatalember végigmért, és becsukta az ajtót. ,,Erzsike, megöregedtél’’ — szögeztem le magamban. Megint kinyitotta az ajtót, és újra becsukta. Harmadszorra már megkérdezte: ,,Asszonyom, nagyon fázik?’’ ,,Igen.’’ Nem hívott be, viszont azt mondta: ,,Mindjárt behúznak a vágányra egy vonatot, melyben fűtik az első osztályú fülkéket, szálljon fel, zárja magára a fülkeajtót, és pihenjen nyugodtan. Ez a vonat ötkor indul, tehát itt fog állni egész éjszaka.’’ Így is történt. A fülkében elnyújtózkodtam, és nagyon jól éreztem magam a melegben. Csak épp a fülkeajtót nem tudtam becsukni, elromlott a zárja. Egyszer csak, úgy tíz perc múlva, paff!, kicsapódott a vonatajtó, s a folyosó felől valami mackós lépteket hallottam. Behúztam magam egészen a sarokba, hogy ne vegyenek észre. Majdcsak továbbmegy az illető. Erre megállt a fülke előtt, kinyitotta az ajtót. Bedőlt a borszag, meg a nagydarab férfi is.  ,,Van itt szabad hely?’’ ,,Az egész vagon a miénk. Menjen már arrébb, én aludnék egy kicsit.’’ ,,Kettesben jobb.’’ Leült az ajtó mellé, tehát még csak ki se oldalazhattam mellette. ,,Nézze, én öregasszony vagyok, van négy unokám, el fogok aludni, és hangosan hortyogok, menjen már odébb egy másik fülkébe!’’  Erre ő megint: ,,Kettesben jobb.’’ Nagymamám sokszor intett: ,,Mindig tudd lányom, hol vagy, mert a sötétben minden tehén fekete.’’ Mi a fenét csináljak?! A táskámból elővettem A kőszívű ember fiai című könyvet, és próbáltam olvasni a kintről beszüremlő fényben, szemüveggel. ,,Mit olvas?’’ ,,Könyvet.’’ ,,Mesekönyvet?’’ ,,Hát tulajdonképpen azt.’’ ,,Én szeretem a mesét. Olvasson nekem.’’ De jó! Visszalapoztam az első részhez, a farkaskalandhoz. Kihagytam minden filozofálós részt, férfi, gondoltam, neki csak a cselekmény az érdekes. Akció, félelem stb. Már ott tartottunk, hogy Baradlay Ödön a barátjával korcsolyázik a Dnyeperen, megroppan alattuk a jég, a farkasok beérik őket, kézitusa… A mackós férfi meg csak ült, nézett és hallgatott. Jézusom, öt perc múlva indul a vonatom! Gyorsan visszaraktam a táskámba a könyvet, felvettem a kabátom, és indultam kifelé. A férfi erre lassan felállt, és elkapta a vállamat, maga felé húzott. ,,Ember, elmegy a vonatom!’’ Erre megrázott: ,,Azt mondja meg, kijön az az ember a lék alól?!’’ ,,Igen, kijön, én meg megyek.’’ Elrohantam. Utánam kiabált: ,,Na látja, hogy kettesben jobb!’’

(Folytatjuk)