Március nyolcadika, a nők nemzetközi napja. Egy dátum, amelyet a nők elég kemény küzdelem és áldozatok árán vívtak ki magunknak. A régi korokban a nők nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, de mindig akadtak ,,tűzről pattant menyecskék', akik foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy a férfitársadalom elismerje, megbecsülje asszonytársaikat. A harc nem volt egyszerű, de ma már ott tartunk, hogy ezt a napot nemcsak a nőszervezetek tartják számon szerte a világon, az ENSZ is megemlékezik róla, és sok-sok ország ünnepként kezeli. A nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-ától datálódik, amikor a nők demonstráltak jogaik érdekében. Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először a nőnapot. Vajon változott azóta valami?
Szóhoz jut-e? - kérdeztük női olvasóinktól a héten.
VÍG Csilla, a Temerini Rádió munkatársa:
- Igen, szóhoz jutok (minthogy rádiós újságíró vagyok!), hagynak beszélni a hivatásom területén is, magánemberként is. Sőt gyakran túl sok információt zúdítok szeretteimre, de elnézik nekem, hiszen tudják, hogy humánus természetemből adódóan mélyen bennem él a tájékoztatás, a segíteni akarás. Felemelő érzés, hogy napról napra megnyilatkozhatom, informálhatom a temerini lakosságot, a környező településen élőket, és mindazokat, akik hallgatni tudják a Temerini Rádiót. Ebben a rohanó világunkban, azt hiszem, nagyon oda kell figyelni anyanyelvünk ápolására, nagyon lényeges, hogy mit és hogyan közlünk, hogy a környezetünkben élőket ne bántsuk meg. Most csak egy idézet jut eszembe a téma kapcsán, talán az egyik legkedvesebb idézet számomra: ,,Nem elég szenvedélyesnek lenni, nem elég szeretni, gyűlölni - szavak kellenek hozzá. Szavakból lesz fölépítve minden - a legszemélyesebbnek tetsző emlékek is. (Esterházy Péter)
CÉKÓ Krisztina, a Magyar Nemzeti Tanács adminisztratív titkára:
- Igen, úgy érzem, szóhoz jutok, mivel az a fajta ember vagyok, aki általában kimondja azt, amit gondol: ami a szívemen, az a számon. Egy kedves barátom ezt másképpen mondaná... Néha azért jobb elgondolkodni egy pillanatra, és csak aztán beszélni. Vagy inkább hallgatni. A helyzettől függ. Akik jól ismernek, azok szerint sokat beszélek, akik nem, azok azt hiszik, barátságtalan vagyok. Nem lehet mindenkivel megtalálni a közös hangot. Néha jobb a hallgatás, mint az üres fecsegés.
DENCS Tünde szabadkai osztálytanító:
- Már gyerekkoromban arra tanítottak, hogy ha véleményem van, akkor adjak hangot neki. A családom megfelelő légkört teremtet erre. Később, ahogy egymást követték a különböző oktatási-nevelési intézmények, egyértelművé vált, hogy szóhoz jutok ugyan, de annak tétje van. Olykor dicséret, olykor megtorlás. Ma már óvatosabb vagyok. Tudom, hogy ha akarok, szóhoz jutok, lehet véleményem, elmondhatom, s még akár az is elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik egyet is értenek velem. Azzal azonban számolnom kell, hogy ha szóhoz jutok, még nem biztos, hogy meghallgatásra is találok. Olykor a süket fülek megrettenthetnek attól, hogy a szavakat kiengedjem az éterbe. Máskor meg győz az előítéletem, és azt hiszem, hogy a mondanivalóm nem ért célt, aztán a cselekedetek megcáfolják ezt. Ebben a térségen az is megfontolandó, hogy kihez milyen nyelven szólok. Vannak olyanok, akik óvatosságból mindig csak egy nyelven szólalnak meg: a többség nyelvén. Vannak olyanok, akik meg ,,csak azért is', a saját nyelvükön. Mások pedig úgy döntenek, hogy ebben a bábeli zűrzavarban nem élnek a szólás szabadságával.
Meggyőződésem azonban, hogy a ,,szóhoz jutás' kétélű kard, mert ha nem megfelelő emberek nem megfelelő időben jutnak szóhoz, az akár végzetes következményekkel is járhat. A népbutítás, az egymás elleni uszítás akár úgy is kezdődhet, hogy valaki szóhoz jut. Régóta tudjuk: a szó fegyver, s mérgezni, ölni is tud. Szólásszabadság van, de nem mindegy, hol, kinek, hogyan, mikor szólok. A végén aztán felmerül a kérdés: szólnom kell-e, vagy maradjak néma?
KÁDÁR Ilona szabadkai munkanélküli:
- Persze, hogy szóhoz jutok. Milyen nő az, aki nem? Sokszor állítják azt a férfiak, hogy boldogabbak lennének, ha a nők kevesebbet beszélnének, de tudják jól, hogy ez nem igaz. Addig jó, amíg egy nő beszél, mondja, mondja a magáét. Amíg állandó munkám volt, a férjem és a családom sok mindenben kikérte a véleményemet. Megmondhattam nyugodtan, hogy mivel értek egyet, mivel nem. Akkortájt nem okozott problémát, hogy saját véleményem van a dolgokról. De amióta munkanélküli lettem, gyakran hallom a férjemtől, hogy hallgassak, majd ha pénzt hozok haza, akkor merjek beleszólni a dolgokba. Hát ilyenkor szakad rám az ég! Úgy megmondom a magamét, hogy abban hiba nincs. Nem hagyom magam, bármi történjen is. Ha a postán vagy a bankban sorakozok a férjem nyugdíjáért, és valaki megpróbál elém állni a sorban, akkor nagyon kellemetlen meglepetés éri. Nem áll távol tőlem ugyanis, hogy ha kell, erőteljesebb hangnemben kérjem ki magamnak a dolgokat. Már kislánykoromban is ilyennek ismertek, és úgy tűnik, nem változtam sokat az évek során. Csak akkor nem ért semmit a hangoskodásom, amikor önhibámon kívül munka nélkül maradtam. A vállalatot, ahol huszonhét évig dolgoztam, eladták, a munkásokat szélnek eresztették. Közöttük engem is. Hiába kértem magyarázatot a vállalat új tulajdonosától, még csak nem is láthattam, nem hogy szóba állt volna velem. Ez volt talán az egyetlen eset, amikor belém fojtották a szót. Hiába dühöngtem, fenyegetőztem, nem értem el vele semmit. Ennek ellenére úgy érzem, hogy többnyire szóhoz jutok, és remélem, ez így is marad.
VASS Margaréta topolyai könyvelő:
- Ahol fontos, ott általában szóhoz jutok. Elsősorban a családomra és a munkahelyemre gondolok. Úgy hiszem, az ember életében ez a két életterület a legfontosabb, ezért jó, ha itt érvényesülhet a mondanivalója. Számomra nagyon sokat számít, hogy meghallgatják a véleményemet, és nem szorítanak háttérbe csak azért, mert nő vagyok. Elmúlt már az a világ, amikor csak a férfiak szava számított. Ma már a legtöbb nőnek jobb meglátásai vannak mind a világ nagy dolgairól, mind a hétköznapi, kis problémák megoldásáról. Ez természetesen több olyan együttható eredménye, mint az iskolázottság, az életkörülmények, amelyek között a nő él, a munkája és a kapcsolatai. Nagyon sok asszony éppen a gondolkodásmódjának és életfilozófiájának köszönhetően tudja egyedülállóként is megállni a helyét az életben. És függetlenül attól, hogy nem áll mellette férfi, érvényesülni tud mind a magánéletében, mind a munkájában. Mindehhez azonban karakán egyéniség kell. Olyan, aki minden helyzetben tudja hallatni a hangját. Én visszahúzódóbb személyiség vagyok, de azért általában hozzászólok a dolgokhoz.