Bárdy György 1921-ben Kispesten jött a világra. Gyerekkora óta rajongott a színházért, moziért. Tizennégy évesen már saját kis színtársulatot működtetett a kispesti református kultúrházban, a társaival színpadra vitte Kodolányi János Földindulás című darabját. Tették mindezt az ifjú Gyurika rendezésében és főszereplésével. Jelentős vállalkozásnak tűnt ez akkor számukra, hiszen a szabad ég alatt, egy templom udvarában kellett megküzdeniük az elemekkel: olykor majdnem hőgutát kapva játszottak a kánikulában, máskor meg szinte elmosta az eső a produkciót. A Földindulás bemutatójának estéjén Várkonyi Zoltán is ott ült a nézőtéren, abban a reményben, hogy a fiatalok között igazi gyöngyszemre lel. Bárdy György személyében megtalálta, akit keresett, és így szólt az ifjú titánhoz: „Nemsokára színházat alapítok. Ott a helyed, kisfiú.”

A fiúcska lassan fiatal férfivá érett, és kezdő színészként jelentkezett a Művész Színházba. A folyosón megpillantotta Várkonyit, és emlékezve a rendező ajánlatára, a következőt mondta: „Itt vagyok! Élek! Állok rendelkezésére!” Így sikerült — ahogy ő maga fogalmazott — „bepofátlankodnia” a Várkonyi vezette prominens gárdába. Az évek során megtanulta, hogyan lehet egy jól megírt mondattal vagy egy elegánsan megkoreografált kézmozdulattal eldönteni az egész előadás sorsát. Időközben Básti Lajos is szerződtette a pesti Kabaré Klubba, ahol nagy gázsi ellenében szórakoztathatta a nagyérdeműt. A második világháború azonban mindent megváltoztatott. Az orosz frontra vezényelték, és nagyon rossz fizikai állapotba került. Több hónapig vakon, lebénulva élt katonai kórházakban, majd Szatmárnémetiben, egy orvos bajtársa, Katona Tibor terápiájának köszönhetően jött rendbe. Gyógyulása érdekesen alakult: a kezelések hatására ugyanis először csupán énekelni tudott — magyar nótákat dalolva várta a teljes felépülést. A világégés utolsó heteit már Pesten töltötte.

Legkedvesebb passziója volt végigsétálni szombat vagy vasárnap délután a Váci utcán a szebbik nem társaságát keresve — amit legtöbbször meg is talált. A nők túlzott imádata, a szocialista erkölcs elleni vétség miatt majdnem egész életére eltiltották Thália szentélyétől. Abban a három évben, amíg nem engedték játszani, erdészként dolgozott. Vidéken, Kecskeméten térhetett vissza a színházhoz. 1964-ben Várkonyi Zoltán titokban visszacsempészte Pestre, a Vígszínházba, hogy ráoszthassa a Nadrág című vígjáték férfi főszerepét. Partnere Ruttkai Éva volt. Legnagyobb sikere mégis a Neil Simon-féle Furcsa pár című Broadway-remekhez köthető. Több mint négyszázszor kelthette életre Oscar Madison alakját. Nagy szerencseként élte meg, hogy karrierje során szinte csak jó kritikákat kapott. Még a rettegett színikritikus, Molnár Gál Péter is csupa szépet írt róla, amit mély főhajtással köszönt meg neki valahányszor találkoztak. Saját bevallása szerint azonban a legjobb előadások a Vígszínház művésztársalgójában születtek — a bejáratos újságírók legnagyobb örömére megannyi estén át itt mókázott Kern Andrással. A premierek után idős korában is szívesen koccintott a fiatal pályakezdőkkel. Festbaum Béla, Hajdu Steve és Kamarás Iván voltak a kedvencei. A színjátszás fénykorának nagyjai közül Csortos Gyula volt a legkedvesebb barátja, elismerésképpen egy oldalfűzős lakkcipőt kapott tőle ajándékba.

Teniszezőként is óriási sikereket ért el. A színészek világjátékán Salinger Gábor barátjával férfi páros kategóriában két egymást követő évben is aranyérmes lett — hetvennyolc évesen. Fél életét a vörös salakon töltötte, de a teniszre mindvégig kiegészítő boldogságként tekintett. Világéletében vidám embernek tartotta magát, temetésekre sem szívesen járt. Zerkovitz Béla dalszerző búcsúztatójára — amely a végén majdnem komédiává vált — mégis ellátogatott. A temetőből kifelé menet ugyanis Halmai Imre komikus elkiáltotta magát: „Gyerekek, óriási siker! Háromszor húzták vissza a koporsót!”. A komoly és a komikus szerepkör is egyformán közel állt hozzá. Minden mozzanatában játékos volt, a drámai figura megformálását is játéknak tekintette. Valahányszor kollégái panaszkodni kezdtek, Tímár nevű jó barátját idézte: „Játék ez, ti marhák! A nevében is benne van, színjáték.” A rivalda fényében töltött hét évtizednyi színházi lét számára csupán örömteli, boldogító játék volt...