Klaudiának két lova van: Ritmus nyolc-, Szeles négyéves. Rajtuk kívül két pónilovat is dédelget, Sárit és Csillagot, és márciusban várja a pónicsikót.

A mindig mosolygó asszonyka elmondta, gyermekkorában a nagyszüleinél, Pecellón (Péterrévén) szerette meg a lovakat. Később ez a szeretet átalakult szoros kötődéssé, mely a mai napig tart. A lovak szeme rabul ejtette, megigézte őt — mondja —, hiszen sugárzik belőle a tisztaság, a bölcsesség. A lovak nem képmutatóak, és besorolni sem lehet őket, hogy melyik a jó vagy a rossz ló.

* Milyenek a te lovaid?

— Ritmus nagyon érzékeny, de egy kicsit makacs és önfejű. Egyedül nem tud létezni, mert a ló társas lény, rosszul viseli a magányt. Gyakorolom vele a rudak átlépését, a futószárazást, a pocsolyákon való átkelést, a követést, hogy szépen haladjon mellettem. Szeles viszont későn érő ló, úgy viselkedik, mint egy csikó. Nagyon okos, minden feladatot könnyen megért. Sokat gondolkodik, és jóval nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, mint Ritmus.

* Úgy tűnik, mintha száz éve nyergelnéd a lovat.

— Én nem így érzem, mert még most is sokat tanulok a lovaimtól.

* Merre lovagoltok?

— A szajáni határ dűlőútjain és mezőin. Néhanapján Hódegyháza halastaváig is elmegyünk, vagy éppen az Aranka partjáig. Mivel Ritmusnak most fáj a lába, csak a faluban, az udvaron és a gyakorlópályánkon lovagolunk. Szeretek kinn lenni a természetben. Felszabadító és megnyugtató érzés. De csak akkor, ha sikerül összhangban lenni az állattal. Számunkra a hideg idő nem akadály. A köd sem, melyet különösen kedvelek. A lovak szeretik a csípős időt. Én meg azt, amikor fújják a levegőt, és áramlik az orrukból a gőz.

* Milyen lenne az életed lovak nélkül?

— Amíg nem voltak, éreztem, hogy valami hiányzik. De amikor 2007-ben Mátéval, a férjemmel Siófokon jártunk egy lovasudvarban, és engem egy szürke ló hátán vezetgettek, éreztem, meg kell tanulnom lovagolni. Amikor ez megtörtént, akkor teljesedett ki az életem. Merész terveim is vannak: szeretnék díjlovagló gyakorlatokat tanulni, mert ez művészi sport.

* Elmondhatjuk, hogy boldog vagy a lovaiddal?

— Most úgy érzem, igen. Egy hullámhosszon vagyunk. Nemcsak az a fontos, hogy a lovon üljek, hanem hogy a lóval együtt dolgozzak. Arra vágyom, hogy állandóan legyen közös munkánk.