home 2024. július 20., Illés napja
Online előfizetés
Szeptember 19-e
Martinek Imre
2023.09.19.
LXXVIII. évf. 37. szám
Szeptember 19-e

Ezen a napon hunyt el 1902-ben Habsburg–Lotaringiai Mária Henrietta magyar királyi hercegnő, József nádor és Mária Dorottya württembergi hercegnő legkisebb leánya, aki II. Lipót belga király feleségeként Belgium királynéja. Gyermekei között van Stefánia belga királyi hercegnő, aki Rudolf főherceg, osztrák—magyar trónörökös felesége volt.

1836. augusztus 23-án született. Amíg apja, József nádor élt, Mária Henrietta hercegnő nővéreivel együtt Magyarországon, a budavári királyi palotában és a nádori birtokokon (Alcsúton) nevelkedett. Sokat sportolt, mindennél jobban szerette a lovaglást, a lovakat. Élénken érdeklődött a festőművészet és a zene iránt, maga is művelte ezeket a művészeteket. Különösen hárfázni szeretett. A hangszert mesterileg kezelte, a régi, bánatos magyar nótákat idősebb korában is fejből játszotta. Petőfi Sándor, Berzsenyi Dániel, Virág Benedek és Ányos Pál verseit kívülről idézte, a prózaírók közül Kármán József műveiért rajongott. Operát komponált Wanda címmel. (Külső hivatkozás: Wikipédia)

A királyné emlékét a Balaton-felvidéki Badacsonytördemic község is híven őrzi/ápolja. E vidéken 2022 nyarán jártunk először. Eredetileg kilátókra „vadásztunk”, midőn rábukkantunk. Mármint az emléktáblára. Odafönn, a hegyen. Karnyújtásnyira a Ranolder-kereszttől. Rajta az alábbi felirattal: 

„1871. augusztus 30-án Mária Henrietta belga királyné, József nádor magyar királyi herceg leánya erre a helyre látogatott egy ökrösszekéren. Badacsonytördemicen őrzött források szerint nagyon élvezte itteni látogatását, gitározott és magyar nótákat énekelt.” 


Badacsonytördemic — 2022. július 28.

Barangolásaink folytatásában, e témakörben is sikerült lépnünk néhány szintet. Megtudtuk a többi közt (személy szerint egy környékbeli, elhivatott hagyományőrző idősebb hölgytől), hogy — a nevezetes fejedelmi látogatás emléke előtt tisztelegve — a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület szervezésében dátumra pontosan és évi rendszerességgel emléktúra tartatik. E túra alkalmával a résztvevőknek a tördemici Szent Mihály-templom plébániája és a hegytető közötti etapot kell teljesíteniük. A kijelölt célig, vagyis az emléktábláig eljutókat pedig finom badacsonyi bor és sonka várja. Ez a regula. Számunkra viszont egy újabb, megvalósulásában bizakodó tétel. Azon a bizonyos bakancslistán.

„Amikor a lábaid fáradtak lesznek, sétálj a szíveddel!” — olvastam nemrégiben. Apropó: olvasnivaló! Az alább következő cikk, afféle anekdotakompiláció, az Új Idők című korabeli újság hasábjain jelent meg. A 295. és a 296. oldalakon. Valamivel több mint száz esztendővel ezelőtt. 

 

Palatinusék MariskájaAz elhunyt belga királynéról*

„Mária Henrietta belga királyné József nádornak, a magyarok elfeledhetetlen nagy palatinusának legifjabb gyermeke, 1836 augusztus 23-án született Budán. Mint a nádornak minden gyermeke, a kis Henriette királyi hercegnő is magyarul tanult meg először, és édesanyja, a palatinus harmadik neje, Mária-Dorotya királyi hercegasszony, férje intenciójához híven, teljesen magyar szellemben neveltette gyermekeit. Az egészséges, életvidám gyermekek mind nagyon pajkosak voltak, de különösen az volt a szülők mérhetetlen bánatára korán elhunyt elsőszülött, a kis Sándor királyi herceg és Mária Henrietta. Sándor királyi hercegnek az volt a legnagyobb passziója, hogy mikor sétálni vitték őket a bástyára, sohase a sétányon ment, de mindig a meredek kőfalon lépegetett végig. Egy alkalommal meglátta ezt a nádor akkori főudvarmestere Beckers gróf, elmondta a palatinusnak, és azontúl Sándor királyi herceg sohase mehetett ki sétálni, ha csak fenséges édesanyja is nem ment vele. Mária Henrietta sem igen engedett különben a virogoncságából s nem volt olyan magas fa az alchuthi parkban, amelyre ne mászott volna föl olyan ügyesen mint egy mókus és mint tizenhárom-tizennégyéves leányka, szőrén is úgy megülte a lovat, mint akármelyik magyar huszár. De pajkossága mellett rendkívül nemes lelke, jó szíve volt és a szelíd foglalkozások közül a kertészkedést szerette nagyon. Az alcsuthi parkban külön kis kertecskéje volt, és mikor a fenséges család fölkereste nyáron ezt a kellemetes tuszkulumát, a kis királyi hercegnő napestig ültetett, kapált, gyomlált és öntözött kertecskéjében, melyre büszkébb volt mint talán később a laekeni tündérszépségű parkra. Télen, amikor az udvar Budán volt, hetenként egyszer rendesen nagy gyermekösszejövetel volt a nádori lakban. A kis királyi hercegnő játszópajtásai, előkelő magyar úri leánykák jöttek össze, és vége-hossza nem volt ilyenkor a vigasságnak. Különös kedvence volt Mária Henrietta királyi hercegnőnek Kisfaludy Teréz, Kisfaludy generálisnak a lánya. Nem evett volna meg világért egy darabka süteményt sem, hogy Teréznek ne adja a felét, s mikor apró színdarabokat, élőképeket adtak elő, mindig Kisfaludy Teréznek osztotta a főszerepet. Mikor a nádor meghalt és özvegye elköltözött Budáról, Mária Henrietta királyi hercegnő szomorúan búcsúzott a megszokott kedves helyektől, szomorúan Kisfaludy Teréztől is, akinek emlékül egy pompás gyűrűt adott.

— Akármi bajod lenne az életben, csak küld el hozzám ezt a gyűrűt, én rajta leszek, hogy segítsek a bajodon.

Kisfaludy Teréz nem használta fel így a gyűrűt soha, — mert nem ismerkedhetett meg az élet nehéz, szomoru oldalaival. Mint viruló szép, húszéves asszony, - Mártonffy Zsigmond neje lett — egy ragyogó május elsején halt meg, de utolsó napjaiban is visszaemlékezett fenséges játszótársára és környezetét kérve, hogy mutassák meg neki a drága emléket, szenderült át egy jobb életre. Nagyon fiatal volt Mária Henrietta királyi hercegnő, mikor – 1853-ban – Lipót belga trónörökösnek nyujtotta a kezét, aki 1865 december 10-én követte atyját az uralkodásban. Az eleinte nagyon boldog házasságból négy gyermek származott, köztük a trónörökös, Brabant hercege, aki 1869-ben, tízéves korában hunyt el.

Ez a csapás nagyon megtörte a belga királynét. A beteges fiúcskát rendkívül szerette, és csak az anyáknak megadatott önfeláldozással ápolta. Napokat elüldögélt a kis herceggel a laekeni park valamelyik árnyas tája alá terített szőnyegen, s kifogyhatatlan türelemmel mesélte neki a saját gyermekkorában hallott magyar gyermekmeséket, és állítgatta glédába az ólomkatonákat.

Mikor a kis trónörökös halála után, kínos emlékeit feledni szülőföldjére Magyarországra jött és hónapokig volt fivére, József királyi hercegnek a vendége, egyízben beteges gyermekekről esett szó. Egy magyar főúr, aki a hetvenes esztendőkben persona gratissima volt a legmagyarabb királyi herceg udvarában, elmondta, hogy neki is van egy gyermeke, akiről egy ízben már minden orvos lemondott. A gyermek vastermészete azonban legyőzte a nehéz betegséget, de úgyszólván nyomorékan kelt föl. Sántított, majdnem vak volt, újra kellett tanítani beszélni és hátán púp is kezdett támadni. Balassa János doktor, a tudós professzor ekkor azt mondta, hogy a gyermeken esetleg még csak az segíthet, ha néhány évig falun marad és homokfürdőket vesz.

És itt kezdődött egy páratlan anya önfeláldozó heroizmusa. Gyönyörű, viruló szép asszony volt a főúr felesége, aki legszebb éveiből négy évet egy falusi kastélyban, valóságos rabságban töltött. A beteg, nyomorék gyerek ideges és zsarnok volt, nem tűrte, hogy anyja csak egy pillanatra is távozzék mellőle. Egyik kezében kabátokkal, kendőkkel, hőmérővel, a másikban orvosságos üveggel járt a szalonok ünnepelt asszonya és naponta három-négy órát töltött a forró napon, míg a gyermeket nyakig beásták a jó sárga homokba. Hét órakor feküdt és a nappal kelt a beteggel, akiből azonban négy év leforgása mulva ismét a régi izmos, erős kis vasgyúró lett. Eltűnt sántasága, háta kiegyenesedett és látása is a régi kitűnő lett ismét. Mire a főúr beszédje végére ért, a királyné könyezve jegyezte meg.

— Ó én értem az ön nejét, nekem se lett volna semmi fáradság sok, csak élve maradhatott volna szegény kis fiam!

Aztán a hőslelkű asszonyka egy remek, gyémántos karperecet küldött elismerése jeléül és a csodamódon fölgyógyult gyermeknek egy pompás kis ponnyfogatot. Alcsuthon rendkívül jól érezte magát a felséges asszony. Nap-nap után kirándult a királyi hercegi család és kísérete, hol a bájosan szép fekvésű Mária-völgybe, hol a Csaplár-erdőbe, ahol gyakran óriási bográcsokban, lobogó tűz mellett rotyogott a hamisítatlan gulyáshús, főtt a molnár-csusza, amit a fejedelmi személyek mind sajátkezűleg főztek, sütöttek. Az akkor időben fejlődni kezdő Margitszigetre is szeretett kijárni a belga királyné. Csekély kisérettel, minden feltünést kerülve viselkedett ott és mint publikum, ő is éppen úgy fizetett a hajón, mint a többi kirándulók. Sohasem akart különhajón menni és mindig mondta Baloghy szolgabírónak, aki akkor a Margitsziget rendjére vigyázott, ne rukkoltassa ki díszben a hajdukat, mert őtet zavarja, ha a többi kiránduló a legcsekélyebben is feszélyezve érzi magát.

Egy alkalommal egy jól táplált, szürkekabátos urat pillant meg a királyné, aki tiszteletteljesen emelte meg a kalapját József királyi herceg előtt.

— Ez Kőszeghy, a Nemzeti Színház operájának a tagja, akitől Hunyadyban Czilleyt hallottuk.

 

A belga királyné erre megjegyezte: hallotta, hogy Kőszeghy különösen mint buffo fölülmúlhatatlan. József királyi herceg meg akarta lepni nővérét, főudvarmestere által magához kérette a művészt, akit aztán bevittek az akkor még magában álló felső-végi nyaralóba, ahol a művész minden zongorakíséret és hangjegy nélkül énekelte el a Fekete Dominóbeli híres partiejának Gil Pereznek a Deo Gratiasát.

A természet szépségei iránt rendkívül fogékony volt a királyné s magyarországi tartózkodása alkalmával egyízben beutazta a Balaton festői tájékát. Történt, hogy egy meleg nyári napon Szigligetről igyekezett a társaság Badacsonyba, hogy a királyné udvari dámájával előre hajtatott s mert nagyon szomjas volt, betért Tördemicén az ottani kálvinista lelkészi lakba egy pohár vizet kérni. Mint afféle szamaritánus természetű, igazi kálvinista papné, a tiszteletes asszony nemcsak vízzel szolgált, de mert éppen lángost sütött, egy zöldmázas tálban odatette az ízes eledelt vendégei elé. Míg aztán szorgoskodva ki- s bejár a szobába, elnézegette az ékes ruházatú hölgyeket s nem állta meg szó nélkül:

— Ha nem sértem meg lelkem ténsasszonykáim ugy-e bizony aktorok? Tavaly is voltak itt, a nagykorcsma állása alatt volt a binéjük, mi is elmentünk az urammal, mikor valami jó, régi magyar darabot adtak, bár most is előadnák az V. Lászlót vagy azt, amibe nagy Lajos király házasságáról van szó a szép Erzsike hercegnővel.

Nem beszélhetett tovább, mert a többi kocsi is megállapodott a paplak előtt és a tiszteletesné hüledezve látta, hogy a férje József királyi herceget, meg egy csomó fényes katona urat tessékel be a házba. Az illusztris társaság az ebédet is a szerény, de rendkívül becsületes jellemü lelkészi családdal költötte el, és megkivánták ám a magas uraságok, hogy a tiszteletes uram és asszonyom is velük üljön sort.

Egyszerű, természetes, igazi magyar úrasszony volt a belga királyné, éppen olyan egyszerü, természetes mint fivére József királyi herceg, akit bálványoz népünk.”

...

* A cikkünkben felhasznált archív kordokumentumok befotózása, illetve azok tartalmának további publikálása a relikviák tulajdonosának személyes engedélyével történ(hetet)t. Badacsonylábdihegyen. 2023. augusztus 25-én. Köszönjük a lehetőséget. 

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..