1836. augusztus 23-án született. Amíg apja, József nádor élt, Mária Henrietta hercegnő nővéreivel együtt Magyarországon, a budavári királyi palotában és a nádori birtokokon (Alcsúton) nevelkedett. Sokat sportolt, mindennél jobban szerette a lovaglást, a lovakat. Élénken érdeklődött a festőművészet és a zene iránt, maga is művelte ezeket a művészeteket. Különösen hárfázni szeretett. A hangszert mesterileg kezelte, a régi, bánatos magyar nótákat idősebb korában is fejből játszotta. Petőfi Sándor, Berzsenyi Dániel, Virág Benedek és Ányos Pál verseit kívülről idézte, a prózaírók közül Kármán József műveiért rajongott. Operát komponált Wanda címmel. (Külső hivatkozás: Wikipédia)

A királyné emlékét a Balaton-felvidéki Badacsonytördemic község is híven őrzi/ápolja. E vidéken 2022 nyarán jártunk először. Eredetileg kilátókra „vadásztunk”, midőn rábukkantunk. Mármint az emléktáblára. Odafönn, a hegyen. Karnyújtásnyira a Ranolder-kereszttől. Rajta az alábbi felirattal: 

„1871. augusztus 30-án Mária Henrietta belga királyné, József nádor magyar királyi herceg leánya erre a helyre látogatott egy ökrösszekéren. Badacsonytördemicen őrzött források szerint nagyon élvezte itteni látogatását, gitározott és magyar nótákat énekelt.” 

Badacsonytördemic — 2022. július 28.

Barangolásaink folytatásában, e témakörben is sikerült lépnünk néhány szintet. Megtudtuk a többi közt (személy szerint egy környékbeli, elhivatott hagyományőrző idősebb hölgytől), hogy — a nevezetes fejedelmi látogatás emléke előtt tisztelegve — a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület szervezésében dátumra pontosan és évi rendszerességgel emléktúra tartatik. E túra alkalmával a résztvevőknek a tördemici Szent Mihály-templom plébániája és a hegytető közötti etapot kell teljesíteniük. A kijelölt célig, vagyis az emléktábláig eljutókat pedig finom badacsonyi bor és sonka várja. Ez a regula. Számunkra viszont egy újabb, megvalósulásában bizakodó tétel. Azon a bizonyos bakancslistán.

„Amikor a lábaid fáradtak lesznek, sétálj a szíveddel!” — olvastam nemrégiben. Apropó: olvasnivaló! Az alább következő cikk, afféle anekdotakompiláció, az Új Idők című korabeli újság hasábjain jelent meg. A 295. és a 296. oldalakon. Valamivel több mint száz esztendővel ezelőtt. 

Palatinusék Mariskája — Az elhunyt belga királynéról*

„Mária Henrietta belga királyné József nádornak, a magyarok elfeledhetetlen nagy palatinusának legifjabb gyermeke, 1836 augusztus 23-án született Budán. Mint a nádornak minden gyermeke, a kis Henriette királyi hercegnő is magyarul tanult meg először, és édesanyja, a palatinus harmadik neje, Mária-Dorotya királyi hercegasszony, férje intenciójához híven, teljesen magyar szellemben neveltette gyermekeit. Az egészséges, életvidám gyermekek mind nagyon pajkosak voltak, de különösen az volt a szülők mérhetetlen bánatára korán elhunyt elsőszülött, a kis Sándor királyi herceg és Mária Henrietta. Sándor királyi hercegnek az volt a legnagyobb passziója, hogy mikor sétálni vitték őket a bástyára, sohase a sétányon ment, de mindig a meredek kőfalon lépegetett végig. Egy alkalommal meglátta ezt a nádor akkori főudvarmestere Beckers gróf, elmondta a palatinusnak, és azontúl Sándor királyi herceg sohase mehetett ki sétálni, ha csak fenséges édesanyja is nem ment vele. Mária Henrietta sem igen engedett különben a virogoncságából s nem volt olyan magas fa az alchuthi parkban, amelyre ne mászott volna föl olyan ügyesen mint egy mókus és mint tizenhárom-tizennégyéves leányka, szőrén is úgy megülte a lovat, mint akármelyik magyar huszár. De pajkossága mellett rendkívül nemes lelke, jó szíve volt és a szelíd foglalkozások közül a kertészkedést szerette nagyon. Az alcsuthi parkban külön kis kertecskéje volt, és mikor a fenséges család fölkereste nyáron ezt a kellemetes tuszkulumát, a kis királyi hercegnő napestig ültetett, kapált, gyomlált és öntözött kertecskéjében, melyre büszkébb volt mint talán később a laekeni tündérszépségű parkra. Télen, amikor az udvar Budán volt, hetenként egyszer rendesen nagy gyermekösszejövetel volt a nádori lakban. A kis királyi hercegnő játszópajtásai, előkelő magyar úri leánykák jöttek össze, és vége-hossza nem volt ilyenkor a vigasságnak. Különös kedvence volt Mária Henrietta királyi hercegnőnek Kisfaludy Teréz, Kisfaludy generálisnak a lánya. Nem evett volna meg világért egy darabka süteményt sem, hogy Teréznek ne adja a felét, s mikor apró színdarabokat, élőképeket adtak elő, mindig Kisfaludy Teréznek osztotta a főszerepet. Mikor a nádor meghalt és özvegye elköltözött Budáról, Mária Henrietta királyi hercegnő szomorúan búcsúzott a megszokott kedves helyektől, szomorúan Kisfaludy Teréztől is, akinek emlékül egy pompás gyűrűt adott.

— Akármi bajod lenne az életben, csak küld el hozzám ezt a gyűrűt, én rajta leszek, hogy segítsek a bajodon.

Kisfaludy Teréz nem használta fel így a gyűrűt soha, — mert nem ismerkedhetett meg az élet nehéz, szomoru oldalaival. Mint viruló szép, húszéves asszony, - Mártonffy Zsigmond neje lett — egy ragyogó május elsején halt meg, de utolsó napjaiban is visszaemlékezett fenséges játszótársára és környezetét kérve, hogy mutassák meg neki a drága emléket, szenderült át egy jobb életre. Nagyon fiatal volt Mária Henrietta királyi hercegnő, mikor – 1853-ban – Lipót belga trónörökösnek nyujtotta a kezét, aki 1865 december 10-én követte atyját az uralkodásban. Az eleinte nagyon boldog házasságból négy gyermek származott, köztük a trónörökös, Brabant hercege, aki 1869-ben, tízéves korában hunyt el.

Ez a csapás nagyon megtörte a belga királynét. A beteges fiúcskát rendkívül szerette, és csak az anyáknak megadatott önfeláldozással ápolta. Napokat elüldögélt a kis herceggel a laekeni park valamelyik árnyas tája alá terített szőnyegen, s kifogyhatatlan türelemmel mesélte neki a saját gyermekkorában hallott magyar gyermekmeséket, és állítgatta glédába az ólomkatonákat.

Mikor a kis trónörökös halála után, kínos emlékeit feledni szülőföldjére Magyarországra jött és hónapokig volt fivére, József királyi hercegnek a vendége, egyízben beteges gyermekekről esett szó. Egy magyar főúr, aki a hetvenes esztendőkben persona gratissima volt a legmagyarabb királyi herceg udvarában, elmondta, hogy neki is van egy gyermeke, akiről egy ízben már minden orvos lemondott. A gyermek vastermészete azonban legyőzte a nehéz betegséget, de úgyszólván nyomorékan kelt föl. Sántított, majdnem vak volt, újra kellett tanítani beszélni és hátán púp is kezdett támadni. Balassa János doktor, a tudós professzor ekkor azt mondta, hogy a gyermeken esetleg még csak az segíthet, ha néhány évig falun marad és homokfürdőket vesz.

És itt kezdődött egy páratlan anya önfeláldozó heroizmusa. Gyönyörű, viruló szép asszony volt a főúr felesége, aki legszebb éveiből négy évet egy falusi kastélyban, valóságos rabságban töltött. A beteg, nyomorék gyerek ideges és zsarnok volt, nem tűrte, hogy anyja csak egy pillanatra is távozzék mellőle. Egyik kezében kabátokkal, kendőkkel, hőmérővel, a másikban orvosságos üveggel járt a szalonok ünnepelt asszonya és naponta három-négy órát töltött a forró napon, míg a gyermeket nyakig beásták a jó sárga homokba. Hét órakor feküdt és a nappal kelt a beteggel, akiből azonban négy év leforgása mulva ismét a régi izmos, erős kis vasgyúró lett. Eltűnt sántasága, háta kiegyenesedett és látása is a régi kitűnő lett ismét. Mire a főúr beszédje végére ért, a királyné könyezve jegyezte meg.

— Ó én értem az ön nejét, nekem se lett volna semmi fáradság sok, csak élve maradhatott volna szegény kis fiam!

Aztán a hőslelkű asszonyka egy remek, gyémántos karperecet küldött elismerése jeléül és a csodamódon fölgyógyult gyermeknek egy pompás kis ponnyfogatot. Alcsuthon rendkívül jól érezte magát a felséges asszony. Nap-nap után kirándult a királyi hercegi család és kísérete, hol a bájosan szép fekvésű Mária-völgybe, hol a Csaplár-erdőbe, ahol gyakran óriási bográcsokban, lobogó tűz mellett rotyogott a hamisítatlan gulyáshús, főtt a molnár-csusza, amit a fejedelmi személyek mind sajátkezűleg főztek, sütöttek. Az akkor időben fejlődni kezdő Margitszigetre is szeretett kijárni a belga királyné. Csekély kisérettel, minden feltünést kerülve viselkedett ott és mint publikum, ő is éppen úgy fizetett a hajón, mint a többi kirándulók. Sohasem akart különhajón menni és mindig mondta Baloghy szolgabírónak, aki akkor a Margitsziget rendjére vigyázott, ne rukkoltassa ki díszben a hajdukat, mert őtet zavarja, ha a többi kiránduló a legcsekélyebben is feszélyezve érzi magát.

Egy alkalommal egy jól táplált, szürkekabátos urat pillant meg a királyné, aki tiszteletteljesen emelte meg a kalapját József királyi herceg előtt.

— Ez Kőszeghy, a Nemzeti Színház operájának a tagja, akitől Hunyadyban Czilleyt hallottuk.

A belga királyné erre megjegyezte: hallotta, hogy Kőszeghy különösen mint buffo fölülmúlhatatlan. József királyi herceg meg akarta lepni nővérét, főudvarmestere által magához kérette a művészt, akit aztán bevittek az akkor még magában álló felső-végi nyaralóba, ahol a művész minden zongorakíséret és hangjegy nélkül énekelte el a Fekete Dominóbeli híres partiejának Gil Pereznek a Deo Gratiasát.

A természet szépségei iránt rendkívül fogékony volt a királyné s magyarországi tartózkodása alkalmával egyízben beutazta a Balaton festői tájékát. Történt, hogy egy meleg nyári napon Szigligetről igyekezett a társaság Badacsonyba, hogy a királyné udvari dámájával előre hajtatott s mert nagyon szomjas volt, betért Tördemicén az ottani kálvinista lelkészi lakba egy pohár vizet kérni. Mint afféle szamaritánus természetű, igazi kálvinista papné, a tiszteletes asszony nemcsak vízzel szolgált, de mert éppen lángost sütött, egy zöldmázas tálban odatette az ízes eledelt vendégei elé. Míg aztán szorgoskodva ki- s bejár a szobába, elnézegette az ékes ruházatú hölgyeket s nem állta meg szó nélkül:

— Ha nem sértem meg lelkem ténsasszonykáim ugy-e bizony aktorok? Tavaly is voltak itt, a nagykorcsma állása alatt volt a binéjük, mi is elmentünk az urammal, mikor valami jó, régi magyar darabot adtak, bár most is előadnák az V. Lászlót vagy azt, amibe nagy Lajos király házasságáról van szó a szép Erzsike hercegnővel.

Nem beszélhetett tovább, mert a többi kocsi is megállapodott a paplak előtt és a tiszteletesné hüledezve látta, hogy a férje József királyi herceget, meg egy csomó fényes katona urat tessékel be a házba. Az illusztris társaság az ebédet is a szerény, de rendkívül becsületes jellemü lelkészi családdal költötte el, és megkivánták ám a magas uraságok, hogy a tiszteletes uram és asszonyom is velük üljön sort.

Egyszerű, természetes, igazi magyar úrasszony volt a belga királyné, éppen olyan egyszerü, természetes mint fivére József királyi herceg, akit bálványoz népünk.”

...

* A cikkünkben felhasznált archív kordokumentumok befotózása, illetve azok tartalmának további publikálása a relikviák tulajdonosának személyes engedélyével történ(hetet)t. Badacsonylábdihegyen. 2023. augusztus 25-én. Köszönjük a lehetőséget.