Regényei a középkorban játszódnak. Abban a korban, amely a legtöbbünk számára kiismerhetetlen, félelmetes. Ám ez a kedves, törékeny fiatal lány éppen ebben a korszakban „érzi otthon magát”, benne kapnak helyet a megszületett gondolatai, benne gyűrűzik a történet, bontakozik ki az ármány, a szerelem, a bűnhődés és az irigység. Könyveiből megismerhetjük a középkor jellegzetességeit, hiszen történeteit nem írja meg anélkül, hogy minden esetben ne nézne utána a hiteles adatoknak, feljegyzéseknek. E történelmi tények köré fonja a cselekmény szálait, sodorja a főszereplő sorsának fonalát. Élvezetes és hasznos olvasmány mindhárom regény...

Pálma — a regényeken kívül — több egyetemi diákújságban is publikál, valamint az utóbbi időben egy magyarországi irodalmi mellékletben más jellegű, napjainkban játszódó novellái is jelennek meg.

* Honnan ez a középkor iránti érdeklődésed és szereteted?

— A történelmi korokat — azon belül is a középkort, valamint az 1500-as éveket — érzem a leginkább közel magamhoz — mondja Pálma. — Az írásaim révén pedig szeretném másokhoz is közel(ebb) hozni az akkori életmódot, a hagyományokat, szokásokat. Ezért választom ezt az időszakot történeteim hátteréül. Gyermekkorom óta a könyvek szerelmese vagyok, mondhatni, nálam az olvasás „alapbeállítás”. S hamarosan feltámadt bennem az igény, hogy magam is történeteket találjak ki. Ez már gyerekkoromban is megvolt bennem, de akkor még persze kezdetlegesek voltak az írásaim, és egy időre abba is maradt a dolog. Úgy 7-8. osztályos lehettem, amikor újra feléledt bennem a vágy, hogy részletesebben kidolgozzam, és papírra vessem a gondolataimat. Ez eleinte csak egy kedves időtöltés volt, de nagyon hamar a szenvedélyemmé, szerelemmé vált, mely, remélem, egy életen át megmarad.

* Egyáltalán miért írsz? Ez valami hiánypótlás, vagy tényleg olyan mértékű szenvedély, amely nem maradhat ki az életedből?

— Részint egyszerűen csak azért, mert „kell”, mert nem tudok nem írni. Magamért írok elsősorban, egyúttal szeretném az emberek, az olvasóim szívébe „vésni”, hogy nem éltem hiába, alkottam valami maradandót. Másrészről pedig azért, és egyre inkább ezt érzem fontosnak, hogy aki olvassa a könyveimet, magára találjon bennük. A versekben ez nyilván jobban működik, de regényben, prózában is megeshet. És ha valaki ezáltal vigaszt, esetleg útmutatást kap, már nem hiába írtam meg a történetet. De az sem baj, ha egyszerűen csak örömet szerzek velük. Egyszer, amikor a kórházban voltunk nyári gyakorlaton, egy idős hölggyel sokat beszélgettem — egyebek között az írásról is —, és bevittem neki az egyik könyvemet. Ezt mondta (később a honlapomon is megírta, de anélkül sem feledném el soha): „Köszönöm, olvasása kellemes élményt nyújtott, feledtette búmat, bánatomat.” Számomra ennél nagyobb elismerés nem létezik.

* A könyv manapság egyre kevésbé kedvelt a fiatalság körében. Számodra mit jelent?

— A megfogható, kézbe vehető csodát, a leghűségesebb barátot, a társat, ha egyedül vagyok. Szeretném, ha a fiatalok ismét a könyvek felé fordulnának, mert az általuk nyújtott élmény egyedi, mindenki sajátosan éli meg a bennük rejlő történetet.

* Tanultál lovagolni, tűzzománcozni, könyveket írsz, és eközben az orvosi egyetem hallgatója vagy. Hogyan fér meg ennyi minden egymás mellett?

— A lovaglói szenvedélyemnek addig éltem, amíg meg nem ismerkedtem a nyeregből való repülés szépségeivel. Egyszóval: leestem, és ez bizony a kedvemet szegte. A tűzzománcozás is csak egy fellángolás volt, manapság már nemigen foglalkozom vele. És igen: orvosira járok, egy napon remélhetőleg orvos lesz belőlem. Az írás azonban mindenek felett áll, az a szenvedélyem, a kedvenc időtöltésem, a mindenem. Tele vagyok jobbnál jobb történetekkel, amelyeket papírra vetek, és remélem, hamarosan azokból is könyv lesz. Az orvosi diploma megszerzése után szabadon dönthetem el, hogy mely irányba menjen tovább az életem. Nem kétséges, hogy ez az írás lesz, mert azt nem tudom kiiktatni az életemből — zárta a beszélgetést Pásztor Pálma fiatal író.