Hát kérem, olyan rövid már nem lehetek, hogy szóvá ne tegyem az ifjú stüszit, aki a medve helyett lelőtte legjobb barátját.
Valamikor az ilyet oltári pechnek nevezték, ma már az annyi jópofa ,,lógia” és ,,ció” közepedte csupán történelmi süksz... szüsk... kszüks... híjnye, be nehéz kiejteni!... Na, egy-ké-há! Szükségszerűségnek... Kinn van!
Hogy miért sük... a fene mondja ki még egyszer!
Nos, hogy miért az?
Mondom:
Hajdanán, négykézláb, halász-vadász-madarász életet folytattunk, időközben azonban a vad ugyancsak megfogyatkozott. Részben a tökéletesebb puffantyúk miatt, részben, mert elzabáljuk a csalamádét előlük. Így aztán tizedelődött, úgyhogy most az van, hogy nincs.
Hát akkor Nimród Nimródovicsék mit csináljanak?
Azt csinálják, hogy: ,,Ipiapacs, te vagy a fogoly!”
Zörög valami az ösvényen - durr bele!... Aztán majd megnézzük: mi volt az?
Szóval, vad az nincs, a tehenet kilőtte az állattenyésztést segítő rendelkezések garmada - marad a klubtárs. Lövés előtt azonban nem árt megtudni, hogy a tagdíjfizetés nem aktuális-é nála.
Nagyobb hajtóvadászaton körbelövik egymást - hulljon a gyengébb kaliberűje! -- mialatt a szarvasok békésen kérődznek az etetőnél, várván, hogy helyreáll a természetes egyensúly, amikor is egy vadászra jut három.
Úgy gondolom már most embertilalmat kéne elrendelni, mert mint tudjuk, ilyenkor még készül kicsi vadász.
Csak ennyit akartam mondani.
Akartam? Dehogy akartam! Elöntött a pulykaméreg!
Most már bevallom, nekem az sem tetszett volna, ha a fickó a mackót találja el.
Grácia fejemnek és ezer bocs! (Remélem nekik is mellédurrantanak.)
Maradok tisztelettel...
Esetleg tiszteletlenül, de mindenesetre otthon, nehogy valaki az erdőszélén a legjobb barátjának nézzen, és durr... rám.