A 20. század bőven produkált botrányos történelmi eseményeket, de pongyola, felületes magyarázatokat, meghatározásokat is.
A titoista mákony
A titoizmus gyökereit tekintve sztálinista, soha nem sikerült levetkőznie teljesen azt. Sokaknak lehetnek tapasztalatai arról, ahogy bizonyos dolgokról nem lehetett beszélni, sőt a ,,csontig hatoló” diktatúra még azt is elérte, hogy még azt is meggondolta az ember, hogy mire gondoljon. Igaz, hogy a titoizmus a gondolati irányításért cserébe a hatvanas években már élhető életet kínált, sőt a 70-es évek szinte bőségeseknek tűnnek mai perspektívánkból, de a tények makacs dolgok. Lehet jó szívvel emlékezni a viszonylagos bőség idejére, sőt még szeretni is lehet azokat. Bájosak voltak azok a délelőttök, amikor a munkahelyeken együtt kávézott a szerb, a horvát, a cigány és minden elképzelhető náció. De fullasztó volt, amikor ki-ki azt taníthatta csemetéjének otthon, hogy miről ne beszéljen ha jót akar. A titoizmus - többek között - felületes történetértelmezést kínált, sőt tett kötelezővé. Az sem tagadható, hogy a fogalmakat, amelyek által érthetőbb lenne a történelem összezutyulta. Közben azt is elérte, hogy a minősítgetések lépjenek a történelem helyére, és, hogy elhalványodjon annak az emléke, és értelme amit minősítgetnek. Szabadkával kapcsolatban is ez a helyzet.
Az egyik legpusztítóbb az, ahogy az egész országot vérrel áztatottnak állították be. Valóban sok volt az áldozat, de a vértől túlcsordulás erőltetése a manipulációt szolgálta. Egyszerűen érzelmeket akartak kelteni, mint a horrorfilmekben a festékkel - csakhogy ők a valódi emberek valódi életeivel, az elesettek emlékével manipuláltak, azt is kihasználva, hogy az emberek ösztönösen a gyengébbel éreznek együtt. A vér emlegetése kezdetben azt szolgálta, hogy az ellenség elleni harcra motiváljon, később, pedig azt, hogy a kommunisták által kiválasztott célpontot ellenségessé tegye.
No de mit kezdeni egy ilyen békés várossal, mint Szabadka, amely nem vérrel áztatott. Igaz minden gyilkosság sok. Túl sokan vannak azok, akiket a városházánál lőttek le, vagy akasztottak fel a kaszárnyaudvarban. Sokan vannak azok is, akiket a keleti frontra vittek és ott estek el, de azok többen vannak, akiket éppen a partizánok öltek meg, mégis a legtöbben azok vannak, akiket koncentrációs táborokba internáltak, ahol ipari módszerekkel pusztították az embereket. Mindezen közben érdemes megjegyezni, hogy a szabadkaiak nagy része nem Szabadkán halt meg, és az áldozatok óriási többségüket nem szabadkaiak ölték meg.
A mákony hosszú távú hatása
Mondani sem kell, hogy a titoizmus folyamatosan szelektíven emlékezett. A szelektív emlékezet egyik segédeszköze a fasizmus emlegetése volt. De vajon mit is jelent ez a fogalom. A fasizmus diktatúra, nem válogatott az eszközökben politikai ellenfeleinek a pusztításában. Az egész lakosságot egy organikusan működő gépezetté akarta tenni, amiből mindent ki akart gyomlálni, ami visszatartotta. Mégis a fasizmusból hiányzott a ,,végső” megoldásra való törekvés, nem akarta a zsidóság megsemmisítését, sőt nem volt benne olyan tan sem, amely alsóbbrendű és felsőbbrendű ,,fajokról” szólt volna. Az utóbbi a nácizmus sajátja. Kuriózum, de igaz, hogy voltak náci antifasiszták, és fasiszta náciellenesek is, Dél-Tirolban. És noha ez a példa nem tipikus, arra azért jó, hogy illusztrálja a kettő nem ugyan az.
Még mielőtt elgondolkodnánk azon, hogy volt-e fasizmus Szabadkán, a Horthy rendszerről is szólni kell. Természetesen sem Horthy és rendszere sem menthető, nincs is értelme ennek, csak tisztán kell látnunk, és pontosan fogalmaznunk. A Horthy rendszer autoriter volt, a demokráciának csak a látszata létezett. Horthy és rendszere Jugoszlávellenes volt, csak azért kevésbé, mint csehszlovák-, vagy románellenes, mert kevesebbet csatoltak az egykori ,,Nagy-Magyarországból” Jugoszláviához. Mégsem jellemezték a rendszert politikai gyilkosságok egészen a háborúig. A Horthy rendszerben több zsidóellenes törvényt hoztak, de Jugoszláviában is hoztak ilyet, és Jugoszláviában is autoriter volt a rendszer, a diktatúra külsőségei a fasizmushoz hasonlítottak. Mi hát az, ami a két rendszert élesen megkülönbözteti? Való igaz, hogy a Horthy rendszerben, amelyet akár fasisztoidnak is nevezhetünk, történtek a háborúban politikai megrendelésre lefolytatott perek, igazságtalanul ill. túl keményen ítéltek el embereket, és végeztek ki, sőt tömeggyilkosság is volt, azonban a partizánok ítélet nélkül gyilkoltak. Mi tehát az, ami megkülönbözteti a két rendszert? Nem az, hogy Tito és társai az egyik oldalon voltak, és győztek? És ha igen vajon meddig kell még az eseményeket az egyik résztvevő szemszögéből nézni, nézetni? És nem kéne-e megpróbálni az áldozatokat és a gyilkosokat meglátni mindkét oldalon?
Hogy is van ez?
Tárgyszerűen vizsgálva, előítéletek nélkül gondolkodva, megállapíthatjuk, hogy Szabadka szenvedett a kommunizmustól, a Horthy rendszertől, és nácizmustól is. Az arányok, a kvantitás és még sok minden más vita tárgya lehet. Bizonyára sokak úgy érzik, hogy a felsorolásból kimaradt a fasizmus. A Horthy rendszert lehet és kell is kritikusan vizsgálni, de az nem vitatható, hogy nem az akarta a háborút, igyekezett belőle kimaradni, amíg lehetett, majd igyekezett belőle kimászni, amit nem lehetett. Méltán nevezhető ez a politika tehetetlennek, ügyetlennek, rövidlátónak. Azonban sem Horthy és rendszere nem tekinthető egyértelműen fasisztának, mert nem ez a politika volt az egyetlen ilyen Európában, nem kevés szerb és jugoszláv politikus is rövidlátó volt. A sok minősítgetés alól érdemesebb kihámozni a lényeget. Inkább azokra a kérdésekre kell megtalálnunk a választ, hogy miben állt az ilyen rendszereknek a kegyetlensége, embertelensége, mintsem minősítgetni őket. Ugyan úgy, ahogy a szovjet kommunizmus ,,emberségét” minősíti Katyn, a titoizmusét pedig akár a szabadkai események is.
A nácizmus és a ,,végső megoldás” már megkapta a tényeken alapuló minősítését, amely nem változhat, csak részletkérdések tisztázódhatnak. Ami Szabadkát illeti a háború végén már a nácik hatása érvényesült, hatalomra jutásuk miatt vitték el a város zsidó lakosságát, amiben a helyi lakosságnak lehetett valamennyi szerepe, jóval kevesebb, mint az akkori végrehajtó szerveknek, de az ötlet, az indíték nem tőlük származott. Ilyen értelemben Szabadka nem bűnösebb/ártatlanabb város mint a környezők.
A tájainkon végigsöprő diktatúrák közül egyedül a titoizmus nem kapta meg még a megfelelő figyelmet. Talán nem is szükséges a sok minősítgetés, hiszen elég lenne, ha a tények beszélnének. De azok egyelőre nem jutnak el mindenkihez, noha nyilvánvalók. Mégis az áldozatok szempontjából mindegy, hogy milyen ideológia alapján, és milyen zászlók és jelek alatt cselekedtek gyilkosaik.
És, hogy volt-e fasizmus Szabadkán?... Nos attól függ. Ha a fogalmat precízen használjuk, vagyis a Mussolini által felépített rendszert tekintjük ennek, akkor nem. 1945 körül az ún. keleti blokk országaiban nem akarták a náci - nemzeti szocialista - rendszert magyarázgatni, és egyszerűbb volt, minden jobboldali radikális elképzelést a fasizmus szóval illetni. Ha az egykori propagandisták által kitágított fogalmat vesszük figyelembe, vagyis azt, hogy a fasizmus minden, ami rossz, és partizán ill. kommunistaellenes, akkor igen. De vigyázzunk! Amennyiben az egykori propagandisták fogalomtárát használjuk, nem tudjuk hova tenni, és megérteni a vele azonos minőségű, de más ideológiai előjellel elkövetett tetteket.
És, hogy vajon mit kezdjünk a nem eléggé harcos múlttal? Kezdjünk inkább azzal valamit, hogy múltunk nem harcos!