home 2024. április 22., Csilla napja
Online előfizetés
Sulhóf József
B. Z.
2006.01.11.
LXI. évf. 2. szám

Szabadkán született 1905. szeptember 24-én, Újvidéken hunyt el 1970. április 12-én - A 65 évesen elhunyt műfordítót, írót, a Bácsmegyei Napló egykori újságíróját Gál László a következő szavakkal búcsúztatta: ,,A jugoszláviai magyar írás hőskorának egyik hőse volt. Azt hiszem, hogy egy csöndes főhajt...

Szabadkán született 1905. szeptember 24-én, Újvidéken hunyt el 1970. április 12-én - A 65 évesen elhunyt műfordítót, írót, a Bácsmegyei Napló egykori újságíróját Gál László a következő szavakkal búcsúztatta: ,,A jugoszláviai magyar írás hőskorának egyik hőse volt. Azt hiszem, hogy egy csöndes főhajtást ezért is megérdemel.' - Feljegyezték róla, hogy utolsó kéziratát halála napján adta le - 1945-ben az elsők között lépett be a Szabad Vajdaság, azaz a Magyar Szó szerkesztőségébe - Színházaink, hivatásos társulatok és műkedvelő együttesek vitték színpadra színműveit.
Nem tagadom, hogy elfogult vagyok a vajdasági magyar drámairodalom iránt: felléphettem Deák Ferenc két kiváló művében, az Áfonyákban és a Légszomjban, Gobby Fehér Gyula Vallatásában, A budaiak szabadságában és A zöld hajú lányban, Tóth Ferenc Jóbjában, Varga Zoltán A tanítvány című (ál)bibliai történetében stb. De a vajdasági magyar drámairodalom nehezen vergődött szárazra. A régmúltban íródott - talán elő is adatott - művekről úgyszólván semmit sem tudunk, egy-egy ősbemutató ritkán számított ,,ünnep'-nek. Valahol olvastuk, hogy Sinkó Ervin a húszas években egy verses drámával próbálkozott, ám azt sehol sem adták elő. Weigand Józsefnek - gyermeke visszaemlékezése alapján - bemutatták egy darabját Zomborban, valószínűleg a műkedvelők. Nem juthatott színpadhoz Debreczeni József, aki több színjátékot is papírra vetett. Forgószél című darabját a belgrádi Nemzeti Színházban mutatták be, magyar nyelven, de e szép gesztus nem ismétlődhetett meg. 1945-től azonban ,,újjászületett' a vajdasági magyar drámairodalom. Mintegy vezényszóra. Szerzőket avattak Szabadkán és Topolyán: csakhogy durva agitáció folyt a színpadokon, a művek minden sora a rendszert, az ún. ,,szocialista' rendszert szolgálta: Kvazimodo Braun István, Bogdánfi Sándor, sőt még Gál László is néhány egyfelvonásossal, de Weigand József és Sulhóf József is szocialista színekkel színezte egyik-másik jelenetét, párbeszédét. Ebben a ,,mozgalom"-ban Sinkó Ervin is részt vett - iszonyatosan rossz színdarabokkal.
Miért ragadtam le a színháznál, a vajdasági magyar drámairodalomnál? Mert az Életrajzi Lexikon harmadik kötete Sulhóf Józsefet íróként, műfordítóként jegyzi. Pedig - tudtommal - a legnagyobb népszerűségre színjátékaival, elsősorban népszínműveivel tett szert. A Kidőlt a májusfát, ezt az énekes-táncos népszínművet Szabadkán és Topolyán, A paraszt kisasszonyt a Népszínházban, a Románcot a Járási Magyar Népszínházban, Dimitrijevics Mara társulata vitte színre. A Se eleje, se vége című vígjátékot is Szabadkán mutatták be. Hadd ne minősítsem ezeket a darabokat, nem íródtak ezek ,,széles skálán', nem szakított a szerző meglevő feltételekkel és tendenciákkal. Nem is akart Sulhóf - ehhez valószínűleg tehetsége sem volt - egyik napról a másikra valami egészen más típusú színházat teremteni (arra akkor lett volna nagy szükség, amikor a darabjait bemutatták). A színjátékokban sok volt a filléres és viszonylag kevés az értékes gondolat. De termékeny szerző volt. Sokat alkotott a ,,testvérműfaj"-ban is, a hangjátékban. Műveit az Újvidéki Rádió sugározta (Románc, Bácskai kaland, A hajó nappal köt ki, Fénytelen kis csillag, Befalazott fontok, Fölismerhetetlen, Tivornya). Nem az örökkévalóságnak alkotott, egy rendszert szolgált hűséggel, egy - sajnos - sokunk által megvetett rendszert...
De a ,,leltár'-ba sok minden belefért. Íme a Sulhóf József-breviárium: Kémháború az atomtitkokért, regény (1951); Kidőlt a májusfa, énekes színmű, 1953; Varázsvessző, regény, 1955; A parasztkisasszony, énekes színmű, 1955; Románc, dráma, 1956; Mackó, nyuszi és a többiek, képes mesekönyv, 1957; Se eleje, se vége, vígjáték, 1958; Végtelenen innen, elbeszélések, riportok, karcolatok, 1965; Csöpi, ifjúsági regény, 1961; Csodagyémánt a gombócban, dráma (Radovan Mikiætyel és Juraj Tušjakkal), 1961; Galamb a viharban, dráma (Radovan Mikiætyel és Borislav Mrkšiècsel), 1961; Egyetlen pillanat, regény, 1967; A nagy mutatvány, ifjúsági regény, 1969.
Sulhóf József Szabadkán született 1905. szeptember 25-én, Újvidéken hunyt el, 1970. április 12-én. Gál László a következő szavakkal vett búcsút a 65 éves korában elhunyt kollégájától: ,,A jugoszláviai magyar írás hőskorának egyik hőse volt. Azt hiszem, hogy egy csöndes főhajtást ezért is megérdemel.' Újságírást Németországban tanult, 1927-ben a szabadkai Hírlapnál dolgozott, majd átpártolt a rangosabb Bácsmegyei Naplóhoz, amelynek újvidéki tudósítója volt sokáig. Tulajdonképpen egész élete során újságíróként érezte magát a legjobban, a napi események buzgó krónikása volt élete úgyszólván utolsó pillanatáig - utolsó kéziratát halála napján adta le -, ám ezen a téren egyformán adtak neki jó és rossz pontokat.
A második világháború első napjaiban a királyi hadsereg tisztjeként német hadifogságba esett. Hadifogolyként vészelte át a legrosszabbat. 1945-ben az elsők között lépett be a Szabad Vajdaság, azaz a Magyar Szó szerkesztőségébe. Széljegyzetekkel jelentkezett, esemény-összefoglalókkal, dolgozott a külpolitikai rovaton is, vagyis amolyan ,,mindenes' volt. Sulhóf József rutinosan dolgozott, mert hiszen a szabadkai Naplónál edződött a pályára Lévay Endrével, Bodrits Istvánnal, Kolozsi Tiborral és másokkal együtt. A világháború után a szerkesztőségeket munkáskáderekkel töltötték fel. Tapasztalatlanok voltak. Sulhóf jártasságát jól kamatoztathatta az újságnál, majd a rádióban, sőt - még a szerkesztői poszton is. Pályáját az Újvidéki Rádiónál folytatta. Munkabíró ,,stréber" volt, csak úgy ontotta a kéziratokat, mindenhova eljutott, mindenbe ,,beleszagolt': hangversenyekre járt és színházakba. Még nyilvános adásokat is vezetett. A Közművelődési Közösségben is tevékeny volt, a műkedvelő mozgalmat is segítette. Majtényi Mihály feljegyezte: ,,Szinte utolérhetetlen termelékenységgel, ötletességgel és sokoldalúsággal igyekezett az irodalmat, a közéletet az újságírást szolgálni...'
Sulhóf József (Schullhoff néven is publikált) szerencsés ember volt. Felkarolta egy rendszer, és futtatta. Sulhóf arra is ,,vetemedett', hogy átdolgozza Csepreghy Ferenc Sárga csikóját, tudta ,,eladni' magát, s bár valóban rengeteget dolgozott, maradandó értékű művek nem maradtak utána...
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..