Sportolók… olimpia… pszichológia…
Pap Ágota pszichológus
2021.08.18.
LXXVI. évf. 32. szám
Sportolók… olimpia… pszichológia…

Az olimpián való éremszerzés lehet a legtöbb élsportoló célja, s egyúttal ez hordozhatja a legtöbb kihívást is magában. Ez ugyanis nemcsak fizikai és technikai képzettséget igényel, hanem bizony mentálisan is jelen kell lenniük a versenyzőknek.

Csak azok a sportolók lehetnek sikeresek, akik képesek megküzdeni a rendkívül magas szintű stresszel. Erre a pszichológiai reziliencia a megoldás, mely valójában azt a jelenséget takarja, amikor a rendszert kibillentik korábbi egyensúlyából, ám az úgy alakítja ki az új egyensúlyt, hogy egy még magasabb szinten stabilizálódik. Vagyis a sportoló átlátja a nehézségeket, a továbbiakban pedig úgy gyakorol kontrollt, hogy kihasználja az abban rejlő lehetőségeket, és ennek része a megküzdés is.

A stressztől védő faktorok közé sorolhatjuk azt a személyiségtípust, amelyre jellemző az új kihívásokra való nyitottság, az érzelmi stabilitás, a lelkiismeretesség, a pozitivitás stb., valamint az erős motiváció — vagyis az a hajtóerő, hogy önmagából a legjobbat hozza ki, amihez ugyancsak elengedhetetlen a sportolói önbizalom megléte, azaz a sportbéli sikerességhez szükséges képességbe vetett hit és meggyőződés. A sportolók a felkészülések alatt megtanulnak csak önmagukra, saját teljesítményükre figyelni — így a fókusz elterelődik a feléjük támasztott elvárásokról.

Az idei — egy csöppet sem szokásos — olimpia a tavalyi remények ellenére nem volt mentes a járványhelyzettől. Sokaknál hanyatlást okozott a leállás, mások viszont örültek annak, hogy kaptak még egy év felkészülési időt. A felkészítés fontos elemei a korábbi olimpikonok vagy olimpiai tapasztalattal bírók saját élményei. Az olimpiai falu lakóinak viselkedése szintén jelentős befolyással lehet a versenyzőkre, például zavarhatja a figyelmet az állandó hangoskodás, ám fontos lehet, hogy lazítani is tudjanak a sportolók, és ne kelljen nekik örökösen a feladatokra koncentrálniuk. Vagyis egy helyes mértéktartás jótékony hatással lehet rájuk. A versenyek napján akaratlanul is megjelenhet az euforikus hangulat, mely akár a játékok megnyitóján is jelen van, ám egy-egy ilyen állapot lelkileg túlságosan megterhelő. A mostani olimpián a versenyzők folyamatos tesztelésnek voltak kitéve, ami ha nem fosztotta meg őket a versenyzés lehetőségétől, akkor a karantén miatt az edzések maradhattak el, változhattak meg. Ráadásul ezúttal üres nézőtér előtt történt minden, és nem mindenki viselte jól az állandó bizonytalanságot, az események irányíthatatlanságát.

A versenyhelyzetben tudni kell jól kezelni a dühöt, el kell érni, hogy a sportoló ne foglalkozzon sem a bíróval, sem mással. A küzdelem előtt pedig érdemes felmérni, hogy kikkel kerül a legvalószínűbben az élvonalba. Éppen ezért a sportpszichológus gyakran beépül a versenyző közvetlen csapatába, együtt mennek például edzőtáborba, és együtt végzik a felkészítést a többi szakemberrel: orvossal, dietetikussal, masszőrrel stb. A pszichológiai technikák ilyenkor leginkább az autogén tréning (fejben begyakorolják a verseny ritmusát) vagy a figyelem-összpontosítás, az edzésnaplók/mentális edzésnaplók vezetése és más kognitív módszerek, melyek persze a személytől, személyektől függnek. A cél pedig minden esetben az, hogy a sportoló a legjobb formájába kerüljön. Persze, ahogy fel kell tudni dolgozni a győzelmet, ugyanúgy a veszteséget és a vereséget is. Még egyértelműbben: az élsportban csupán a részvétellel megelégedni hamis és álságos állítás. S amíg a siker egy része valóban fejben dől el, addig az ünneplést, a kritikát, a kommenteket lélekben kell elviselni, feldolgozni.

Sok edző még napjainkban sem ismeri el a sportpszichológusok jelentőségét. Főleg, mert attól tartanak, pszichológusfüggőkké válnak a sportolóik, de ez nem így van, hiszen a folyamatos mentális fejlődés mellett a sportolók akkor is megtanulnak teljesíteni, ha a pszichológus már nem lesz ott velük. Másrészt a pszichológus és a sportoló közötti kapcsolat is a bizalomra, elfogadásra épül, és ha ez nem alakul ki, akkor a felkészülés sem lehet eredményes. Szerencsére egy sportoló mindig fejlődni akar. A korábbi állítást meghaladva viszont el kell mondanom, hogy vannak országok, ahol viszont a pszichológus már nem a sportolóval, hanem az edzővel dolgozik.

„Csak azok a sportolók lehetnek sikeresek, akik képesek megküzdeni a rendkívül magas szintű stresszel. Erre a pszichológiai reziliencia a megoldás, mely valójában azt a jelenséget takarja, amikor a rendszert kibillentik korábbi egyensúlyából, ám az úgy alakítja ki az új egyensúlyt, hogy egy még magasabb szinten stabilizálódik.”

A felkészítésben sokat segít a megmérettetés lemodellezése, vagyis mentálisan ismerőssé teszik a helyszínt, így mire versenyhelyzetbe kerül az illető, már nem lesz idegen számára a környezet. Sokszor elképzeltetik a résztvevővel a versenyhelyzetet, melyben a zavaró zaj, a szokásoktól eltérő mozdulatsor az egyébként máshoz szokott sportolót kizökkentené, de ha felkészül egy stratégiai módosításra, egy korábbi mozdulat késleltetésére vagy akár az őrjöngő tömeg általi hangoskodásra, akkor mindez már nem lesz zavaró számára. Néha egy közösen megfogalmazott, szimbolikus jelentést hordozó szó vagy mondat ismételgetése is beválhat. A mantrázható mondatokhoz pedig mindig a pozitív, affirmatív kifejezések társulnak — vagyis ilyenkor kerüljük a nem szócska használatát, mert az gátlást indítana el, éppen úgy, mint gyermekkorban (ne csináld ezt, ne csináld azt…). Van, akinek a relaxálás tesz jót, másokat meg inkább fel kell pörgetni verseny előtt.

A csapatsportok esetén viszont fontos, hogy tisztázódjanak a tagok — esetleg a tagok és az edző — közötti konfliktusok, nézeteltérések. Ilyenkor segítenek a csapatépítő technikák, az agressziókezelés vagy a kommunikációs tréningek. Ám csapatokkal dolgozni egészen más, hiszen ott van csoportdinamika, szerepek (vezérek, sztárolt játékosok, bűnbakok stb.).

A sportolói elutasítás a pszichológusok felé akkor törik meg leginkább, amikor a korábban hozott eredmények elmaradnak, és ennek nem a fizikai felkészületlenség az oka. Nagy kihívás megtalálni a visszacsúszás okát, majd azon dolgozni, de ezután jó esetben még a korábbinál is jobb eredmények válnak elérhetővé. A csalódások miatt szorongás, félelem alakulhat ki, mely még inkább csökkenti a teljesítményt, visszaveti a motivációt. Persze a sportpszichológiában is előnyösebb már akkor segítséget kérni, amikor még nem ég a ház. A helyes célkitűzés segíthet megtartani a motivációt. Gyermekek esetében természetesen a szülőket is bevonják ebbe a folyamatba. A mentális készenlét méterekben, másodpercekben kifejezhető előnyt hozhat a cél előtt, ám ha egy sportoló elutasítja az ilyen jellegű segítséget, az is rendben van — türelmesnek és megértőnek kell lenni, mert elfogadva az ilyen jellegű segítséget, azokat a még rejtett képességeket lehet aktiválni, amelyekkel az élsportoló még sikeresebb lehet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..