Ezzel a bánáti régió egyik legnagyobb nyári eseményévé nőtte ki magát. A szervezők igyekeznek mindenki igényeit kielégíteni a zenei programmal, az idei rendezvény legjobban várt koncertje pedig természetesen a Bijelo dugme zenekaré volt.

Jó sört inni jó. A sör kultusza pedig nem csak Csehországban, Németországban vagy Angliában nagy, a világon majdnem mindenhol szeretik ezt a finom, habos — és kizárólag hidegen iható – nedűt. A szerb sörök sem eldobnivalóak, vannak köztük jobbak és kevésbé jók. Emellett nálunk is egyre többen próbálkoznak sörkészítéssel, az elmúlt években több kis családi manufaktúra jött létre, s a szokásos barna és világos sörök mellett az IPA vagy az ízesített sörök sem csak az ínyencek itallapján szerepelnek. Ha pedig ennyire szeretjük a sört, akkor kötelező jelleggel meg kell ünnepelnünk annak létezését is. Emiatt alakultak meg a sörfesztiválok, a sörnapok, a sörivó versenyek, ahol természetesen sörkülönlegességekkel is lehet találkozni. A nagybecskerekiek azonban még tovább kerekítik a rendezvény megalakulásának történetét, hiszen szerintük nem csak a sör szeretetéről van szó. Hasonlóan fontos az együttlét, az együtt szórakozás ténye is, a sör ünneplése csak apropó ehhez.

1769-ben Becskerek és Petrovgrad (a mostani Nagybecskerek) kerület központjaként megkapta az évi két nagy vásár szervezésének jogát, majd később még kettőét, így minden évszak egy nagy vásárral kezdődött. S ezek az óriási vásárok nagyon fontos események voltak akkoriban, a vásárlás mellett a polgároknak alkalmuk nyílt a találkozásra, örömködésre, beszélgetésre, iszogatásra, így az évek során megsokszorozódott a számuk. Az árusok mellett a pecsenyesütők, az édességárusok s a cukrászok is kirakták portékájukat, és központi helyen felállították a sörös pultokat is, melyeknek a vásározók a forró nyári napokon különösen örültek. Eleinte még fából készült kupából fogyasztották az aranyló, hideg sört, később pedig már bádogcsészéből. A XX. század ’30-as éveiben azonban a vásárok lassan elveszítették jelentőségüket, lassan kezdtek megszűnni. Az ember viszont egy olyan lény, amely igényli a találkozást a másikkal, igényli a szórakozást, a zenét, a sört. Érezni lehetett a levegőben a vásárok hangulata iránti nosztalgiát. És aztán 1986-ban megszervezték a városban az első Sörnapokat, a 240 éves nagybecskereki sörkészítés jubileumának ünneplésére. A várost ellepték a fiákerek, melyek ingyen sört csapolva hívogatták, csalogatták a polgárokat a jó hangulatú találkozóra. Illatozott a Bega-parton a főtt halászlé, s eleinte még minden hasonlított a letűnt vásárok hangulatára, aztán szép lassan kialakult a következő évek nagybecskereki találkozóinak szerkezete, megőrizve a falusiasabb, rurális, vásárjellegű oldalát, s ehhez kapcsolódott egy városiasabb szórakozási forma nagy koncertekkel, előadásokkal, egyéb kísérőprogramokkal. Ez pedig remek alap egy jó hangulatú rendezvényhez, melyet minden évben nyár végén szerveznek meg, és naponta több mint 20 000 ember látogat.

Az elmúlt harminckét évben sok sztár lépett színpadra, illetve csábította sörözésre a nagybecskerekieket, akiknek az idei listát elnézve nem volt okuk panaszra. Fellépett a Legende, Vlatko Stefanovski, Kepa & The Free Spirits, a Griva, a Laki Keš, a Nagybecskereki Filharmónia, az Atheist Rap, az Atomsko sklonište, a Bijelo dugme, a Perpetuum Mobile, a Kal, a Gift, a Van Gogh, Marinko és Nikola Rokvić, valamint a Zeppelin & AC/DC Tribute Band. S ezek csak a zenekarok.

Emellett még felsorolhatatlanul sok programot szerveztek erre a néhány napra. Voltak színházi előadások, filmvetítés, stand-up comedy est, ekkor tartották meg a Lala nemzetközi folklórfesztivált, a kicsik különféle gyermekprogramokon vehettek részt (a legizgalmasabb talán a gyermekek számára szervezett karaoke volt), és természetesen a város különféle tánciskolái és műhelyei is bemutatkoztak, továbbá szimpóziumot tartottak Sör, sör- és komlókészítés címmel. Az érdeklődők humanitárius családnapon vehettek részt sportprogramokkal és főzőversennyel. A Szabadság téren néhány magyarországi város gazdasági-turisztikai, illetve kulturális-művészeti és gasztronómiai bemutatót tartott, így a nagybecskerekiek egy kicsit jobban megismerhették Békéscsabát, Makót, Mórahalmot, Debrecent és Gyulát.

Az idén mi is ellátogattunk, mert a Bijelo dugme koncertjét vétek lett volna kihagyni. Ez olyan, mint nem elmenni egy LGT-koncertre, melyre a szomszéd faluban kerül sor. Nagybecskerekre érve már tömeg fogadott bennünket az utcákon, kevés ember maradt otthon, a főtér vidám hangulatot árasztott, a sörcsapolók megállás nélkül dolgoztak, sültek a húsok, hangolt a zenekar. Két színpadon tartották meg a koncerteket, a hosszú korzón pedig egymást érték a dugig tömött kávézók, cukrászdák. A Szabadság térre érve kellemesen zsizsgő tömeg fogadott bennünket, a legkitartóbb rajongók már régen elfoglalták helyüket az első sorokban, a színpad előtt. És aztán megszólaltak a nagy öregek: a „fehér gomb”, Tifa és Bregović vitték a prímet, s a hangzás is egészen bregovićos volt. Umpa-umpa, fúvósok, női vokál, érces hangok.

Érdekes, hogy amíg én valóban csak a legnagyobb slágereiket ismerem (— Mi az, hogy a legnagyobb?! — mondta egy barátom. — Hiszen majdnem minden daluk sláger lett!), addig a tömeg nagy része az egész koncertet végigénekelte. Voltak, akik azt mondták, ez már nem az a Bijelo dugme, amely valaha volt, de mivel a régit sosem hallottuk élőben, mi igazán nem tudhatjuk, milyen is volt, viszont így is nagyon nagyot buliztunk. A koncertre látogatásnak egyébként több fajtája létezik: van a nagy kedvenceid koncertje, melyen minden dalt fejből fújsz, illetve a sztárzenekarok fellépése, melyeknek dalait mindenki ismerni; aztán van, hogy ismeretlen zenekarokat fedezel fel magadnak, s ilyenkor még minden szöveg új; és végül, de nem utolsósorban ott van a nem szövegközpontú zene. A legjobban talán azt lehet élvezni, amikor teli torokból — a tömeggel együtt — énekled, hogy Ružica si biiila, sada više niiisiii. Ilyenkor a közösségi élmény sokkal fontosabb, mint az, hogy volt-e hamis hang, vagy hogy mekkorát szólózott a gitáros, stb. És ez a koncert ilyen volt. A több ezer emberes együtt éneklés hatalmát pedig csak az ismeri, akinek már volt ilyen élményben része. Falak dönthetőek le vele.

A majdnem kétórás koncert után nem tudtuk abbahagyni, énekelve vonultunk az utcán. Aki hallotta, az csatlakozott a dalhoz, és még hazafelé, a kocsiban is dudorásztunk. Azért kíváncsi lettem volna az „igazi”, régi Bijelo dugme-koncertekre is, viszont ezt sem fogom egyhamar elfelejteni. Öt csillagot adok a szervezőknek a rendezvényért, mindenki megtalálta a neki való szórakozást, söröket és zenei világot. A felhozatalból még nagyon szívesen megnéztem volna néhány zenekart, ezért meg is fogadtuk, hogy jövőre több napra jövünk.