home 2024. május 04., Mónika napja
Online előfizetés
Söpredék
2008.02.27.
LXIII. évf. 9. szám

Kőkemény támadások érték annak idején Nikolas Sarkozy magyar származású francia államfőt, amiért minden köntörfalazás nélkül söpredéknek nevezte a Párizs és más francia városok utcáit, tereit csatatérré változtató, törő-zúzó-gyújtogató tüntetőket, s szigorú intézkedéseket foganatosított velük szembe...

Kőkemény támadások érték annak idején Nikolas Sarkozy magyar származású francia államfőt, amiért minden köntörfalazás nélkül söpredéknek nevezte a Párizs és más francia városok utcáit, tereit csatatérré változtató, törő-zúzó-gyújtogató tüntetőket, s szigorú intézkedéseket foganatosított velük szemben. Pedig Sarkozy csak azt tette, amit egy valamirevaló államférfinak tennie kell: nevükön nevezte a dolgokat, s a békére, nyugalomra vágyó állampolgárai, a demokratikus rend érdekében haladéktalanul intézkedett.
Mert pontosan tudta, milyen veszélyeket rejt magában a vélt vagy valós igaza védelmében semmilyen erőszaktól vissza nem riadó, feldühödött tömeg, hogyan teheti tönkre évekre, akár hosszú évtizedekre is egy város, egy egész ország életét.
Mi ezt itt a békés rónaságon a nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején a saját bőrünkön tapasztalhattuk, s lesújtó következményeit a mai napig nyögjük, és még nagyon sokáig nyögni fogjuk.
Van Gabriel García Márqueznek egy remek kisregénye, amelyben hajszálpontos, plasztikus képet fest a világ minden tájékán fellelhető söpredékről. A kisregény természetesen a Söpredék címet viseli.
,,Mintha egy förgeteg vette volna be magát a falu szívébe, egyszer csak betoppant a banánköztársaság, s nyomában a söpredék. Egy nyughatatlan, féktelen söpredék, amely idegen falvak emberi és tárgyi szemetét hozta magával; meg egy távolba vesző, egyre valószínűtlenebbnek tűnő polgárháború tarlóját. És irgalmatlan volt a söpredék. Mindent megfertőzött azzal a felkavart tömegszagával, azzal az áporodott verejték- és titkolt halálszagával. Egyetlen év leforgása alatt jó néhány korábbi katasztrófa romjait zúdította a falura, és az utcákra szórta zagyva szemétrakományát... És abban a szélviharban, abban a förgetegben, amelyben csak úgy hemzsegtek az ismeretlen arcok..., mindabban mi, az elsők, voltunk az utolsók; mi voltunk az idegenek; a jövevények.'
Márquez szövegét olvasva ugye milyen ismerős, egyszer (többször) már megtapasztalt érzés kerít bennünket hatalmába?! Aki tanúja, szenvedő alanya volt a nyolcvanas, kilencvenes évek eltorzult arcú, a hatalom által méltóságteljesnek titulált pusztító mítingjeinek, a szabadságunkra és emberi méltóságunkra törő joghurtforradalomnak, s annak a rombolásnak-gyújtogatásnak-szabadrablásnak, ami a napokban Belgrádban és Szerbia más városaiban is lezajlott, az bizony úgy érezheti, hogy a világhírű kolumbiai író az itteni eseményekről fest hiteles és hátborzongató képet. Az ,,örökös ostromállapot'-ról, az elszabadult vagy elszabadulni készülő terror légköréről.
Márquez kisregényében csak azt tette, amit egy valamirevaló írástudónak tennie kell: nevükön nevezte a dolgokat.
Vajon a szerbiai politikusoknak, írástudóknak van-e bátorságuk ehhez? A legtöbbjük fejében ilyesmi meg sem fordul. Ellenkezőleg: Vojislav Koštunicáék, Toma Nikolićék, Velimir Ilićék, Matija Bečkovićék azonnal igazolást találtak a külföldi nagykövetségek épületét barbár módon felgyújtó-feldúló, üzleteket kirabló huligánok cselekedeteire: a Kosovo igazságtalan elvesztése miatt feltámadt nagyon is jogos nemzeti indulatot. (A mentséget keresőkhöz és találókhoz természetesen azonmód csatlakozott a pravoszláv egyház is, amely minden időben kész volt áldást osztani a más népek ellen induló szerbek fegyverére.)
Az igazolást a jogos nemzeti felindulásban megtalálók egyike sem jutott el odáig a gondolkodásban, hogy Kosovo fájdalmas elvesztése esetleg a saját több évtizedes téves és kártékony politizálásuknak a logikus következménye, hogy a bajok forrását nem mindig másban, ezúttal Amerikában és az Európai Unióban, hanem önmagukban kell keresni. Hogy nem azért következtek-e be az országmaradék fővárosában és más városaiban ezek a szégyenteljes események, mert a világraszóló csúnya felfordulást okozó vandálokat a családjukban, az iskoláikban, a templomaikban nem az emberségre, a mások elfogadására és értékeik tiszteletben tartására biztatták, hanem mindig csak a gyűlöletre, a mások semmibe vételére és önmaguk felmagasztalására buzdították. Vajon nem mindennek következtében lett-e belőlük a nemzet és Európa büszkesége helyett söpredék?
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..