Csakugyan sok szó esett az elmúlt hetekben, de nemcsak az utcasarkon és a kiskocsmákban komoly és felelősnek látszó emberek szájából is, hiszen több mint húsz párt, pártkoalíció kampányolt a hatalomban való maradásért, vagy az oda való bejutásért. Azóta eldőlt az ország sorsa, pillanatnyilag nem a kampányolók döntötték el, hanem a szavazók. A kampányolók két út lehetőségét vázolták fel és kínálták a szavazóbázisnak: az európait, illetve az ázsiait. Miközben valóban sok szó esett. Csúnyák, gorombák, mocskolódók, uszítók, gyűlöletkeltők; de higgadtak, mérsékeltek, reménykeltők, szépek, olykor már-már költőiek, kegyeletteljesek is, attól függően, ki vette a szájára a szavakat. Elhangzottak magyar szavak is, különösen itt fönt, az északi tartományban, ahol a többségi nemzet mellett jó néhány ruszin, szlovák, román, bunyevác, roma és magyar anyanyelvű polgár is él és dolgozik. Mindenki szóhoz jutott, aki csak a politikumban mozgolódik. Láthattuk, sokan mozgolódnak benne. Olyanok is, akik, kijelentéseik szerint kompromisszum nélküli kompromisszumok megkötésére törekszenek. Hogy ez miként fest a gyakorlatban, majd elválik, ahogyan a tüdő is a májtól, bár közmondásokat, mondásokat nemigen szőttek a politikumban mozgolódók a szónoklataikba, úgy látszik, ma már ez nem igazán hat a tömegekre. Közmondások helyett inkább jövőbe mutató projektumokat lebegtettek meg és mutattak fel a szónokok, akik kertelés nélkül kimondták: a lét lesz a tét. Megígérték az ígérgetők, hogy a lobbizásban szerzett tapasztalataikat és jártasságukat adott esetben, vagyis ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy folytathatják a lobbizást, ezt minden erejükkel és tehetségükkel sikeres projektumok realizálására fordítják. Hogy az ország ne burkolózzék be a saját gyűlöletébe. Mert ha nem jó irányt vesz, ez bekövetkezhet. Mármint a saját gyűlöletbe való beburkolózás. Volt hát mit hallanunk a kampánycsend beállásáig. A fejünk már akkora volt, mint a rosta. A kampányszónokoknak, politikai beállítottságuktól függetlenül volt azért egy közös vonásuk: mindnyájan roppant inspiráltak voltak. Bizonyára azért, hogy a potenciális szavazókat is meginspirálják.
Közben a falvakban egy pillanatra sem állt le az élet. Talán még a tanyákon sem.
Függetlenül a választások végkimenetelétől kölcsönöket kínáltak a bankot. Egyiknek a képviselője három holnapos kölcsönt ajánlott fel az érdeklődőknek. Úgy, ahogy itt írva vagyon és mondva volt: nem három hónaposat, hanem holnaposat. Talán azért, mert így jobban, szebben hangzik. Nem olyan bugrisos. Utolvégre: igen, utolvégre Európa felé csolnakázunk. Szemben a Duna folyásával.
Ez a holnapos bankkölcsön úgy hatott alulírottra, miként az az ünneplő közönség, amelyik indulattal indult meg valahol a szórványban egy falucska templomának a bejárata felé. Nem azért, hogy betörje a templomocska ajtaját, hiszen nyitva állt előtte, hanem azért, mert aki az ünnepi eseményről igyekezett beszámolni, beletört ebbe az anyanyelve. Miként ama bank képviselőjének.
És még sok csolnakos szó, immár nem csupán a szórványban.
És erről jut eszünkbe, a szórványról, hogy erről nem túl sok szó esett a buzdító szónoklatokban.
Amennyi mégis esett, az inkább a déli ,,tartományunkra' esett. Az ottani szórványosokra.
És bizonyos autonómia lépcsőiről sem esett túl sok szó.
Elkoptak volna azok a lépcsőfokok és pillérek?
Leépültek, beépültek?
Megindult indulatból elevezett velük a holdbéli csolnakos néhány holnapos bankkölcsön irányába?
De száz szónak is egy a vége. És most majd kiderül: Keleten avagy Nyugaton kél-e fel az ország napja.