Október 13-a a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja. Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg az első kőszínházat Szabadkán, a Magyar Nemzeti Tanács ezért választotta ezt a dátumot. E nap alkalmából beszélgettünk a szabadkai Ciger Mónikával, aki fiatal kora ellenére máris sokkal messzebbre jutott a szakmában, mint a legtöbb társa. Fényképész-technikusi végzettsége van, s Budapesten, a Színház- és Filmintézetben forgatókönyv- és drámaírást tanul. A szabadkai székhelyű Pannon Televízióban vágóként dolgozik, s már maga mögött tudhat egy dokumentum-, egy portréfilmet és egy videoklipet is. Az álma az, hogy filmrendező legyen, ettől semmi sem tántoríthatja el.
* Miért döntöttél éppen a fényképészet mellett?
— Eredetileg színésznő, majd egészségügyi nővér szerettem volna lenni. Az idő múlásával azonban bebizonyosodott, hogy egyik sem igazán az én világom. Szárnypróbálgatásaim ugyan voltak az amatőr színjátszás terén, de csakhamar rájöttem: a közönség előtti szereplés nem nekem való. Édesapám, Ciger Róbert, aki a Szabadkai Rádió hangmérnöke, arra buzdított, hogy jelentkezzem a Kölyökvonal c. adásba. Ott  műsorvezetőként is kipróbáltam magam tizenkét évesen, de csakhamar világossá vált előttem, hogy nem szeretnék a médiában dolgozni. A pályaválasztás közeledtével azonban döntenem kellett, mely szakon tanulok tovább. Így esett a fényképészetre a választásom, hiszen ez a művészetekhez is kapcsolódik valamilyen módon. Nagyon megszerettem a fényképészetet, és az iskola mellett hobbi szinten is foglalkoztam vele. A barátnőmmel, Varga Zsuzsannával közös tárlatunk is nyílt a Népkörben. Ezt sajnos több kiállítás nem követte...
* Hogy lett belőled vágó?
— 2006-ban kerültem a Pannon TV-hez vágói feladatkörbe. Két hónapig tanulóként, majd állandó munkatársként végeztem a munkámat. Az első két hét nagyon nehéz volt, mert a számomra addig teljesen ismeretlen program mellett a szakma egyéb fortélyait is el kellett sajátítanom, és ez nem ment könnyen. De megoldottam, sőt meg is szerettem a vágói munkát.
* Első saját készítésű filmed a szabadkai Fekete fürdőről szóló dokumentumfilm volt. Nagy kihívás volt ez számodra?
— Igen. 2007 nyarán jelentkeztem a Duna Televízió által meghirdetett Dunaversitas pályázatra. Egy hétköznapi történetről kellett dokumentumfilm-forgatókönyvet készíteni. Én olyan témát kerestem, ami nemcsak hogy elég érdekes lehet a nézők számára, hanem részben történelmi jellege is van. Így esett a választásom a szabadkai Fekete fürdőre. Sokat dolgoztunk az operatőr kollégámmal, de meglett az eredménye. A forgatókönyvet is én írtam, én rendeztem, sőt én vágtam is a filmet. Néhány hónapig tartott a forgatás, hiszen olyan embereket is fel kellett keresni, akik még jártak valamikor a fürdőbe. Ez a film volt egyébként a vizsgafilmem is. A tanáraim elláttak jó tanácsokkal, ezekből sokat tanultam. Mindegyikük kedvezően vélekedett az alkotásról. Miután megszereztem az oklevelet, államvizsgát tettem Magyarországon. 2008 óta mozgóképgyártó videotechnikusi végzettségem van. Egyébként a dokumentumfilmem bemutatójára a szabadkai Városi Könyvtárban került sor még 2008-ban.
* A dokumentumfilmet egy portréfilm követte...
— A dokumentum- és a portréfilm készítése nagyon sok mindenben különbözik. Ezért döntöttem úgy, hogy kipróbálom, milyen portréfilmet készíteni. A Pannon TV-ben dolgozó kolléganőm, Szakáll Laura ajánlotta, hogy készítsek filmet Pálfi Ervinről, a szabadkai Népszínház magyar társulatának színművészéről. Laura tudta, hogy nagyra értékelem Ervint úgy is mint színészt, úgy is mint embert, ezért bíztatott. Végül is rászántam magam és az egy évig tartó forgatás után megszületett a portréfilm. Ez egészen más munkafolyamatot, más forgatókönyvet igényelt, hiszen itt egyetlen főszereplő volt, ő volt a központi figura, minden más köréje fonódott. Fáradságos munka volt, és bizony sokszor csak nagy nehézségek árán tudtunk időpontot egyeztetni a film szereplőivel és az operatőrökkel: Farkas Miklóssal, majd később Juhász Ákossal. A vágást újra én magam végeztem. Ez volt a baj, mert így jóval hosszabbra sikeredett a film, mint ahogy terveztük. Végül is az indítás nagyon jó lett, a vége már kevésbé, ezért a kritikusoktól kaptam hideget-meleget egyaránt. Én magam elégedett vagyok ezzel a filmemmel is, és a terveim szerint részemről itt még nincs vége a portréfilm-készítésnek...
* A tehetségen és a tapasztalaton kívül mi szükséges még ahhoz, hogy valaki elismert filmes szakember legyen?
— A szakmai kapcsolatok és a szaktekintélyek tanácsai elengedhetetlenül fontosak. Tavaly nyáron részt vettem az Automata Film Fest táborban Erdélyben, s elismert hangtechnikusokkal, vágókkal, rendezőkkel, operatőrökkel, filmológusokkal és gyártásvezetőkkel ismerkedtem meg. Az ott szerzett tapasztalatok csak megerősítettek abban, hogy a rendezői hivatás az én világom.
* Készítettél egy videoklipet, sőt egy reklámfilmet is. Miben voltak ezek mások, mint az addig készített filmjeid?
— Kollégám, Miskolci Roland kérésére készítettem el a Raplace nevű fiúcsapat dalának a videoklipjét. Megkaptam a zenét, ehhez kellett forgatókönyvet írnom. Érdekes és fáradságos munka volt, hiszen a statiszták toborzásától kezdve az ebédszünetig mindent meg kellett szervezni. Végül két teljes napig tartó megfeszített munka után megszületett a nagy mű. 
* Hogyan látod magad, mondjuk, tíz év múltán?
— Sikeres filmrendezőként, akit ismernek és elismernek. Játékfilmet is készítek majd, amelyben párhuzamot vonok az egykori és a mostani fiatalok élete között. A filmvágást sem hagynám abba, de a saját filmjeim vágását rábíznám másra. Nagyon nehéz — és a legtöbbször hálátlan dolog — a saját film vágása, mert akkor olyasmi is benne maradhat az alkotásban, ami lehet, hogy felesleges és csak nekem fontos.