home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Régi receptek, hagyományos ízek
Tóth Lívia
2019.03.24.
LXXIV. évf. 12. szám
Régi receptek, hagyományos ízek

Zentán huszonegyedik alkalommal tartották meg a Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvényt.

Az eseménynek mintegy 400 résztvevője volt, tánccsoportok, énekkarok, szólisták, zenekarok, mesemondók, gyerekek, ifjak és felnőttek szórakoztatták a közönséget. Először történt meg, hogy a szemlét a tömegessége miatt két részre bontották, délelőtt a gyermekek, délután a felnőttek mutatkoztak be.


A Pöttöm cukrászat

A Kölyökkuckóban hat gyermekcsoport állította ki a nagyszülei receptjei alapján búzából készített hagyományos ételeit. Az édes és sós finomságok összeállításához, sütéséhez természetesen kérhettek egy kis segítséget a szülőktől, nagyszülőktől vagy a tanító nénitől. A munkájukat Vatai Zsuzsanna népművelő és Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató véleményezte.

— A hagyományainkat nemcsak népdalok éneklésével, néptánccal vagy mesemondással lehet és kell ápolni, hanem a régi receptek megőrzésével és alkalmazásával is. Ahogyan azt anya, nagymama vagy dédmama sütötte, főzte valamikor, mi éppen úgy szeretjük. A régi, jól bevált receptek régi, jól bevált ízeket rejtenek. Hajdanán a főzés gyakran szólt arról, hogy a talpraesett asszonyok szinte a semmiből teremtettek valamit! Persze, időnként a bőség is beköszöntött, lakodalomban, disznótoron „nagykanállal ettek”, de olyankor is ügyesen osztották be a nyersanyagot, pazarlásról szó sem lehetett! A tisztaság, a takarékosság, az észszerűség, az egészséges, saját kertből származó zöldségféle és gyümölcs, a friss alapanyagok mind jellemzői voltak az egykori konyháknak. Az az óriási tárház, ahol nagyanyáink receptjeit őrizzük, valóságos kincsesbánya. Minden darabja drágakő — hallottuk Vatai Zsuzsannától, aki azt is elmondta, mindegyik csapat tökéleteset alkotott. Az egyik a tálalásban, látványban, a másik a hagyományhűségben, csapatmunkában, kreativitásban, ötletességben vagy az egyediségben jeleskedett. A gyerekek szépen el tudták mondani, mit hogyan csináltak, bemutatták az alapanyagokat és a munkamenetet. Példaértékű volt a sok régi edény, pléhtányér, porcelántál, kosár, hímzett terítő és falvédő, melyet a terítésnél, díszítésnél alkalmaztak. 


A Rozetta Kézműves Társaság gyerekcsapata

A Sütik csoport tagjai, másodikos diákok, tíz ételt hoztak, a többi közt tejfölös és almás lepényt, zserbót, meggylekváros piskótatekercset és hájas kiflit. Dicséretet kaptak a csapatmunkáért, a harmonikus ízekért, a házi malom bemutatásáért és a friss búzafűért, mely az egyik tanuló családjának kiskertjéből származik. A Rozetta Kézműves Társaság gyermekcsoportjánál a véleményezők az omlós töpörtyűs pogácsa, a palacsinta, a herőce, a szilvás táska és a vajaljás tészta mellett a tálalást emelték ki. A Felsőhegyi Népdalbarátok Unokái csoportnál a leglátványosabb a vastag, roppanós csokiréteggel bevont mézes szív volt, továbbá a diós kosár, a bögrés fánk és a szilvalekváros piskótatekercs is páratlanul finomnak bizonyult. A házi levestésztát készítő kicsi Viola pedig külön dicséretet kapott. A Konyhatündérek a legügyesebben a pogácsa és a csörögefánk sütését oldották meg. A kevi Móra István Művelődési Egyesület csapatának gurábliját és Luca-pogácsáját hagyományos ízvilág jellemezte, díszítőelemként szintén friss búzafüvet állítottak ki. A Pöttöm cukrászat három tagja búzás cukrot hozott, mely formába öntve szilárdult meg. Az asztalukat vesszőkosárkákkal, fakanalakkal dekorálták, ami ugyancsak elnyerte az értékelők tetszését.


A kevi Móra István Művelődési Egyesület csapata

Igaz, hogy mindez egy kis felnőttsegítséggel készült el, de a gyerekek jó úton haladnak az önálló munka felé. A rendezvény és a hagyományápolás lényegét is megértették, mert gyűjtik a régi recepteket, és figyelnek a nagymamára, anyukára, amikor főzni segítenek. Zsuzsanna és Ágnes szerint dicséretes, hogy az iskolában is fontosnak tartják a főzési tudomány elsajátítását, a hagyományápolást, az egészséges táplálkozást.

A kiállítás után a hagyományőrző gyermekcsoportok a Művelődési Házban léptek színpadra. Bemutatkozott a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng gyermektánccsoportjának minden korosztálya, a tornyosi tánccsoportok, továbbá a zentai, felsőhegyi és kevi énekesek, szólisták, mesemondók, citerások. A csoportok vezetői hasznos tanácsokat kaptak a szakemberekből álló zsűritől, hiszen a Hagyományaink Ünnepe egyik célja, hogy felkészítse a gyerekeket a Szólj, síp, szólj! és a Kőketánc vetélkedőkre.


A Konyhatündérek pogácsát készítenek, és asztaluk egy részlete


A Süti csapat a kiállításon


Az első képen a Süti csapat három tagja (tejfölös lepényt hozott), a másik képen a csapat hájas kiflije


Viola és a házi levestészta


A vajaljás tészta receptje

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..