Szalai Attila karikatúrája

Az 1848/49-es eseményeket többnyire két szóval jellemezzük: forradalom és szabadságharc. Az újabb szakirodalom azonban az 1848 júniusa utáni eseményekre használja a polgárháború kifejezést is, ami annyiban jogos, hogy az ország perifériáján, így a Délvidéken, Erdélyben, illetve korlátozott mértékben a Felvidéken a magyar és a nem magyar lakosság között véres, fegyveres konfliktusok is voltak. Ezeket a fegyveres összeütközéseket, amelyek gyakran a védtelen polgári lakosság lemészárlásával, elűzésével jártak, nem a magyar fél kezdeményezte. A Délvidéken a szerbek, Erdélyben a románok támadták meg a magyar településeket, az előbbiek 1848 nyarán, majd 1849 telén, az utóbbiak az 1848 októbere és 1849 januárja közötti időszakban tucatnyi települést dúltak fel, s több száz vagy talán több ezer védtelen, illetve lefegyverzett magyar, német és más nemzetiségű lakost gyilkoltak meg vagy űztek el. Természetes, hogy adandó esetben a visszavágás sem maradt el, s az 1848 őszén indult magyar tömegmozgalmakat is a tömeghisztériára való hajlam jellemezte.
Erdély nagy részének felszabadítása után a vadászcsapatok, amelyek soraiban gyakran a mészárlások túlélői is ott voltak, szintén kihágásokat követtek el a magyarok lemészárlásában vétkesnek tartott románok ellen. A magyar kormányzat a délvidéki polgárháború kitörése után megpróbálta törvényes keretek között tartani az ilyen bűntettek megtorlását.
1849-ben márciustól júniusig összesen 18 vésztörvényszék működött. Ezek összesen 367 ügyet tárgyaltak, 122 halálos és 107 felmentő ítéletet hoztak, 138 személy ügyét pedig átutalták a rendes bíróságnak. A legnagyobb buzgóságot a halálos ítéletek meghozatalában a szabadkai vészbíróság tanúsította: 49 személy került kivégzőosztag elé. Az elítéltek szociális és nemzetiségi megoszlása is árulkodó: a 122 halálra ítéltből 88 volt paraszt, 108 nemzetiségi lakos. A vésztörvényszékek tehát főleg a nemzetiségi lakosság felett ítélkeztek. A kolozsvári vésztörvényszék működésének szomorú fejezete Stephan Ludwig Rothnak, a szász nemzeti mozgalom egyik vezetőjének a pere. Roth a Bem tábornok által meghirdetett amnesztiában bízva tért vissza lakóhelyére, de elfogták, s mivel rábizonyult, hogy felfegyverezte a szász és román lakosságot, május 11-én halálra ítélték és kivégezték. Nem sokkal később, június 5-én Bem rendeletben tiltotta meg az erdélyi vésztörvényszékek további ténykedését. Végül Görgei Artúr hadügyminiszter javaslatára a minisztertanács június 2-án határozott a vésztörvényszékek megszüntetéséről, június 8-án pedig ,,az ítélkezési egyformaság tekintetéből' egy központi vésztörvényszék létrehozásáról.
A márciusi ifjak tehát - Petőfivel az élen - elindították a szabadságharcot, amely nagyon sok magyar halálát, még több család elszegényedését, gyermekek elárvulását jelentette. Ez volt az ára a régen várt, vér áztatta szabadságnak.
Rabok vagyunk vagy szabadok? - kérdeztük olvasóinktól forradalmunk és szabadságharcunk 159. évfordulóján.
VICEI Károly zentai író, publicista:
- A pillanatnak élő, önimádó, tizenöt éves kamaszként jegyeztem le - egy későbbi házkutatás és letartóztatás során örökre elkobzott, eltüntetett - Hegyi patak című naplómba: ,,Hazám lehet több, életem csak egy.' ,,Fogást' keresve rajtam, négyszáz oldalas zsenge irományomat alighanem tanulmányozhatta a politikai pandúr, a megjosiposodott József, mert második lefogásomkor a szabadkai áristom felé száguldó autóban fejemre citálta a fönti idézetet, mondván, hogy akár arra is lehetne vádat építeni. Bevallom: a Petőfi sugallta önfeláldozással és a jugoszláv partizánmesékkel szembeni, jogosnak vélt fölindulásból fogalmaztam meg a korai ,,bűnös' gondolatot, mert akkoriban öngyilkosság helyett önző módon szerelemre és más örömökre lestem. Azt máig se látom be, hogy megtermi gyümölcsét egyszeri létünk eldobása. Még abban sem vagyok biztos, hogy a költő komolyan gondolta, vágyta a holttestén át fújó paripákat, noha a csatatéri elhullás jóslatának végzetes beteljesülésénél nincs hitelesítőbb pecsét. De ahhoz, hogy ez a törékeny poéta kardot kössön oldalára, kellett a kávéházi cimborák provokáló szekírozása és a heroikus pózt rátukmáló nej nógatása. (Felrótta-e bárki is Jókainének, hogy megóvta hitvesét a csatazaj szirénhangjaitól?)Petőfi mozgósító szabadságigénye örök minta. Csak az a baj, hogy legtöbbször ,,hamis próféták' veszik szájukra a szállóigévé nemesült felkiáltást, szólammá silányul az egykor elharsogott szabadságima. Nietzsche idejében a munka bizonyult a ,,legjobb rendőrség'-nek annak megakadályozásában, hogy a fennálló rendre veszélyes egyéniség kialakuljon. Az egyéniség képes gondolkodni, s a gondolkodó ember hamar kételkedővé válik, lázad. Az ilyennel a bolsevik rendszer keményen, a globalizmus rafináltan számol le; az utóbbi a konzumidióta, gondolattalan és akarattalan emberpépet gyártja.
Mert szabadságból, javakból, munkahelyből, pénzből, tisztességből, férfinak nőből, szeretetből, ,,fóká'-ból sosincs elég.
RIPSZON István, a nagybecskereki községi bíróság felfüggesztés alatt álló bírája:
- Rabok vagyunk. Rabságunk olyan, mint a divat. Egyik nap szűk cipőt, másik nap bevágott fület diktál. Fontos, hogy megpróbáljunk mindig kényelmesek lenni, és nem kimenni a divatból, mert akkor nagy zörejjel csapják be utánunk az ajtót.
KOROM Mária szabadkai egyetemi hallgató:
- Sajnos, bizonyos értelemben rabok vagyunk. Szeretnék hinni az ellenkezőjében, ám itt cseng a fülemben Heltai Jenő pár sora:
,,Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak
Gyáva rab vagy!'
És e pár sor után következik a gyakorlati példa, ami mindnyájunkat érint, kit jobban, kit kevésbé. Míg a szomszéd országok lakói, a szabad, európai polgárok gondtalanul szelik át a fél világot, addig nekünk, délvidéki magyaroknak már ahhoz is vízum kell, hogy meglátogassuk a rokonainkat, barátainkat akár Magyarországon, akár Erdélyben! Az Európai Unió és köztünk egyre tátongóbb a hasadék, és ezzel párhuzamban növekszik a rabiga mérete is. És mégis itt van az örök kettősség, hisz csak karnyújtásnyira tőlük a szabadság, mert ,,Hiába őrzi porkoláb s lakat, az sose rab, ki lélekben szabad. Tudom, hogy nehéz a hétköznapok szürkeségéből kitépni magunkat, és megtalálni a lelki szabadságot, de az áldozatos munka meghozza gyümölcsét! Úgy gondolom, manapság, a 21. században, egyszerre vagyunk rabok is és szabadok is. Ideje lenne választanunk!