Szekér zörög,
A tetszhalott ház felhörög.
Autó megáll.
Most jön értünk a pribék halál.
(Hajnal Anna verséből)
Azt írta Csonka Emil emigráns író, A forradalom oknyomozó története című könyvében, hogy 1956-os forradalom 1945-ben vette kezdetét. Akkor, amikor bezúdultak a Kárpát-medencében a szovjet seregek. És hozták magukkal a kollaboránsokat, Rákosit, Gerőt, Révai Józsefet, az alezredes Illés Béla írót meg a többit. Ez utóbbi a forradalom alatt gyáván viselkedett. Nem csoda, mert az Ég a Tisza című regény írója véletlenül kimaradt a sztáli tisztogatásból. Nem úgy, mint például Kun Béla.

Jöttek, mint az oroszok
A Tiszán, Ada és Padé között rabszolgamunkával hidat építettek a nagy szovjet hadseregnek. S özönlöttek heteken át. Az elősereg, a középhadosztályok, két álló napon át a lovasság, majd az utánpótlás, a rekvirált kocsikon a Maxim-géppuskák. Láthattuk őket, s azt, hogy főleg a gyalogosoknak olyan ,,paplanos' egyenruhájuk volt. A pufajkás öltözet. Csakhogy mi erről az elnevezésről akkor még nem tudtunk. Arról sem, hogy mi lesz a következménye a pufajkás időknek Magyarországon.

Találkozások a pufajkásokkal
A dicső 1956-os forradalom leverésében gonoszul részt vettek a pufajkások. Nem, nem az oroszok, nem a szovjet seregek ferdeszemű legényei, akik azt hitték, hogy a Nílus partjára érkeztek... Szóval jöttek, mint az oroszok. S a pufajkásokkal később találkoztam, kilenc évre rá a forradalomnak. Szolgálati útjaim során kerültem össze velük. De hát kik is voltak ők? Jut eszembe, hogy Kanadában a francia és az angol gyarmatosítók indiánokat alkalmaztak útmutatóknak, nyomkeresőknek. Így tettek Hruscsovék is. Főleg a Szovjetunió határán élőket alkalmazták. Eggyel később találkoztam, már nagytámlájú bőrfotelben tetszelgett.

Árulás és rombolás
A szovjetek ott voltak anyaországunkban. Az osztrák ,,sógorok' egy évvel azelőtt szabadultak meg tőlük, ha sanyarúan is éltek még, de... már szabadon. A Lajtán innen meg a pufajkások garázdálkodtak. Írók is! Amolyan ellenforradalmár firkászok, a Kádár-ponyvaregény írói. Olyan gyűlölködően rossz fényben mutatták be a népi fölkelést, hogy az égbekiáltó volt.
A szemétbe való regények írója rendőrtiszt volt. Pufajkás!
S jöttek a pufajkások a 17 szovjet hadosztállyal, s a fő pufajkás parancsára földúlták a családokat, gyilkoltak, akasztottak. Céljuk a magyar diák, a magyar paraszt, az igaz magyar írók megaláztatása, meggyalázása volt.

Mint 1849-ben
Akkor is hatalmas sereggel jöttek az oroszok, hogy megmentsék a vérbajvonalas Habsburgok birodalmát. Háromszázezer orosz 1849-ben, kétszázezer 1956-ban! Hogy bevessék őket a pesti srácok ellen, a Kilián-laktanya és a budai ellenállók megsemmisítésére.
És, mint mondtuk, jöttek velük a volt ávósok, a volt párttitkárok, a volt tsz-elnökök, akik fegyvert ragadtak véreik ellen. Fölöltötték a vattakabátot, ,,davajgitárral' a kezükben, ,,a rend' megvédése érdekében, támadtak öregre, fiatalra. Azokra, akikre valamiért szemet vetettek.

A forradalomból ellenforradalom
És bizony jött a haynaui megtorlás. Az annál még nagyobb, mert a 16 évesen elfogott pesti srácot nem mindjárt akasztották föl. Megvárták nagykorúságát, mint Mansfeld Péterét, s akkor a bitófa.
Volt egy kommunista arisztokratának nevezett író. Révai József. Adyról kiváló értekezést írt, Déry Tibor regényét szinte kibelezte, s aki 56-ban, amikor a Szabad Nép székházát ostromolta a tömeg, éppen az épületben tartózkodott. Elborult aggyal csak azt ordítozta szüntelenül: Lőni, lőni...! S meglehet, ő volt a pufajkások előhírnöke. 1959-ben halt meg.

Kilenc évvel a dicső forradalom után
Szolgálati úton Debrecen városában. Megismerkedtem egy, azóta elhalt festőművésszel. Késő este egy vendéglőben társalogtunk, amikor hirtelen ledobta magát a székre egy verőlegényforma. Lekezelt a festőművésszel, aztán szúrós kék szemét rám vetette, hanyagul felém fordult:
- Maga ugye a titóéktól jött? - jegyezte meg gúnyosan.
- Hát ha nem sértem meg, onnan! - vágtam ki, s már tudtam, hogy le vagyok ellenőrizve.
Erre kiitta a féldeci konyakot, a festő kezébe nyomott egy százast.
- Mihály, mi volt ez? - kérdeztem meglepetten.
- Hadd el, mindenkit le akarnak kenyerezni... És megfélemlíteni. Merthogy határon túli magyar vagy.

És húsz évre rá
Magyar küldöttség érkezett Belgrádba, az Országos Szakszervezeti Szövetségbe. Ketten jöttek, szakszervezeti vezetők, s engem kértek föl tolmácsnak. åk ketten a Budapest és Tirana között közlekedő gépen érkeztek. Virágos kedvükben voltak, mert rajtuk és a személyzeten kívül más utas nem volt. Eszegettek a föltálalt finomságokból, iszogattak a márkás borokból. Tán ennek tulajdonítató, hogy a ,,főnök' vagabund módjára viselkedett, majd kimondta - rám nézve, hogy fordítsam:
- Mindenről beszélhetünk, elvtársak, mindenkit szidhatunk, csak az oroszokat nem!
A vendéglátó szakszervezeti vezető rám nézve várta a fordításom. Kétközben voltam, de aztán kiböktem:
- Az elvtárs arra kérte magukat, hogy ne bántsák az oroszokat!
Amolyan joviális öreg kommunista volt az elnök, legyintett:
- Ugyan már, erről szó sem eshet.
Jóval később tudtam meg, hogy a magyarországi vendég pufajkás volt, egyik szálláscsinálója a szovjeteknek ott a Nyírségben. És a nagy fordulat után - mondták az ismerősök - szaladgált a szovjet nagykövetségre panaszaival, besúgásaival a fordulatot sínre tevők ellen. Az általa is irányított szovjet seregtestek kivonultak, vitték a vonatok a tankokat, gyalogosokat. Érdeklődtem iránta, de senki sem tudott róla. Fölült egy vonatra?

A kishegyesi Nyugati temetőben
Néhai barátom nagy tisztelője és persze olvasója volt a kádári rendszer által is támogatott riporter-írónak. Ittjártakor, mármint Újvidéken, dedikáltattuk egyik könyvét. Írt ő mindenről - amit engedélyezett a Párt -, textilgyári munkásokról, mezőgazdasági repülősökről. A Szent Imre-induló című regénye, meg a negyven református lelkészről szóló - kiket gályarabnak adtak el, ott áll emlékoszlopuk Debrecen központjában - kedvenc olvasmányunk volt.
Mondom, barátom kedvenc íróinak egyike volt.
Ám most foroghat a sírjában, vagy ott, a felhők fölött égi máglyára dobja könyveit. Mert nemrég jelent meg az író könyve az elhunyt - és sírját fölforgató - fő pufajkásról. Arról, aki rábólintott a 200 ezres szovjet hadsereg minden tettére. S újra mondom, hogy foroghat barátom a sírjában, mert kedvenc írója azt írta a pufajkás rendszerről, azaz Kádárról is, hogy igazoltak voltak a kivégzések, Nagy Imrééi, Gimesi Miklósé, Szilágyi Józsefé és Déry Tibor, Bibó István, Göncz Árpád, Szász Béla és mások bebörtönözése.
Úgy látszik, az írót, akit egyszer megcsapott a MÁV vonatjának a füstje, most megcsapta a pufajkás, mérgezett füst. Csoda, hogy nem rokkant bele...