Minden alkalommal éjjel érkeztek a tolvajok. Először a kamrát rámolták ki: egy igen értékes iszappumpát, három üres butángázpalackot, tíz liter amerikai olajat és egy fúrókészletet vittek el. A kamra ajtaján gond nélkül bejutottak, majd átmentek a helyiség hátsó részébe, és onnan pakolták ki a holmit.
— Éjjel tizenegy óra tájban arra lettünk figyelmesek, hogy furcsán ugat a kutyánk — meséli Emil. — Füleltünk egy ideig, de nem mentünk ki. Azt hittük, macskát vagy másik kutyát neszelt meg. Másnap délelőtt vettük csak észre, mi is történt valójában. Azonnal bementem a rendőrségre, és feljelentést tettem ismeretlen elkövető ellen. Egy papírlapra írták fel az általam elmondottakat, de nem jöttek helyszíni szemlét tartani.

Állatkínzó betörők

Emil megtalálta az udvaron heverő hosszú nyelű cipőhúzót, amit a betörők szintén a kamrából hoztak ki. Valószínűleg ezzel próbálták meg elhallgattatni a kutyát, mely az eset óta nagyon furcsán viselkedik.
— Roki, a házőrzőnk a betörőkkel való találkozás óta agresszív lett. Annyira furcsán viselkedett, hogy kénytelenek voltunk elvinni az állatorvoshoz. Nem tudjuk pontosan, mit tettek vele a betörők, de lelkileg meggyötörték, az biztos. Tizenöt éve van velünk, nagyon sajnáljuk szegény állatot. A kamra ajtaját lábbal rúgták be, a helye még most is látható...
— A betörés utáni két este sokáig bajlódtam az udvaron a mézzel. Akkor nem vettem észre semmi szokatlant, ám másnap este megint itt jártak a lopók. Ezúttal elvittek több liter mézet abból, amit itt hagytam az udvaron — kapcsolódik a beszélgetésbe Erzsébet, Emil felesége.

Szögesdrót és huzalcsapda

Emil hozott egy másik, nagy testű kutyát, hogyha netán a betörők visszatérnének, akkor azt ugatással jelezze. Különféle óvintézkedéseket is tett, melyekkel az otthonukat szerette volna biztonságosabbá tenni. Sajnos hiábavalónak bizonyult minden elővigyázatosság: a betörők visszatértek. Harmadszor is éjjel érkeztek, és most Emil meglepte őket, ám az elemlámpák fényén kívül sajnos mást nem látott. A rablók pillanatok alatt eliszkoltak.
— Szögesdrótot feszítettem ki a kerítésre, lenn, a földtől alig néhány centire pedig éles huzalból készítettem csapdát. Úgy tűnik, ezeket a gazembereket még ez sem riasztja vissza. Másfelől nem jöhetnek be, csakis a két szomszéd felől. Nem tudom megérteni, hogy a rendőrség miért nem tesz semmit, hogy megvédjen bennünket és a vagyonunkat. Rendes, adófizető polgárok vagyunk, jogaink vannak, amelyeket nem tudunk érvényesíteni. Hogy is tudnánk, amikor a saját otthonunkban törnek ránk arcátlan semmirekellők?! Vajon mi történne, ha a saját udvaromban nyakon csípném valamelyiküket? Engem ítélnének el testi sértésért. Ez a mi igazságszolgáltatásunk!

Nehéz volt, otthagyták

Erzsébet édesapja, Káposzta János egyedül él nem messze a lányától és a vejétől a Kumrovec utcában. Hozzá is az éj leple alatt törtek be. Onnan a hidrofort akarták ellopni, de mivel a berendezés legalább száz kilót nyom, elálltak a szándékuktól. Az idős ember — akihez évekkel ezelőtt már betörtek és értékes dolgokat tulajdonítottak el — nagyon megijedt, ezért nem mert szembeszállni a rablókkal.

Otthon, börtönben

Cseslyárék az első betörés után az udvarukba érzékelő fényszórót szereltettek fel, és a melléképületen lecserélték a zárakat. Úgy tűnik, ezek az óvintézkedések sem riasztják vissza az elvetemült rablókat.
— Borzasztó érzés, hogy az ember már a saját otthonában sincs biztonságban. Még ha olyankor jönnének, amikor nem vagyunk itthon! De épp ellenkezőleg: olyan vakmerőek, hogy alig néhány méterrel a fekvőhelyünktől garázdálkodnak. Ez nem csupán bosszantó, hanem rémisztő is!
Emil és Erzsébet a történtek óta felváltva ügyelnek éjszaka. A saját otthonukban! Ahelyett, hogy az egész napos fáradalmakat éjszaka kipihennék, kénytelenek éberen figyelni minden gyanús zajra. Ez az állapot már-már tarthatatlan, ám nincs mit tenni. A rendőrségtől nem várhatnak segítséget, az egész házat viszont nem tudják olyan biztonságosan elkeríteni, hogy a leleményes bűnözők ne találják meg a módját a bejutásnak. Börtönben élnek, a saját otthonukban. Éjjel nem mernek kimenni az udvarukba, ráadásul állandóan figyelniük kell, nehogy az értéktárgyaikkal együtt maguk is a betörők áldozatául essenek. Hiszen nemcsak a mozdítható tulajdonuk, hanem akár az életük is veszélyben lehet.

Fejétől bűzlik a hal

A Mohácsi utcában nem Cseslyárék az egyetlenek, akikhez már betörtek. Úgy tűnik, ebben az utcában előszeretettel garázdálkodnak a bűnözők. A hatóságok azonban továbbra sem tesznek semmit, hogy megvédjék a polgárok javait vagy kézre kerítsék az életükre törő elvetemült bűnözőket. Az embernek az az érzése támad, mintha a sorozatos betörések a rendőrség jóváhagyásával történnének. Lehet, hogy tényleg a fejétől bűzlik az a bizonyos hal?