Ha már itt a várva várt nyár, akkor olyan témákkal szeretünk foglalkozni, amelyek a pihenésről szólnak. A munkahelyi gondok, az otthoni sürgés-forgás, felújítás, építkezés és a többi elfoglaltság után, mely nagyon sok energiát kivesz az emberből, megérdemeljük azt a néhány napos kikapcsolódást. Mindenki mást szeret, máshol érzi jól magát, ami természetes is, ezért a témák is ehhez igazodnak. Szóba kerülnek a lakóautók, lakókocsik, melyek egy legelőn is kényelmes pihenést tesznek lehetővé, továbbá a csónakok, a kis hajók és a jachtok, melyek egy kis tavon is a legjobb élményt tudják nyújtani.
Jachtok
A nyári hónapokban a tavak, tengerek, hegyvidékek felé vezető utakon drasztikusan megnő a forgalom, ami néhány esetben akár többórás dugót is előidézhet. Ennek ellenére sokan nekivágnak a hosszú útnak különféle utánfutókkal, melyeken csónakot, SUP-ot, jet skit szállítanak. A turizmus napjainkra elképesztő üzletággá fejlődött, nagyon sok új munkahely is megjelent. Az idegenforgalomban dolgozók szerint a legütősebb időszak ma már július elejétől augusztus végéig tart, de az elő- és az utószezon is sok vendéget vonz.
Fotók forrása: YouTube
A Lagoon 42 2017 óta van a piacon, és azóta folyamatosan modernizálták, újították a modelleket, míg egy igazi luxusjacht nem kerekedett ki belőle. A 10 férőhelyes jachton az utazók 4 kabinban foglalnak helyet, ezekhez zuhanyzófülkék és WC-k tartoznak. A meghajtást 2 egyenként 57 lóerős (42 kW) motor adja. Hossza 12 800 mm, szélessége 7700 mm, merülési mérete 1250 mm, üzemanyagtartálya 300 literes, víztartálya szintén 300 literes, vitorlája 90 m2 felületű. A katamaránok kategóriájába tartozók biztonság szempontjából az elsők, és a vásárlók egy része ragaszkodik ehhez a típushoz, ezért a gyártó cégek mind jobban követik az igényeket, és minden évben valami újítással jelennek meg.
A Bavaria R40 4 férőhelyes, de akár 6 fő is kényelmesen elfér rajta. A 2 kabin, melyekhez zuhanyzó és WC tartozik, a luxus legmagasabb szintjét nyújtja. A jacht hossza 12 650 mm, szélessége 3990 mm, merülési mérete 1080 mm, üzemanyagtartálya 900, víztartálya pedig 348 literes. A meghajtásról 2 egyenként 380 lóerős (283 kW) erőforrás gondoskodik. A nagyobb Bavaria az R55-ös, melynek hossza 17 940 mm, szélessége 4750 mm, merülése 1330 mm. A férőhelyek száma 6 + 2, és 3, maximális kényelmi szempontok alapján berendezett kabinja van, melyekhez szintén magas minőségi szintű fürdőszoba tartozik. A meghajtó motorok egyenként 600 lóerősek (447 kW), az üzemanyagtartályok 2 x 1000 literesek, a víztartály 600 liter víz tárolására alkalmas.
A Monte Carlo Yachts név hallatán az ismert márka kiváló, minőségi hajóira gondolunk, melyek a magasabb kategóriát testesítik meg. A MCY 80 hossza 24 620 mm, szélessége 6150 mm, tömege 56 tonna. A meghajtásért két MAN, V12-es motor felel 1550 lóerővel (1156 kW). Az üzemanyagtartály 6000, a víztartály pedig 1200 literes. A fedélzeten 8 személy elszállásolására van lehetőség 4 luxuskabinban, melyekhez 4 fürdőszoba tartozik. A végsebessége 31 csomó.
A Saver 690 Cabin egy egyszerű, de kitűnő választás pihenésre, illetve a fedélzeten való tartózkodásra a szabadság alatt. Teljes hossza 7100 mm, szélessége 2530 mm, öntömege 1700 kg, üzemanyagtartálya 230, víztartálya 70 literes. A 2 kabinos, 4 fekvőhelyes motorcsónakon fedélzeti zuhany, elkülönített elektromos WC és teljesen felszerelt konyha található.
A Delphia 11 Flylounge modell a Delphia Yachts hajógyár terméke, mely egy Yanmar 4LV150 erőforrással meghajtott kis jacht. Hossza 10 750 mm, szélessége 3850 mm, merülése 800 mm, az ágyak száma 5, a szállítható személyek száma 10. Vízkiszorítása 7918 kg, víztartálya 380, szennyvíztartálya 170 literes, 2 elektromos WC és modern fürdőszoba is van benne, továbbá egy teljesen felszerelt konyha 130 literes hűtőszekrénnyel. A négyhengeres, dízelüzemű erőforrás maximális teljesítménye 150 lóerő (111 kW), az üzemanyagtartály 400 literes. A tetőn 6 napelem adja a pluszenergiát, ezek együttesen 690 W teljesítményűek, a jachton az elektromos feszültség 12 V/220 V, valamint központi hűtő-fűtő rendszer is be van szerelve. A rendkívül szép vízi jármű akár hosszabb utazásra is alkalmas, és egy nagyobb társaság is élvezheti rajta a luxust.
Ezek voltak a kisebb jachtok, most viszont a nagyok között nézelődjünk, melyeket csak a nagyon jómódúak engedhetnek meg maguknak.
A Blue Shadow C egy régebbi modell, mely a felújítás után, a legújabb követelményeket figyelembe véve, a legmagasabb kategóriába került. Hossza 50,5 m, szélessége 8,35 m, merülése 2,70 mm, átlagsebessége 12 csomó. A fedélzeten 12 személy luxuskörülmények közötti elszállásolására van lehetőség 6 kabinban, melyek franciaágyasak és kétágyasak, de a kiszolgáló személyzettel együtt az összlétszám ennél több is lehet. A motorok 2 x 1350 lóerősek (1007 kW), a hajótest alumíniumfelépítésű. Ekkora jachthoz már kötelező elem a tartalék csónak vagy hajó, ez esetben egy 8,20 m hosszú segédhajó áll rendelkezésre 2 x 115 lóerős (85 kW) motorral, valamint egy 6,88 m hosszú 225 lóerős (167 kW) motorral.
(Folytatjuk)