Nem múlik el immár nap, hogy a magyarországi tévéállomások valamelyike ne számolna be különféle romlott vagy legalábbis gyanús élelmiszerek, szeszes- és üdítőitalok elkobzásáról. Ennek eredményeként az országhatárhoz közeli piacoknak, mindenekelőtt a szabadkainak a vásárlói egyre kevésbé szánják rá magukat a szomszédból származó, főként zárjegy, leírás, illetve garancialap nélküli húsáru és műanyag üvegekbe töltött ital vásárlására. Eközben normális emberben legalább két kérdés merül föl: a mi gyártóink tisztességesebbek-e az odaátiaknál, vagy a határnak ezen az oldalán nincs kellő ellenőrzés? Netán arról van szó, hogy az anyaországban szinte szenzációként hozzák nyilvánosságra, ha étel- vagy italmérgezés történik, nálunk viszont elhallgatják az ilyesmit?
Úgy tűnik, lassanként nálunk is ismertté válnak a csalók, és fény derül a lakosság egészségét kockáztatók üzelmeikre. Voltak ugyan eddig is rövid hírek, apró betűs szövegek az ilyen esetekről, az utóbbi napokban azonban egyre több tudósítás lát napvilágot a lapokban az eredet megjelölése nélküli, rossz helyen tárolt, állatorvosi engedély nélkül forgalomba hozott húsokról, amit viszont - különös módon - nem az egészségügyi ellenőrök vagy a vámszervek fedeznek fel, hanem a rendőrség. És egyelőre nem a mi tájunkon, hanem az ország déli részében, a Kosovóval határos helységekben. Ott tehát, ahol vannak ugyan mindenféle községi ellenőrök, de a szokottnál nagyobb létszámban rendőrök is, akik akarva, nem akarva, munkájuk végzése közben nyakon csípik a csencselőket. Mert ők kötelesek felügyelni a zöldhatárra, ők kötelesek tudni, merre vannak a ,,patkányjáratok', s ha szabálytalanul és engedély nélkül közlekedőkre akadnak, kötelesek belenézni a poggyászukba. Ha ott tiltott, rossz, jelöletlen, netán büdösödő áru van, nem tehetik meg, hogy el ne kobozzák. Mert a rendőrök őrsökben járják a terepet, nem egyenként, mint az ellenőrök és a vámosok (az utóbbiak szintén egyedül végzik a vizsgálatokat, s nemigen távoznak el a határátkelőkről), a előbbiek úgyszólván egymást is ellenőrzik, tehát nehéz őket lekenyerezni, az utóbbiakkal e tekintetben kevesebb gondja van a tilosban járóknak.
A legújabb példákból csak egyet emelek ki, mert eléggé tanulságos és felkeltheti az ország középső és északi részében élők figyelmét.
A dél-szerbiai Leskovacon tisztességes keretek között működött egy magánvágóhíd. Tulajdonosának jól ment a dolga, mert az ő keze alól kitűnő húsáru került a piacra. Kis húsárugyára elnyerte az ISO okmányát, szabadalmazta és védelem alá helyezte a ,,leskovaci rostélyos”-t. Remekül ment az üzlete, szinte egész Dél-Szerbiát ellátta vele egészen Nišig, majd egyszeriben azt kezdte tapasztalni, hogy fogy a rendelés. Utánajárt a dolognak és felfedezte, hogy vetélytársat kapott egy bejelentetlenül működő maszek vágóhíd megjelenésével, amely az övéhez hasonló húsfélét árult nála sokkal olcsóbban. Jelentette ezt községe kereskedelmi és egészségügyi felügyelőségén, majd mivel semmi sem történt, minden lehető intézménynél interveniált. Ezektől azt a nevetséges választ kapta, hogy az ellenőrök csak szabályosan bejelentett és működési engedéllyel rendelkező üzemben jogosak ellenőrizni a munkát és a minőséget - bejelentetlenekben nem tehetik meg, mert akkor magánlak-, birtok- és területsértést követnének el.
Emberünknek a jelek szerint nem volt kedve lekenyerezni az ilyen ,,illetékes”-eket, tehát kénytelen volt megválni néhány munkásától. Aztán nem várt helyről jött a segítség! A rendőrség a Kosovóval határos térségben elfogott egy kisebb szállítmányt, amely csaknem 4 tonna ismeretlen eredetű, állatorvos és egészségügyi felügyelőség nem látta, immár némi szagot kibocsátó húst tartalmazott. Persze elkobozta, majd nyomozásba kezdett, és eljutott abba a maszek üzembe, amelynek tulajdonosa megkeserítette a tisztességesen dolgozó emberünk életét, veszélybe sodorta munkásainak megélhetését. Kiderítette azt is, hogy az illegális vágóhíd tulajdonosának immár valóságos gyorsételkészítő kioszk-hálózata van Dél-Szerbia minden jelentősebb helységében. A rendőrség, a jelek szerint, ,,behatolt” arra a magánterületre, amelyet a felügyelők és a vámosok szentnek és sérthetetlennek neveztek. És persze kiderült, hogy a lebukott úr nemcsak hússal foglalkozik, hanem zöldséggel, gyümölccsel is, s ezek mind Kosovo területéről kerültek Leskovac környékére.
Itt most, némi rosszmájúsággal, feltehető a kérdés: Kosovo határának két oldalán szegény patrióta szerbek kereskedtek egymással, vagy voltak az üzletben albánok is, akikkel tilosban valósították meg a testvériség-egység eszméjét...?
De nem kívánok rosszmájúskodni! Csak arra szeretném felhívni a tisztelt olvasó figyelmét, hogy nem árt óvatosnak lenni a piaci vásárlások alkalmából. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen dolgok csak határainktól északra fordulnak elő, inkább arra gondolok, hogy - mint az elmondott példa bizonyítja - határainktól délre is történnek az emberek egészségét, netán életét veszélyeztető üzelmek.