Egy kicsit mindannyian neurotikusok (is) vagyunk — mint azt már megállapítottuk —, de amikor szembenézünk szorongásainkkal, akkor azzal is szembesülünk, hogy személyiségünk sokkal nagyobb része az, amely jól működve lehetővé tesz olyan életvezetést, amilyent szeretünk élni a mindennapokban. A neurotikus állapot hátrányai nyilvánvalóak, hiszen valamilyen szinten gátolnak, megrövidítenek és boldogtalanná tesznek bennünket. De ha elfogadjuk azt az alapelvet, hogy nincs az a rossz, amelyen ne lehetne javítani, akkor a hátrányokat felismerve az is szembeötlővé válik, hogyan lehet megbirkózni velük. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz — tanít bennünket a bölcsesség.

A neurózis hátrányai

Neurotikus állapotban hajlamosak vagyunk az örökös aggódásra, depresszióra vagy tevékenységünk, fontosságunk túlértékelésére, lobbanékonyságra, haragra. Azaz minden olyan reakcióra, amelynek alapja a valóság elferdített megélése. A neurózis szinte mindig a kimerültség érzésével jár. „Állandóan fáradt vagyok”, állapítjuk meg magunkban, és nem világos, hogyan lehetséges, hogy a testi vizsgáltok egyike se mutat kóros elváltozást. Ilyenkor nagyon fontos tudnunk, hogy a fáradtság pszichológiai tünet is: ha folyamatosan stresszben élünk, a kimerültség jelzi, hogy nem a kívánt egyensúlyban telik az életünk.
Neurotikus részeink működésének eredményeként legtöbbször félénkek is vagyunk. Úgy érezzük, mások tüzetesen figyelnek és kritizálnak bennünket. „Úgy érzem, mintha kirakatban lennék — fogalmazza meg félénkségét egy fiatalember —, mintha mindenki engem figyelne, és túl soványnak meg lassú észjárásúnak tartana. Utálom, amikor a főnököm ellenőrzi a munkámat, még olyankor is azt hiszem, hogy kritizál, amikor nyíltan egy árva szóval sem bírál.” Hasznos különbséget tenni a szituációs és a krónikus félénkség között. Bizonyos helyzetekben valamennyien megtapasztaljuk a félénkséget. Például egy állásinterjún vagy olyan helyzetben, amikor nálunk magasabb pozícióban, rangban levő emberek társaságába kerülünk. A krónikus félénkséget viszont az jellemzi, hogy jóformán minden helyzetben félénken viselkedünk. A személyes boldogtalanságunk állandó, tartós állapotát így biztosítva magunknak. 
A neurózisra jellemző hátrányos vonások közé tartozik a tökéletességre való törekvés, illetve annak mások részéről való elvárása, azaz a maximalizmus. Maximalista megnyilvánulások esetén a maximumot várjuk el magunktól is meg másoktól is. Tökéletes eredményeket és teljesítményt akarunk. A maximalista ember hajlamos például azt követelni gyerekeitől, hogy túlontúl udvariasak legyenek, a társuktól pedig azt várják el, hogy feltétel nélkül szeressék és legyenek megértők iránta. A ruhájukon egyetlen gyűrődés sem lehet. Ragyognia kell a mosogatónak és a tükörnek, csillognia-villognia az autójuknak, és így tovább. Hatalmas teher ez, amit cipelniük kell.
Nyilván az előbbiből következik, hogy neurózisban nagyon gyakran találkozni a fokozott felelősségtudattal. Amikor a szükségesnél sokszorta többet foglalkozunk valamivel, vagy a kelleténél komolyabban vesszük az életet, akkor biztosra vehető, hogy a fokozott felelősségtudat — neurotikus személyiségrészünk — hatalma alá kerültünk. A neurotikus emberek jellemzően túlszocializáltak: életenergiájuk nagy részét arra használják, hogy erkölcsös életet éljenek, és boldoggá tegyenek másokat. Ezek az erőfeszítések elkerülhetetlenül szorongáshoz vezetnek. „Szeretnek-e majd engem?” „Vajon a társam egyetért-e majd ezzel?” „Nem cselekszem-e elutasítóan a barátaimmal szemben?” Ezek azok a kételyek, amelyek ilyenkor folyamatosan gyötörnek. Mindezek pedig azt eredményezik, hogy irányítva és uralva érezzük magunkat mások által.
A neurózis hátrányai közül talán a legszembetűnőbb az, hogy a folyamatos szorongás állapotában hajlamosak vagyunk az irracionális gondolkodásra. A valóság eltorzított észlelése következtében olyan gondolatok jelennek meg bennünk, amelyek teljességgel nem logikusak. Vagy nagyon leegyszerűsítjük a világ működését körülöttünk, vagy éppenséggel a másik végletbe esünk, és minden megoldhatatlanul összetettnek tűnik.
Lépésről lépésre haladva azonban, amikor felismerésre kerülnek neurotikus személyiségjegyeink, arra is képessé válunk, hogy — megoldásokat találva — enyhítsünk szorításaikon. 
(Folytatjuk)