A magyar iskolahálózat kiépítése a Bánságban a német megszállás alatt, 1941/44-ben

A királyi Jugoszláviának nem volt szüksége magyar intelligenciára. Az elemi iskolai oktatás időtartamát négyévesre zsugorította, a középiskolaiét leszűkítette. A tanítóképzést is csak a harmincas években vezette be, azt is Belgrádban. Oda is csak meghatározott számú jelentkezőt vettek fel. Így hát amikor a tanítók nagy része kiöregedett, utánpótlás híján a helyükbe főleg szerb anyanyelvűt helyeztek. Iskolákat, tagozatokat szüntettek meg ily módon. Magyar iskolák csak a városokban és a magyar lakosságú falvakban működtek. Tanító sem volt elegendő. Ilyen körülmények uralkodtak az 1941-beli német megszállás előtt. Az okkupáció idején továbbra is megmaradt a szerb adminisztráció, kellő német felügyelettel. A magyarság, a már régebben megalakított Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség bánsági szervezetébe tömörült. A szervezet később a Bánsági Magyar Közművelődési Szövetségre változtatta a nevét, majd ezt követte B. M. K. Sz. Iskolafelügyelősége nagybecskereki központtal.
Nagybecskereken és Nagykikindán magyar főgimnázium, Versecen és Pancsován pedig algimnázium működött. Ezenkívül Nagybecskereken volt kereskedelmi középiskola és vegyes polgári iskola.
1941-ben elemi iskolák is kezdtek nyílni a Bánságban. Ahol lehetett, ott bevezették a hatosztályos oktatást, ezzel szerették volna valamelyest pótolni a rettenetes lemaradást. Ez némileg sikerült is. Az 1943-as tanévben már 88 iskolában volt magyar tannyelvű tanítás. 111 diplomázott tanító, 122 segédtanító, 22 óvónő és 33 segédóvónő dolgozott.
A bánsági középiskolákba 1943-ban 2031 rendes tanuló és 370 magántanuló iratkozott be.

Teichman Magdolna — Fejértelep (Šušara)

1944. május 8-án született Bajsán. Ott végezte iskoláit magyar tagozaton, a tanítóképzőt pedig Szabadkán szerb és magyar nyelven. Innen pályázat útján Párkányra (Međar) kerül, mely Nagybecskerektől északkeletre, a szerb—román határtól 1 km-re, Szerbittabé és Módos közt terül el. 1910-ben 3213 lakosa közül 243 magyarnak, 1874 németnek, 1052 pedig szerbnek vallotta magát.
Az 1965/66-os tanévben Magdolna itt tanít matematikát szerb nyelven. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza mint élete legnehezebb szakaszára. A szegénység kényszerítette rá, hogy olyan távol vállaljon munkát. Módos lakosságát a németek helyére betelepített hercegovinaiak alkották, s ez a világ nem állt közel hozzá.
Egy év után — szintén pályázat útján — munkát kapott Fejértelepen, ahol 1966 szeptemberében kezdett el dolgozni. 2000. október elsején vonult nyugdíjba. Eleinte osztatlan tagozaton, majd ahogy fogytak a gyerekek, kombinált tagozaton oktatta az első és harmadik, valamint a második és a negyedik osztályt. 1996-tól szerb nyelven tanít, Fejértelepen ugyanis ettől az évtől kezdve nincs igény a magyar tannyelvű osztályokra. Történt ugyanis, hogy 1992-ben Versecen megszüntették a Petőfi Sándor Általános Iskolát, s a fejértelepi magyar gyerekeknek a negyedik osztály után Uljmán kellett továbbtanulniuk a szerb tannyelvű felsős tagozatokon. Hogy a gyerekeknek a továbbiakban ne okozzon nehézséget a szerb nyelv hiányos ismerete, a szülők úgy határoztak, kérik a szerb tannyelvű oktatás bevezetését Fejértelepen.
Verseccel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy ott nem azért szűnt meg a magyar iskola, mert nem volt elég magyar ajkú diák, hanem azért, mert a magyar szülők, elsősorban az értelmiségiek, szerb tagozatra íratták gyermekeiket. Akik ma tevékenységükkel (civil szféra) élen járnak a magyarság megmaradásáért való küzdelemben, egyiküknek sem járt magyar osztályba a gyermeke.
Teichman Magdolna a 450 lelket számláló település mindenese lett, de elsősorban kulturális szervező. Polihisztor a falu szemében.
Minden évben, a téli hónapokban, legalább egy színdarabot rendezett. Mai szemmel nézve hihetetlen identitásmegtartó ereje volt ezeknek az előadásoknak. Együtt volt mindig legalább 15-20 amatőr színjátszó, akik a próbákon magyarul tanulták a szövegeket, majd az előadásokat bemutatták a falu lakosságának. Műsoraikkal bejárták a környék magyarok által lakott falvait is.
Az iskolai programokba mindig bekapcsolta a szülőket is. Együtt mentek kirándulni nemcsak a deliblátói erdőkbe, hanem Palicsra, Újvidékre, a Tarára, a Fruška gorára, Belgrádba is.
A titói korszaknak megfelelően olyan programokat szervezett, mint mindenki más abban az időben: stafétavárást, nőnapi és ifjúság napi ünnepséget… Mindezt úgy rendezte meg, hogy a magyar szellemi és tárgyi kultúra megmaradjon, sőt, a gyerekekben tudatosodjék ennek felbecsülhetetlen értéke. Pl. a gyerekek mindig „magyar ruhá”-ban léptek fel. Utólag döbbenünk csak rá, hogy ennek milyen mély megtartó ereje volt.
Ő szervezte (a szülőkkel közösen) a május elsejei tábortüzet is.
Teichman Magdolna munkásságának számomra az a legfontosabb érdeme, hogy a szülőket is mindig bevonta a falu kulturális vérkeringésébe. Mint mondja: „Nekem segítségemre voltak a munkában, de ők is élményben részesültek, mert mindent közösen valósítottunk meg. Ennek köszönhető az a megtartó erő, amit részben még ma is érezni a faluban, bár mára már nagyon megváltozott a lakosság nemzeti összetétele.”