home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Nemzeti közösségek bemutatása
(jz)
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
Nemzeti közösségek bemutatása

A szegedi Szó-Tér Egyesület és a szabadkai Digitális Régió Televíziós Társaság sikeres IPA pályázata révén idén tavasszal szerb és magyar kisebbségek életét bemutató riportfilmek forgatása kezdődött el Csongrád megyében és Vajdaságban

A Pannon régió határokon átnyúló kultúrája a média tükrében (Cross-border media promotion of interculturalism across the Panonian region) című projekt során huszonnégy dokumentumfilm született Csongrád megyében, és ugyanennyi Szabadka körzetében. Az együttélés mindennapjait bemutató alkotásokat önálló forgatócsoportok készítették. A megörökítésre került témák sokrétűek voltak, helyi kulturális, vallási, hagyományőrző közösségek és rendezvényeik, népszokások, tudományos és gazdasági együttműködések, portrék. Egyúttal megszólaltak a szerb, illetve a magyar nemzetiségi közösségek vezetői, képviselői is. Maga a cím már sejteti, hogy valamennyi epizódban két nemzet — a Csongrád megyei szerb, illetve a szerbiai magyar közösség — bemutatására került sor. A projektummal tabukat kívánnak szertefoszlatni az alkotók, beszélnek a nemzetek közötti intolerancia okairól, az ezzel kapcsolatos tudatlanságról, amely oktatási hiányosságokkal magyarázható. Amennyiben a filmmel sikerül jól és okosan bemutatni egy adott nemzeti közösséget, akkor egy másik nemzeti közösség addigi gondolkodásmódja is pozitívan változhat a bemutatott nemzeti közösségről, és ez a régión belül a toleranciaküszöb emelkedését eredményezheti — mondják az alkotók.

A szerzők emellett arra is rá kívánnak mutatni, hogy az illetékesek bevonásával, a média bevetésével e sorozaton át jobban megértik majd egymást a polgárok, de szorosabbá válhat akár a politikai együttműködés is. A Pannon térségi interkulturalizmus határon átnyúló média-promóciója elnevezésű projektumon és sorozaton dolgozó partnerek és szerzők arra számítanak, hogy a 24 részes sorozat megtalálja saját nézőközönségét a szegedi és a szabadkai regionális televízióállomások közreműködésével. Ezzel olyan tabukat lehet szertefoszlatni, amelyek egy-egy adott nemzet pozitívumaival a nemzetek közötti intolerancia okait és az ezzel kapcsolatos tudatlanságot bontanák le — mondta a sorozat szabadkai szerkesztője, Juhász Zoltán.

Magával a projektummal, a sorozattal, a projekt-partnerek elképzelésével Szegeden és Szabadkán is megismerkedhetett már a nyilvánosság. Szegedi bemutatkozásuk során a Digitális Régió Televíziós Társaság alapítója, Tomislav Dedović Tomić és Pavlovits Miklós szegedi projekt-koordinátor annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a sorozat megtalálja saját nézőközönségét úgy Észak-Bácskában, mint Csongrád megye területén is. Kiemelték: az IPA határon átnyúló együttműködés nélkül e sorozat nem jöhetett volna létre. A projektet az EU támogatta, a szükséges eszközök tizenöt százalékát Szabadka biztosította, amiért a Digitális Régió TT háláját fejezi ki.

Az elkészült produkciókat a helyi műsorszolgáltatók egymáshoz illesztve, félórás program keretében vetítik mindkét régióban — Szegeden a TiszapART TV, a TKTV és a Mórahalmi televíziók vételkörzetében láthatók, Vajdaságban pedig a Pannon RTV tűzi majd műsorára.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..