Igaz, jól festenek Királyhalma közelében a szép, nagy, új csarnok, amelyekben szélerőműveknek gyártanak villanymotorokat; az egykori nemzetközi út mellett létesült hűtőházak, némi feldolgozórészleggel; a város szélein „szétszórt” bevásárlóközpontok; az itt-ott látható kis és közepes nagyságú ipari műhelyek; na és persze azok, amelyek ott láthatók Vörösfalun túl, a Zombori út bal oldalán, az egykor gazdagon termő szántókra épült korszerű gyárcsarnokok. Ezekről mondta el riportjában egy kolléga, hogy nagy sikernek számítanak a város gazdasága szempontjából.

És sorolta, hogyan lehetett ezek felépítése és üzemeltetése végett világhírű cégeket megnyerni, pénzüket elnyerni az utóbbi években tényleg sikeres gazdaságpolitikát megvalósító városvezetőknek. Ezek, kérem szépen, a német Siemens, a Continental, a Dunker Motoren, a Norma Group, a Calcedonia, egyenként párszáz, összesen csaknem 1500 embert foglalkoztató, „kihelyezettnek” is mondható egységei. Hozzájuk csatlakozik nemsokára az osztrák Swarowsky kristályékszereket gyártó cég, emellett tárgyalás folyik két olasz tulajjal is, akik hamarosan korszerű munkacsarnokot építenek fel, hogy benne bőrből készült divatárut, cipőt, átmeneti kabátot, a hulladékokból pedig bőrbizsut gyártsanak. Az is szép és jó, hogy az említett 1500 ember mellé már az idén még 1200 embert vehetnek fel. A bejelentett beruházások még legalább másfélezer embert juttatnak munkához. Ha tehát minden jól megy, ezek és más beruházások hamarosan mintegy 4000-5000 olyan embernek nyitnak munkahelyet, akiknek a neve eddig a munkanélküliek listáján szerepelt.

Azt mondhatnám, bravó, ha az eddig megnyílt új üzemekben azonnal eladható, sőt külföldre szállítható cikkeket gyártanának! Sajnos, nem így van. Ezek zömmel egy nagy rendszer részeként működnek kiegészítő, alkatrész- vagy géprészgyártásukkal. Van jövedelmük, sőt valutabevételük is, de talán mondani sem kell, hogy az igazi nagy hasznot a cégek központjai teszik zsebre. Némi rosszmájúsággal azt mondhatnám, hogy mi a gazdag nagyok kis kapcsolható részei vagyunk, s egyelőre meg kell elégednünk ezzel a szereposztással.

Mondtam, nem kívánok csatlakozni a lezajlott munkásünnep propagandájához, az anyaggyűjtést és utánajárást jóval előtte kezdtem meg, mégis ideírom, hogy voltak nekünk közvetlenül a piacnak, a külföldinek is termelő gyáraink, amelyek késztermékeket kínáltak fel és nem is eredménytelenül. Tehát a javak — amiből egyénnek és államnak élni lehetett — igazi teremtői voltak. S ebben nem egy-kétezer, hanem sok ezer ember vett részt és élt viszonylag jól. Tehát:
A Sever villanymotorgyárban a mikro-motoroktól kezdve a vonatokat vontató dízel-elektromosokig a teljes kínálatot gyártotta több mint 6000 ember. A November 29-e 4000 embere első volt az egykori Jugoszláviában és húsáruját Amerikától Japánig fogyasztotta a vevő. Még tart a Fidelinka agyonverése, pedig 3500 dolgozójának kenyerét, tésztáját, keményítőjét vette a világ, malmai és silói pedig megadták hozzá az alapanyagokat. Kevés olyan építőipai kombinát volt a közelünkben, mint az Integral, ám az egymás munkáját kiegészítő üzemeket egyenként vették meg és rabolták ki a hazai privatizálók. A Peščara Kombinát 2000 embere azt példázta, hogyan lehet okosan és kifizetődő módon egybekapcsolni a mezőgazdaság termelő és feldolgozó részlegeit...

Lehetetlen felsorolni Szabadka minden olyan cégét, amely árutermelésével szép jövedelmeket teremtett. Az 1000-nél több munkást foglalkoztató gyárak közül megemlítem azonban a Tejgyárat, a Palicsi Turisztikai Központot, a Partizan Kerékpárgyárat, a Bratstvo Vagongyárat, a Pionír Csokoládégyárat, a Zorka Műtrágyagyárat, a Željezničar Készruhagyárat stb. Létezett itt Auro-Metal, Birografika, Minerva, Dinamotrans, Elektroremont, Solid, Subozan — de nem is sorolom a többit, a „közepes nagyságúak” közül, mert attól tartok, egyre kevesebben vagyunk olyanok, akik a névből tevékenységre és munkáslétszámra gondolnának.

Örülünk az új gyáraknak, veszteségünket azonban nem pótolják.