* Az ifjúságpolitikától a polgármesteri székig — így is összegezhetnénk az eddigi életútját.

— Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor a Vajdasági Magyar Diákszövetségben a diákok érdekképviseletével foglalkoztunk, nem ez volt a fő célom. Akkor még a miloševići időszakban éltünk, megvolt a közös ellenségünk, és egészen 2007-ig nem is foglalkoztam pártpolitikával. A szakmai hátteremet a pályázatírással és a projektumok generálásával alapoztam meg, és a későbbiekben is ezt hoztam magammal a civil szférából. Amikor a Tisza Menti Információs és Fejlesztési Központ igazgatójaként önkormányzati alapítású intézményt vezettem, közelebb kerültem az önkormányzati problematikákhoz, és ennek eredményeként folytam át lassan a pártpolitikába is.

* Közgazdasági végzettsége van, eddig főleg a gazdasággal foglalkozott, de a község első emberének nemcsak erre, hanem — mondhatjuk — az élet minden területére kiterjed a tevékenysége. 

— Igen, én általában úgy fogalmazok, hogy a polgármester az oka annak is, ha esik az eső, és annak is, ha süt a nap. A polgárok többsége szerint ezzel a funkcióval minden befolyásolható, én viszont továbbra is a gazdaságot, a fejlesztést, az eredményorientáltságot szeretném a középpontban tartani. Bízom benne, hogy a különböző területeket felügyelő munkatársaim el tudják végezni azokat a pluszmunkákat, amelyek engem terhelnének, és csak egyeztetnem, jóváhagynom, konzultálnom kell majd. Remélem, a szakmai döntések kerülnek az asztalomra, a mindennapi ügyintézéstől pedig sikerül távol tartani magam. Magyarkanizsa közigazgatása és intézményei ebből a szempontból jó helyzetben vannak, a közalkalmazottak értik a munkájukat, és megkönnyítik az én tevékenységemet is.

* Ön csapatjátékos, vagy inkább szeret mindenre maga ügyelni?

— Alapjában csapatjátékos vagyok, de a funkciómból adódóan kénytelen leszek mindenre ránézni. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egy hiba, rossz döntés vagy rosszul végződő problémamegoldás után azt mondjam, nem tudtam róla, mert nem én mondtam ki az utolsó szót. A végső döntésnek mindig nálam kell lennie.

* Magyarkanizsán is érdekes helyzet állt elő azzal, hogy a VMSZ-nek új koalíciós partnere van, nem beszélve arról, hogy egy majdnem színmagyar községben furcsának tűnik a szövetség a Szerb Haladó Párttal.

— A VMSZ már a választások előtt sem titkolta, kivel kíván koalíciós partnerséget kialakítani. Nem nemzeti alapú kérdés volt, és nem a haladó pártra irányult, hanem arra, hogy kisebbségként úgy tudunk legjobban érvényesülni, ha a hatalomnak a koalíciós partnerei vagyunk. Ez pedig most már a tartományban is az SZHP. Helyi szinten valóban furcsa, hiszen Magyarkanizsa községben a lakosság több mint 65 százaléka magyar, a szerb lakosság száma pedig csaknem 10 százalék. A koalíciós megállapodásnak a köztársasági és a tartományi szint volt az alapja. Az emberek általában elfelejtik, hogy a fejlesztések több mint 80 százalékához szükség van a tartományi vagy a köztársasági társfinanszírozásra. A mi költségvetésünk nem elegendő a jelentős infrastrukturális beruházásokhoz, ezért azokhoz tartományi, köztársasági vagy EU-s forrásokat kell hozzárendelni. Hogy mi most teljesen új emberekkel jelenünk meg koalíciós partnerként a közéletben, az én olvasatomban amennyire negatív, annyira pozitív is lehet. Igazából még sem negatív, sem pozitív véleményem nincs, hiszen alig egy hónapja iktattak be bennünket. Ha az ellenzékben ülők többsége magyar, miért nem velük közösködünk? — kérdezhetik a polgárok, amire én azt tudnám válaszolni, hogy ennek oka a választási kampány során tanúsított teljesen inkorrekt viselkedésük. Nagy szívfájdalmam ebben a történetben, hogy eredmények felmutatása, programok, elképzelések nélkül is be lehet kerülni a községi képviselő-testületbe, méghozzá nagy számban, hiszen az ellenzék oldalán 12-en, a hatalomén pedig 17-en ülnek. Bízom benne, hogy az elkövetkező négy év sikeres lesz, ki tudjuk használni azt a kapcsolatrendszert, amelyet a helyi koalíciós partnereink által pluszban meg tudunk szerezni.

* Magyarkanizsa község 13 településből áll, 25 000 lakosa van, rengeteg feladat hárul a vezetőire. A következő mandátumban melyek lesznek a prioritások?

— Úgy gondolom, az elmúlt időszakban megteremtettük annak a községnek a modelljét, ahol erős az egészségügy, jó a szociális háló, kiváló a kulturális élet, vagyis kiemelkedően teljesítünk azokon a területeken, amelyek a polgári közérzet stabilitását adják, de most már a fenntartással és a rendszer működtetésével van gondunk. Az önkormányzat köztársasági transzferekből és helyi adóból tartja fenn magát, ha viszont nem növekszik az adózók száma — és most nem a polgárokra, hanem a gazdasági szubjektumokra gondolok —, akkor az éveken át befolyó ugyanakkora bevételek nem tudják már fedezni a folyamatosan fejlesztett szolgáltatásokat. Amíg gazdasági főosztályvezető voltam, sor került a gazdasági fejlesztés lehetőségének felmérésére és analizálására, megvannak a területek, melyeken elindulhatunk, és viszonylag rövid időn belül látványos fejlesztéseket mutathatunk fel. Az én olvasatomban az is látványos fejlesztés, ha egy falusi közösségben 5-15 új munkahely létesül. Ebben nagy segítségünkre lehet a Prosperitati Alapítvány, melyet úgy kell a községi és az állami támogatási rendszerrel összehangolni, hogy kiegészítsék egymást.

* Az országhatár közelségének negatív hatását láttuk, amikor a magyarkanizsai községnek a migránsok áradatával kellett megküzdenie, de ennek a földrajzi elhelyezkedésnek bizonyára vannak pozitívumai is.

— Mi már évek óta abban bizakodunk, hogy belőlünk is lehet Nyugat-Magyarország. Arra alapoztunk, hogy az EU-s Magyarország magával húzza majd ezt a régiót is. Sajnálatos módon azonban ez eddig nem történt meg. A szomszédjaink még várnak valamire, nyilván a stabilizációra. A vállalkozóknál ugyanis minden kis gond sokkal nagyobbként csapódik le. Látják, hogy Szerbiában kétévente választások vannak, hogy felelős személyek minden héten mást nyilatkoznak mindenféle következetesség nélkül, és ez nem ad nekik magabiztosságot. Mégis mi vagyunk az EU határán, a legnagyobb határátkelő a mi községünk területén található, de azt leszámítva, hogy a török vendégmunkások hatalmas dugókat és sorokat idéznek elő, illetve a menekültek is itt várják, hogy átengedjék őket, nem nagyon éreztük ennek semmilyen előnyét. Azon dolgozunk, hogy elhitessük a másik féllel, jól jár, ha itt kezd el vállalkozni. Én bizakodó vagyok. Nem mentem el akkor, amikor a középiskolás osztálytársaim fele itt hagyta a szülőföldjét, amikor bombáztak, amikor áramszünetek voltak… Sok mindent átéltem Szerbiában, és maradtam. Éppen ezért nem most fogom feladni. Sokan mondják, hogy nem mozdultunk el a holtpontról. Nem vagyunk zárlat alatt, és nem lőnek, de egyébként semmi sem változott. Pedig igenis elmozdultunk, sok változás van, melyet az emberek automatikusnak, magától értetődőnek vesznek, habár a vízvezetékek, az utak nem maguktól épülnek ki, folyamatos a munka, néha kisebb, néha nagyobb sikerrel. Ez mindig attól függ, hogy helyi szinten vannak-e olyanok, akik fel tudnak sorakozni egy irányvonal mögé, és elég erősek, talpraesettek-e ahhoz, hogy külső forrásokat vonjanak be. Ehhez a civil szervezetek, a gazdasági szubjektumok partnersége, a polgárok támogatása egyaránt szükséges. Hónapok, de egy-két év alatt sem lehet a világot kimozdítani a sarkából, de az biztos, hogy következetes, hosszú távú munkával el lehet érni a célokat.

A nyitókép Szabó Attila felvétele

Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia