Persze, hogy nem, hiszen valahol Afrikában, talán Egyiptomban fütyörészget. Majd csak áprilisban tér vissza, és akkor szeptemberig ismét élvezhetem szép, dallamos hangját, amelyen körülbelül azt ,,mondja' a gyümölcsösben szorgoskodó embernek: fütyül a fán a rigó. És milyen csodálatos: még válaszol is az embernek, ha hasonló hangszínben próbálja utánozni.
Tavaly sokszor elfütyörészgettem vele, hiszen fészkelő helyétől nem messze két hatalmas, spanyolmeggyet termő fám van, s azok körül sündörögtem gyakrabban. Valószínűleg ennek a gyümölcsnek is kedveli az ízét, nemcsak a ropogós germerdorfi cseresznyéét. De még nem is a cseresznyefán fészkel, mint ahogyan hinné az ember! Inkább valami közeli lombosabb fán, mint amilyen a diófa. Igen, azon. Ezt még régebbi, Holt-Tiszára futó gyümölcsösömben tapasztaltam. Jó húsz évvel ezelőtt történt, amikor arra lettem figyelmes, hogy egyik diófám lombjai körül sárgarigó gerlét kerget! Mivel ez máskor is megismétlődött, gyanút fogtam és körüljártam a fát. Akkor vettem észre, hogy egy alsó ágon gerlefészek van, a lombozat teteje felé pedig egy oldalág két mellékágára függesztve rigófészek himbálózik. Már meg is oldódott a rejtély: a harciasabb természetű (különösen a ragadozó madarak ellen) fészkét féltő sárgarigó igyekezett elkergetni a törökgerlét. Nagy örömömre szolgált, hogy mindkét fészekből kiröpültek a fiókák.
Már ott a Holt-Tiszánál, de még inkább itt, a zentai Pánában meg-megpróbálok füttyszót váltani a rigókkal. És válaszolnak. Még a szomszédos gyümölcsös rigópárja, különösen az aranysárga tollú, fekete szárnyú hímek hajlandóak a társalgásra. Többször nem is várják meg, hogy jelentkezzek, máris köszöntenek: Fütyül a fán a rigó...
Az ember nem is hinné, hogy a madarak közül több faj is mennyire megtűri az embert, ha nem háborgatja. Fogságban a hangját is megtanulják. Mégis a szabadon élő madarak hangutánzó képessége a legcsodálatosabb. A nálunk is előfordulók közül a seregélyt tartják a legjobb imitátornak. Ezt is a Holt-Tiszánál tapasztaltam. Tavasz elején, amikor visszaérkeztek Észak-Afrikából, néhány pár a mezsgyénken álló, jó nagy cseresznyefa harkály vájta odúiban foglalt helyet és rakott fészket. Egyszer hallom én, mintha kecskebéka brekegne a magas fán... Aztán az egerészölyv jellegzetes sivító hangja ütötte meg a fülemet ugyanonnan. Még később pedig pitypalatty-pittypalatty, vagyis a fürj jellegzetes éneke. Szemügyre vettem a fát, hát látom, hogy szétterjesztett szárnyait repesgetve egy fémezüst színű seregély énekel az odúfészek előtt. Ornitológusok állítják, hogy a mi égtájunkon élő madarak közül a seregély az egyik legjobb imitátor. Ám nem ő az egyedüli az apróbb madarak között. Európában a mesterek mesterének számít a geze, az énekes nádiposzáta, a kicsit talán halk énekű, de csodálatos repertoárral rendelkező tövisszúró gébics (a Bánságban szőriszarkának is nevezik, mivel fészkét állati szőrrel béleli), de a hangutánzók közé sorolhatjuk a seregélyen kívül a szajkót, a mezei poszátát és a kékbegyet is.
Afrikában és Ázsiában, de még Ausztráliában is igen népes a hangutánzó és virtuóz énekesek tábora. Arra még ma sem derült fény, hogy miért utánoznak egyes madarak. Minden tudományos magyarázatnál többet jelent azonban számunkra, amikor a hazai madárhangok ismerői a pompás tollazatú kerti rozsdafarkút vagy az egyszerűen színezett kis búbos pacsirtát hallgatva felfedezik az énekben elrejtett tengelic, füstifecske, kenderike vagy más madarak hangját. Ázsiában az indiai sámarigót a világ egyik legkitűnőbb énekesének tartják, strófái közé becsempészi más madarak énekét is. Nagyszerű hangutánzó a beo is, s Európában is rengeteget tartanak belőle. Ausztrália gazdag madárvilágában a lantfarkú madarat tartják a legjobb énekesnek, Amerikában a gezerigó vagy más néven csúfolkodó rigó áll az élen. Ha baromfiudvar van a közelben, megtanul kotkodácsolni meg kukorékolni is.
Külön fejezetet érdemel az afrikai jákó vagy szürke papagáj. Azon a földrészen ez a dalnokok, de még az imitátorok bajnoka is. Személyes élmény fűz hozzá: jó huszonöt évvel ezelőtt újvidéki nászom barátja Afrikából hozott neki egy fiatal példányt. Abban az időben szakirodalomból tudtam meg, hogy a fiatal hím igen tanulékony: nemcsak dallamokat, füttyöket, de emberi szavakat is tökéletesen utánoz. Még a hang tulajdonosának hangszínét is elsajátítja. Valóban így is történt. Mivel a nászoméknál tartottam magyar vizsla kutyámat, hetente többször is megfordultam náluk. Miki, így neveztük a fiatal jákót, gyorsan megbarátkozott velem, s nászasszonyomtól megtanult alt hangon, beléptemkor halkan köszöntött: szevasz. Mivel többször vittem neki fügét, mogyorót meg diót, mindig a vállamra röppent és fürkészte: hoztam-e valami ropogtatni valót. Óvatosan az ajkamat is megbirizgálta csőrével, hátha oda rejtettem valamit.
Megtanult puszit is adni egy-egy mogyoró ellenében. Kitűnően ugatott a szobában levő palotapincsi hangján, és galambtenyésztő nászomat utánozva erős füttyszóval hívogatta a galambokat. Több galambász is megfordult a házban és azok még káromkodni is megtanították! Nem szerette, ha megfogják. Nekem ugyan megengedte, hogy óvatosan simogassam. Persze, olykor meg-meg akartam fogni, de ilyenkor elröppent vagy fölkiáltott: jaj! Ezt pedig azért mondta, mert a nászasszonyom kezét többször megcsípte és az mindig jaj!-t kiáltott.
Megtanítottam néhány magyar nóta fütyülésére is. Ezeket azonban rendszerint összekeverte. Egy kivételével. Éppen szabadnapom volt, és egymás után többször elfütyültem neki az Oda van a virágos nyár kezdetű, szép, dallamos nótát. Közben, persze, egy-egy jó falatot is adtam neki. Amikor legközelebb meglátott az ablakból, amint hátramentem a kutyámhoz, rázendített: Oda van a virágos nyár... Csak a második strófába falsolt bele, nem tudta eléggé fölvinni a hangot. Később is mindig ezzel fogadott, mielőtt enni adtam neki. Utána még cuppanós puszit is adott.
Régóta nincs már a Miki, de itt lesz majd áprilisban egy másik, és ezzel fogad: fütyül a fán a rigó...