Édesanyám (ahogy sok más nő) nagyon szereti a virágokat. Azokat is, amelyek  állandóan virágoznak, és azokat is, amelyek nem. Mégis néha nagyon megörül, ha egy növénykéje új bimbóval ékesíti a kertet. Nem csoda. Egy fejlődő virágnak sok törődés kell: meg kell találni a neki legmegfelelőbb helyet, öntözni kell, óvni a téli hidegtől, a nyári tűző naptól. S ha az ember nem gondozza eléggé őket, a már nagyra nőtt virágok talán tudnak új hajtást hozni, az ifjú csemeték azonban könnyen elpusztulhatnak. Hihetetlen, hogy mennyi közös vonás van a természet egy-egy élőlényében. Ezeket a tulajdonságokat viszont sajnos csak kevés ember veszi észre…
Nyilvánvaló, hogy a középiskolát végzett, magyar anyanyelvű vajdasági fiatalok nagy százaléka hadilábon áll a szerb nyelv használatával. Mondanom sem kell, hogy később ez mekkora problémákat okozhat egy itt élő ember életében, ezért kell mielőbb változtatni ezen a helyzeten, mert ilyenkor talán még nem késő.
Azok a leendő elsős egyetemisták/főiskolások, akik megpályázták a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramját, egész szeptemberben ingyenes, intenzív szerb nyelvi felzárkóztató tanfolyamon vehettek részt az említett intézmény szervezésében. A kurzusnak az újvidéki Bölcsészettudományi Kar nyújtott otthont. A programot egy szintfelmérő teszt előzte meg, amelynek alapján 12-14 fős csoportokra osztottak bennünket — nyelvtudásunk alapján. Ennek köszönhetően senki sem érezte magát kényelmetlenül a csoportban. Az órák minden munkanapon délután 5-től este 8.15-ig tartottak. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mit gondolnak a többiek erről a tanfolyamról.

Dóczi Tamara	Sárándi Zalán	Soód Viola	Veréb Helga	Szecsényi Csongor

— Honnan jöttél, melyik középiskolából, és melyik egyetemre iratkoztál?

Dóczi Tamara: Adáról érkeztem. A zentai Közgazdasági Középiskolába, ügyviteli adminisztrátor szakra jártam. Mivel a négy év alatt nagyon megszerettem azt, amit csinálok, Szabadkán beiratkoztam a Közgazdasági Kar európai közgazdaság szakára.
Sárándi Zalán: Bácsfeketehegyi vagyok. A szabadkai Műszaki Középiskolába jártam, most pedig az újvidéki Műszaki Tudomíányok Karán készülök folytatni tanulmányaimat, elektronikai energetika és telekommunikációs szakon.
Soód Viola: Én bácskertesi származású vagyok és a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanulója voltam általános nővér szakon. Be kell vallanom, hogy egy kicsit tartok a választásomtól, hiszen az újvidéki Orvosi Karra, általános orvosi szakra iratkoztam, ahol itthon sajnos nem folyik magyar nyelvű oktatás (ahogy sok más szak esetében sem), és tudom, hogy nagyon nehéz lesz, főleg a nyelv miatt…
Szecsényi Csongor: Péterrévéről érkeztem, az adai Műszaki Iskola diákja voltam, a számítógép-kezelő elektrotechnikus szakra jártam. Most pedig az újvidéki Természettudományi-matematikai Karra, fizikára iratkoztam.
Veréb Helga: Csantavéren születtem, s a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakára jártam. Újvidéken az általános orvosi szakra iratkoztam be.

— Milyen szinten beszéled a szerb nyelvet?

Dóczi Tamara: Azt, amit mondanak, többnyire megértem, a válaszadással viszont már igen nagy problémáim vannak. Nem állnak össze a szavak a fejemben úgy, ahogy szeretném. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy passzív nyelvtudásom van.
Sárándi Zalán: Csak alapszinten. Megértem, amit az emberek mondanak, a beszéddel viszont már akadnak problémáim.
Soód Viola: Hát, ha nagyon muszáj, akkor kézzel-lábbal megértetem magam. A gyengém a nyelvtan, ami miatt félénkebben is kezdek bele a mondandómba.
Szecsényi Csongor: Beszélni beszélek szerbül, de azért tisztában vagyok azzal, hogy van még mit csiszolnom a nyelvtudásomon. Nem okoz túl nagy gondot, hogy megértessem magam, akár az utcán, akár másutt, de gyakran előfordul, hogy itt-ott hibázok. Az esetek többségében azonban tüstént rájövök, hogy hol is tévedtem. Egyszerűen hiányzik még a rutin. Egyébként szerintem azért okoz nehézséget a szerb nyelv a magyar ajkú fiataloknak, mert a tizenkét évig tartó szerb nyelvi oktatás nem bizonyult elég hatékonynak. Úgy gondolom, nem a fiatalokkal van a gond: a tankönyveket nem tartom megfelelőeknek. Leginkább az a problémám velük, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a szerb irodalomra, mint magára a nyelvre, pedig épp fordítva kellene lennie. Előbb alapozni kell, s csak utána megkezdeni az építkezést.
Veréb Helga: Nálunk a faluban nincs sok lehetőség szerbül beszélni, mivel a lakosság legnagyobb része magyar. Amit tudok, azt az iskolában tanultam meg, ahol nem lehet kellőképpen elsajátítani egy nyelvet. Számomra főleg az okoz nehézséget, hogy kifejezzem magam, persze a grammatika sem az erősségem, de azért az utcán nem adnának el…

— Szerinted megfelelő módszerrel tanítják itt a szerbet?

Dóczi Tamara: Kaptunk könyveket, amelyekből tanulhatunk. Ezek általában a grammatikával foglalkoznak. Ezenkívül a tanárnő mindig készül egy kis szabad témával, beszélgetéssel, különféle csoportfeladatokkal, filmrészletekkel, amelyeket feldolgozunk. Ezzel még érdekesebbé teszi az órákat.
Sárándi Zalán: A mi csoportunk különösen sokat foglalkozik a nyelvtannal, ami a helyes beszéd egyik alappillére. Egy kicsit talán keveset beszélünk, de ennek ellenére én elégedett vagyok a módszerrel.
Soód Viola: Nekem tetszik, mert a köznyelvet próbáljuk elsajátítani. Lassan beszélünk, próbáljuk minél tökéletesebben kifejezni magunkat. Arra törekszünk, hogy a későbbiekben gördülékenyen és problémamentesen el tudjuk intézni a mindennapi dolgainkat…
Szecsényi Csongor: Az egyes nyelvtani szabályok begyakorlásán kívül számos beszédgyakorlat tette az órákat színesebbé, a tanulást pedig eredményesebbé. Ezeket a gyakorlatokat létfontosságúnak tartom, mivel önálló és rögtönzött beszélgetésre késztetnek bennünket. Nem előre leírt, bemagolt válaszokat szajkózunk. Egy nyelvet úgy lehet csak megtanulni, ha beszélik.

— Milyen kedvvel vágtál neki a tanfolyamnak?

Dóczi Tamara: Őszintén szólva nem volt valami nagy kedvem hozzá, mivel a közép- és az általános iskolában is elég gyengének bizonyult a szerb nyelv oktatása. Attól tartottam, hogy ez is egy ehhez hasonló kaliberű, nem valami sokat érő kurzus lesz, de kellemesen csalódtam. A tanárnőn is látszik, hogy kedvvel csinálja, odafigyel ránk, nem beszél magyarul egyáltalán, és csakis olyan hétköznapi szavakat használ, amelyeket ismerünk.
Sárándi Zalán: Semmilyen elvárásaim nem voltak, csak úgy belevágtam, de meglepően erős, kedvező benyomást keltett bennem. Élveztem és jó volt.
Soód Viola: Egy kicsit féltem az egésztől. Leginkább attól, hogy Újvidék túl nagy lesz nekem, és magától a változástól is tartottam egy kicsit. Sikerült azonban sok emberrel összebarátkoznom, és most már jó, mert nem érzem olyan elhagyatottnak, magányosnak magam… Végül is nagyon örülök, hogy eljöttem. Kár lett volna kihagyni.
Szecsényi Csongor: Izgatottan és lelkesen vágtam bele, már csak azért is, mert ez a tanfolyam egy új korszak kezdetét is jelenti az életemben. S ez a lelkesedés még tart. A vizsgaidőszak hevében lehet, hogy mást fogok majd mondani, de az már egy másik történet…
Veréb Helga: Kezdetben bántam, hogy már szeptemberben el kell költöznöm otthonról. Ha viszont így utólag belegondolok, megbántam volna, ha nem veszek részt a tanfolyamon, amely megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy egy kicsit oldódjanak a nyelv okozta gátlásaim. Ezenkívül megismerkedhettünk a várossal is, az itt szövődött barátságokról meg már nem is beszélek…

— Mit gondolsz, miben és hogyan segített neked ez a tanfolyam?

Dóczi Tamara: Úgy érzem, hogy elég sokat segített, főleg ahhoz mérten, hogy mekkora szerb tudással indultam. Sokkal jobban megértetem magam, és felszabadultabb vagyok a nyelv használatában. Szerintem egy nagyon jó kezdő lökést kaptunk az egyetemhez.
Sárándi Zalán: Már most érzem a hatását, de igazán csak akkor fogjuk érezni a hasznát, ha elkezdődik a tanítás, és még jobban rá leszünk kényszerülve a nyelv használatára.
Szecsényi Csongor: Rendkívül hasznos volt számomra a tanfolyam, több szempontból is. Nemcsak hogy közvetetten hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos mértékben megismerjem Újvidéket — könnyebben tájékozódom majd —, hanem segített abban is, hogy jobban átlássam és megértsem a nyelv felépítését, rendszerét, logikáját.
Veréb Helga: A felzárkóztató program sokban segített: sok új szót megtanultam, és a ragozás is jobban megy már. Egy-egy órán többször is sor került ránk, hogy egy-egy feladatot megoldjunk, így a figyelmünk sosem lankadhatott. Az elpirulást már mesterszintre fejlesztettem, de a tanárok türelmesek és barátságosak, így kivárják, amíg elmondom, amit szeretnék, még ha nem is helyesen. Az nem kérdéses, hogy nem vagyunk egyformák, másképp gondolkodunk, másképp viszonyulunk egy-egy jelenséghez. Viszont az is bizonyos, hogy előbb vagy utóbb mindenki meglátta a fontosságát, szükségét a szerbtanulásnak, és rájött arra, mennyire jól járt ezzel a felzárkóztató tanfolyammal. Szerintem valamennyien köszönettel tartozunk azoknak, akik lehetővé tették, hogy részt vegyünk raja!