A kiváló sportolót Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere fogadta. A Tisza-parti város első embere örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar válogatottban Nikolić személyében egy zentai is helyet kapott, külön megjegyezve az Izland elleni egyenlítő gól fontosságát.

Nikolić labdarúgó-pályafutása szülővárosában, Zentán kezdődött el, majd a sportoló 2006-ban Magyarországra került, ahol a Barcs, a Kaposvölgye, a Kaposvár és a Videoton mezét öltötte magára, a 2015/16-os idényt pedig a varsói Legia együttesében töltötte. A Videotonnal kétszeres magyar bajnok, háromszoros magyar gólkirály volt, a Legiával a 2015/16-os idényben megnyerte a lengyel bajnokságot és kupát, valamint 28 góllal gólkirályi címet szerzett. A magyar nemzeti tizenegyben 2013. október 11-én, a Hollandia elleni mérkőzésen mutatkozott be, eddigi húsz válogatottsága alatt háromszor rezegtette meg a soros ellenfél hálóját.

* Hogyan tekintesz vissza az Eb-re és az egész 2015/16-os idényre?

— Nagyon jólesett, hogy szülővárosomban is ekkora tisztelet és szeretet övez, hiszen sokat számított a család, a barátok, az ismerősök és a zentaiak biztatása – kezdte a beszélgetést Nikolić. – Már a norvégok elleni sikeres pótselejtező után is elégedett volt mindenki, amikor e két mérkőzés után nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar válogatott 44 év után újra ott lehet egy Európa-bajnokságon. Szinte tökéletes idényt zártam. A Legiával megnyertem mindent, amit csak lehetett, a hab a tortán pedig a franciaországi Eb-szereplés volt. Boldog vagyok, hogy bekerültem a válogatottkeretbe, ott lehettem az Eb-n, és részese lehettem ennek a szenzációs eredménynek.

* Hogyan élted meg, hogy a határon innen és túl minden magyar értetek szorított?

— Nagyon jó érzés, hogy legalább 40 000 magyar szurkoló kiutazott a mérkőzéseinkre, az pedig felemelő volt, amikor testvéremet, Vukant megpillantottam a lelátón. A siker után két napig le sem tudtam tenni a telefonomat, rengeteg hívást és üzenetet kaptam, s ekkor jöttem rá valójában, milyen nagy eredményt értünk el. Zentán is megállítanak az utcán, gratulálnak a polgárok, ami nagyon jólesik. Huszonnyolc éves vagyok, kisvárosból indultam, visszanézve nagyon büszke vagyok a teljesítményemre. A család, a barátok, a zentaiak nélkül mindez nem sikerült volna, mivel nagyon nehéz út vezetett idáig.

* A magyar válogatott mérkőzései alatt szinte teljesen kiürült a város, mindenki a mérkőzést nézte otthon vagy valamelyik vendéglátóipari létesítmény teraszán.

— Az egyik kávézóban a szervezők kitettek rólam egy nagy képet, melyet édesapám már reggel lefotózott, és elküldte nekem. Az Izland elleni mérkőzés napján úgy éreztem, hogy ma valami jó fog történni. Az osztrákok ellen nem játszottam, abban sem voltam biztos, hogy az északi szigetország válogatottja ellen játéklehetőséghez jutok, de amikor felébredtem, mégis úgy éreztem, hogy ezen a napon mindenki boldog lesz. Örülök, hogy a zentaiak ekkora figyelemmel kísérték a teljesítményem, abban pedig csak reménykedni tudok, hogy sok fiatal focistának adtam egyfajta lökést azáltal, hogy megmutattam, egy kisvárosból is el lehet jutni oda, ahova én eljutottam — mondta.

A gólpasszra örömmel emlékezett vissza, hiszen az akció azóta is gyakran lepereg előtte.

* Hogy emlékszel vissza az Izlandnak lőtt egyenlítő gólra?

— A kulcs a kétcsatáros játékra való átállás volt. A jobb szélen kaptam a labdát, visszapasszoltam Kleinheislernek, aki Nagynak továbbított, ő pedig az izlandi védelemben felfedezett résen keresztül nekem adta a labdát. Két tervem volt: vagy átveszem, és kapu felé török vele, vagy pedig középre, Bödének passzolok, aki egy méterről majd gólt lő. Végül az utóbbi mellett döntöttem, belőttem a labdát a kapus és a védők közé. Ezek a legveszélyesebb labdák, hiszen ha nem a csatár lő gólt, akkor nagy az esély rá, hogy a játékszer a védőről kerül a hálóba. A labda oda került, ahova kell, és ezzel kiegyenlítettük az állást.

* Egervári Sándornál mutatkoztál be a válogatottban, majd Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck keze alatt dolgoztál.

— Egervárinál a betegeskedő Szalai helyett hívtak zászló alá, így csak két mérkőzésen szerepeltem, Pintérnél azonban már az északírek elleni selejtező előtti edzőtáborba is meghívást kaptam. A hazai vereség után azonban megköszönték a szakembernek a munkát, és Dárdai Pált bízták meg a válogatott irányításával. Dárdai sugárzott az önbizalomtól, és elhitette velünk: ne féljünk senkitől, esélyünk van az Eb-re való kijutásra. A románok elleni bukaresti mérkőzés előtt hangoztatta, hogy bízzunk magunkban, hiszen más ezt nem teszi meg helyettünk. Mentálisan nagyon megerősödtünk, az edzések kitűnő hangulatban teltek, senki sem volt görcsben. Dárdai mindenkinek a szemébe mondta, amit akart, mind a jó, mind a rossz dolgokat, nem a játékosok háta mögött beszélt. A csapatnak lendületet adott, amit Storck továbbvitt, miután Dárdainak vissza kellett mennie a Herthába. A német szakember irányítása alatt mentálisan megerősödtünk, az ellenfelek elemzése során a saját erősségeinkről is beszéltünk, tervet dolgoztunk ki, melyet a mérkőzéseken folyamatosan végrehajtottunk.

* Egy éve ingyen kerültél Varsóba, és egy ilyen sikeres idény után várható, hogy több ajánlat érkezik a címedre.

— A klub vezetőivel úgy beszéltük meg, hogy csak akkor távozom, ha olyan ajánlat érkezik értem, amely nekem és nekik is megfelel. Tehát csakis én döntöm el, melyik ajánlatot fogadom el, senki más. Eddigi karrierem során három jó döntést hoztam. Az első, amikor pályafutásomat Magyarországon folytattam, és ott építettem tovább a karrierem. A második, amikor Kaposvár után nem külföldre, hanem a székesfehérvári Videotonba igazoltam, a harmadik pedig amikor a Legiába szerződtem. Akkor sem leszek szomorú, ha Varsóban maradok, hiszen olyan közegben vagyok, ahol szeretnek, tisztelnek, és a családom is jól érzi magát. A Legia ajánlatát azért fogadtam el, mert mindenképpen Európában szerettem volna maradni. A téli átigazolási időszakban nagyon közel kerültem a Kínába való szerződéshez, szép összeget fizettek volna értem, de nem akartam megszakítani a Legiában elkezdett munkát. Ettől függetlenül az is elképzelhető, hogy mégis Kínában folytatom a pályafutásom, illetve az Egyesült Arab Emírségekben vagy Európában. Az ajánlatokra nyitott vagyok, átnézzük és megbeszéljük őket azokkal az emberekkel, akikben megbízom.

* December 31-én huszonnyolc éves leszel. Meddig szeretnél még focizni?

— Remélem, hogy még nyolc-tíz évet magas szinten focizhatok, de ez attól függ, hogy a testem mennyire bírja a terhelést. Ha azt csinálod, amit szeretsz, ráadásul ezért még fizetnek is, akkor annál nincs jobb. Amíg csak tudok, a pályán maradok. Amikor már csak kínlódom a gyepen, akkor nem várom meg, hogy valaki azt mondja, vége. Magamtól döntöm el, hogy ennyi.

A nyitókép Szabó Attila felvétele