A legtöbb házban a tojásfestés teszi különlegessé az ünnepet, egyedi mintákkal és technikákkal versenyeznek, kinél várják pirosabb és díszesebb tojások a locsolókat hétfőn reggel. Az olyan tanyasi lányoknak, mint nekem, kevés locsolójuk akadt, a jelentkezőket elbátortalanította a sáros út és a tavasszal megdagadt földek, a tanyavilág őrző-védő kutyái. Így a tojásfestés nem volt az ünnep része, de igazi finomságokkal készültünk a családnak.

Szombaton reggel dagasztottuk be a kalács tésztáját, amikor szépen megkelt, a gyúródeszkára helyeztük. A fonás volt a legfontosabb feladat, az ügyes kezek játszi könnyedséggel alakították a tészta négy ágát. Tepsibe tettük, és apró tésztavirágokkal díszítettük, tojással kentük le, hogy szép színe legyen. Nagylány voltam, amikor először fonhattam a nagykalácsot, addig csak apró feladatokat kaptam: a maradék tésztából vékony fonatok készültek, melyeket összetekerve „galambokat” formáztunk, a tetejükre egy kis darab tésztát helyeztünk, melyet bevagdostunk, ez lett a „taraja”, melyet a szombati krumplileves mellé fogyasztottunk.

Az ünnep legszebb pillanata a szombat esti húsvét vigíliája volt. Este, alkonyat táján a templom előtt gyülekeztünk, kint, a szabad ég alatt gyertyát kaptunk. A félhomályba burkolt templomban a megszentelt gyertya lángját egymással megosztva, a derengő fény mellett élhettük át a húsvét örömét.

Éjféltájban a család a terített asztalhoz gyűlt, a nagykalácsra keresztet vetettünk, imát mondtunk. A finom sonka, tojás, torma, vízben főtt füstölt kolbász, valamint a sok sütemény ízét, illetve értékét a hosszú böjt és a család tette különlegessé, és megtanultuk, hogy minden falatot becsülni kell.