home 2024. május 22., Júlia napja
Online előfizetés
„Nagy örökséget hagysz magad után, anya!”
Dr. Szőke Anna
2024.03.02.
LXXIX. évf. 9. szám
„Nagy örökséget hagysz magad után, anya!”

Ezek voltak Ervin fiam szavai, amikor közöltem vele, hogy eldöntöttem, átadom az óvodapedagógia vezetését másnak. Döntésem nem egyik napról a másikra született, érlelődött már bennem, de mindig voltak, akik rábeszéltek vagy kértek: ne tedd le, szükségünk van rád, és így tovább. Most viszont határozott voltam.

1994-ben kezdődött. Mi volt az ok? 1993-ban a falusi óvodákat váratlan csalódás érte, és ennek még ma is vannak következményei. A városi óvodákat leszámítva minden iskoláskor előtti intézmény az iskolákhoz tartozott, így a kishegyesi is. 1993-ban jött ki a törvény, hogy az óvodákat el kell választani az iskoláktól, és önálló intézménnyé kell őket alakítani. Az indok: így jobban tudnak érvényesülni, fejlődni, bekerülnek az óvodai vérkeringésbe, stb. Ez akkora érvágás volt a kistelepülések óvónői részére, hogy évekig nem tudtak felocsúdni. Íme néhány példa: Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szeghegy (Lovćenac) alkottak és alkotnak még ma is egy intézményt. De mondok drasztikusabb példákat is. Ürményháza Zichyfalvához (Plandište) lett csatolva, Torontálvásárhely Antalfalvához (Kovačica). Ezeken a helyeken az intézményen belül egyedül voltak/vannak a magyar óvónők. Minden szerbül folyt, a magyar óvónők kiestek a magyar vérkeringésből. Az ő problémáikkal keveset foglalkoztak. Hogy felsőbb utasításra történt-e a folytatás, ezt nem tudom, de nekünk közös műsorokat kellett szerveznünk a szerb ajkú csoportokkal. Mi lett a végeredmény? A magyar óvónők elkezdték diszkózenére táncoltatni a gyerekeket, hogy mindenkinek megfeleljen. Elmaradtak a magyar versek, népdalok azért, hogy a többség is értse, amit bemutatnak, mert ha nem, zúgott a közönség, kifütyülték őket. A szerb ajkú csoportok viszont a saját népviseletükben járták a nemzeti táncukat.


Adaiak 2019-ben

Ekkor döntöttem el, hogy ez nem maradhat így, a magyar gyerekeknek is vissza kell adni az önbizalmukat, ők is érnek annyit, mint bárki más. 1995-ben Kishegyesen meghirdettem az első Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót, melynek az előzménye volt, hogy 1994-ben elkezdtünk szervezkedni. Nehezen ment, az első találkozóra mindössze hat csoport jött el, és csak egyetlen intézmény volt, mely az óvoda színeiben bátorkodott bejelentkezni, a többi, így én is, a művelődési egyesületek neve alatt. Az az egyetlen csoport pedig az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény volt Juhász Éva igazgatónő vezetésével.

1995-ben létrehoztam a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületét — később Brunszvik Teréz nevét vette fel —, mely az újvidéki Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete után a második ilyen szervezet volt Vajdaságban. A szabadkai csak ezek után alakult meg. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy a vajdasági magyar óvónők bátorságot nyerjenek, képezzék magukat, harcoljanak azért, hogy a szülők magyar óvodába írassák gyermekeiket.


A legrégebbi és leghűségesebb tagjainkkal: Dampfinger Irén (Szilágyi), Ferenc Magdolna (Péterréve), Szőke Anna, Laki Matild (külföldön él, de sokat segített az egyesületnek), B. Varga Anna (Zenta), Vrebalov Mária (Törökbecse), Petrović Eszter (Újvidék)

Az óvodások színjátszó találkozója mind terebélyesebbé vált. Volt olyan évünk, amikor 450 kisgyereket fogadtunk, és 60-70 óvodapedagógust. Csodálatos évek voltak. Azt vallottam és vallom ma is, hogy nemzeti kultúránk alapjai itt kezdődnek. Persze, ha odafigyelünk.

Következtek a pedagógiai továbbképzések, melyeket igyekezetem mindig más helyszínen megszervezni, hogy megismerjük egymás környezetét Nyugat-Bácskától az Al-Dunáig, Szabadkától Versecig. A képzések mindig tömegesek voltak. Akkor még nem létezett internet, rengeteg levelet írtam, postáztam, és utaztam. Sokszor megfordultam Budapesten is, kilincseltem a támogatásokért, és előadókról gondoskodtam. 1998-ban vittem az első csoportot külföldre, Gödöllőre, ahol már létezett az ún. Waldorf-óvoda sokrétű kézműves-tevékenységgel. Szerettem volna, hogy ilyet is lássanak az óvónőink. Ötvenen utaztunk egy nagy busszal. Felsorolni sem tudom, hányfelé jártak a magyar óvónők: Paks, Kecskemét, Sopron — ahova szinte hazajártunk —, Miskolc, Tata, Cigánd, Verőce, Berettyóújfalu, Szentendre — itt is többször voltunk —, Martonvásár, az első óvodamúzeum. Hirtelenjében ezek jutnak eszembe.


Bábfesztivál Zentán 2017-ben

És a táborok. 2000-ben volt az első nagyobb táborunk Tiszaszentmiklóson, egy hétig tartott. Felejthetetlen volt, több mint negyvenen jöttünk össze a plébánia épületében. Matracokon aludtunk a földön. Itt volt Zilahi Kati és Hartl Éva Sopronból, Faust Erika és Zadravecz Teréz Gödöllőről. Állandó előadónk és vendégünk volt Bodor Anikó. Az ő módszere és humora egy életre belénk ivódott. Cs. Simon István is gyakran kilátogatott hozzánk. Ő vezetett el bennünket először az aracsi pusztatemplomhoz.

A 2000-es évek elején nagyon sok szakkönyvet tudtam vásárolni, köszönhetően az akkor még létező Apáczai Közalapítványnak, Csete Örs igazgatónak. Játékszereket vittünk a szórványba: Hetinbe, Székelykevére, Udvarszállásra, Egyházaskérre, Kisoroszra, Udvarnokra — emlékszem az óvónő nevére is, aki nem mert magyarul megszólalni a szerb kolléganői jelenlétében. Magyarcsernyére és Magyarittabéra bábelőadásokat és kézműves-foglalkozásokat is vittünk az ottani gyerekeknek. Kucsera József igazgató tárt karokkal várt bennünket. Hálás szívvel gondolok rá.


Közgyűlés 2016-ban Topolyán

Udvarszállásra és Fejértelepre évekig visszajártam, mert mindkét helyen beindítottam az anyanyelvápolást. Torontálvásárhelyen is sokszor megfordultam, és ott is szerveztünk kézműves-foglalkozásokat. Az antalfalvi tévé mindig jelen volt, filmezett bennünket. Jut eszembe, Doroszlón, a Kuckóban tartottunk foglalkozásokat, és Pelt Ilonának én voltam a segítője, aki a Kuckó hivatalossá válását intézte.

A nyári táborok, pontosabban a nyári akadémiák helyszíne Nagykikinda, Fejértelep — itt sokat táboroztunk, mert ideális helyszínnek bizonyult — és Nagybecskerek volt.

Meghonosítottam a téli bábkurzust és a tavaszi bábfesztivált. 2002-től tíz éven át vezettem Magyarországon, Szabolcs–Szatmár–Bereg megyében, Kisvárdán a nyári pedagógusképzést a kárpátaljai óvónőknek, később már Erdélyből is érkeztek kolléganők, sőt, minden évben hat fő jött Amerikából. Érdekes tapasztalatokat szereztem tőlük. Ezt a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezte. Az akkori elnök, Pomogáts Béla úr kért fel engem, izgalmas feladat volt, nagy kihívásként éltem meg, de megoldottam.

A nagyszabású konferenciákról is szót kell ejteni. Több alkalommal Újvidéken, a színházban rendeztük meg őket. Az óvónők imádták ezeket az alkalmakat, mert 100—150-en is összejöttünk, találkoztak egymással a rég nem látott ismerősök. Előadást tartott Voigt Vilmos professzor, Nagy Olga néprajzkutató Kolozsvárról, valamint a hazai szakemberek közül nem szabad kifelejteni Dévavári Beszédes Valériát, Raffai Juditot, Jung Károlyt.

Amit most elmeséltem, csak egy töredéke annak a munkának, amelyet a három évtized alatt megvalósítottam azokkal közösen, akik támogatták az elképzeléseimet. Többkötetnyi újságcikk tanúskodik erről a tevékenységről. Csodálatos volt, büszkén zárom le életemnek ezt a szakaszát. Kell a frissítés, az új hangnem. Egy idő után mindenkinek váltania kell. Fontos tudni, az örökség még egy ideig biztosan élni fog, hiszen a felsoroltak nélkül talán a felére csökkent volna a magyar óvodások száma. Időben voltam jó helyen, kiváló kolléganők között.

 

Visszaemlékezés

A magyar kultúra értékeit vagyunk hivatottak továbbítani. Hiteles forrásból meríteni (saját folklórkincsünkből: népmese, népi gyermekjátékok, népköltészet, természetesen nem a kizárólagosság elve alapján). Megismerni saját néphagyományainkat, eligazodni a szimbólumrendszerünkben.

Nem csak szakmailag képzett óvónőkre van szükségünk, ennél sokkal többről van szó: ismerjék nemzetünk történelmét, kulturális értékeinket, s otthonosan mozogjanak mindebben. A felgyorsult asszimilációnak csak így tudunk valamelyest gátat vetni.

„Emlékek nélkül, népeknek híre csak árnyék…” (Vörösmarty Mihály).

(Elhangzott 2011. május 11-én a XVI. Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozón)

Emléklap

Egy sikeres bábelőadás plakátja

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..