Művészetifilm-maraton a karácsonyi kóma előtt
Salvai Ramona
2017.12.24.
LXXII. évf. 51. szám
Művészetifilm-maraton a karácsonyi kóma előtt

A művészetről szóló dokumentumfilmek kedvelőinek gyűjtöttünk össze egy maratonra való kevésbé mainstream, de annál kiválóbb alkotást.

A napokban hivatalosan is megerősítették a találgatásokat: az idén is lehetőségünk lesz — karácsonyi kajakómánk közepette, a tv előtt sziesztázva — végignézni a teljes Reszkessetek, betörők! trilógiát. McCallisteréken kívül természetesen bőséges, napokig tartó csengőszó- és Télapó-spammel számolhatunk. Így, mielőtt teljesen átadnánk magunkat a karácsonyi láznak, jóleshet egy kis lazítás egy egészen más kategóriájú filmklasszikus társaságában. Ennek apropójából a művészetről szóló dokumentumfilmek kedvelőinek gyűjtöttünk össze egy maratonra való kevésbé mainstream, de annál kiválóbb alkotást.

 

Style Wars (1983)

A Style Wars egy dokumentumfilm a hiphopkultúráról, melyet rendezői az önmegvalósítás útján küszködő, fiatal művészek mellett a műkritikusok, a hatóságok és az utca embere szemszögéből mutatnak be. Különös hangsúlyt kap a graffiti témája. A filmben olyan, a szubkultúra köreiben ismert alakok szólalnak meg, mint Ed Koch, Case/Kase 2, Skeme, Cap, Dondi, Seen and Shy 147, Henry Chalfant vagy a Crazy Legs of Rock Steady Crew táncosai.

 


 

Beautiful Losers (2008)

A film egy csoport művészről szól, aki a ’90-es években jelent meg a művészeti köztudatban. Egy interjúsorozat segítségével ismerhetjük meg történetüket. Közös bennük, hogy mindannyian olyan közegből származnak, és egy olyan DIY, illetve utcai esztétikumot képviselnek, amellyel karrierjük kezdetén képtelenek voltak érvényesülni. Első sikereiket az hozta meg, amikor a popkultúra közegeibe kerülve reklámok készítésére, terméktervezésre vagy köztéri látványosságok megalkotására kaptak megbízást. A film érdekessége az őszinte hangvétel, melyben a művészek ambivalens érzéseikről mesélnek, és arról, hogy számukra mi a különbség a megbízások és a gyökereikként tekintett utcai kultúra között.

A filmben megjelenik többek között Thomas Campbell, Cheryl Dunn, Shepard Fairey, Harmony Korine, Geoff McFetridge, Clare Rojas, Barry McGee, Margaret Kilgallen, Mike Mills, Steven „Espo” Powers, Aaron Rose, Ed Templeton és Deanna Templeton.
 


 

Our City Dreams (2008)

A film öt olyan egészen különböző stílusban, illetve műfajban alkotó művésznőt mutat be, akinek közös tulajdonsága a New Yorkhoz való kötődés; pontosabban az, hogy valamilyen szempontból mindannyian az otthonuknak tekintik a várost. A két éven át forgatott, enyhén feminista hangvételű, emellett TED talkos stílusú filmben Swoon, Ghada Amer, Kiki Smith, Marina Abramovic és Nancy Spero mesél a művészként megélt küzdelmeiről, sikereiről.
 


 

Jean-Michel Basquiat: The Radiant Child (2010)

A dokumentumfilm a ’70-es és ’80-as évek New Yorkjába repít vissza bennünket, hogy bemutassa a kor egyik legbefolyásosabb művészének, Jean-Michael Basquiat-nak az alsó-manhattani tevékenykedését. Hamar szép sikereket ért el, ám közvetlen környezete — például a bőrszíne miatt — keserédessé tette ezt. Gyors áttörése jó eséllyel hozzájárult depressziójához, drogfüggőségéhez. A negatívumok persze nem csökkentik művészettörténeti jelentőségét. Ennek az életműnek állított emléket a művész barátja, a rendező, Tamara Davis. Bensőséges interjúk, illetve archív anyagok teszik személyessé és izgalmassá a dokumentumfilmet.
 


 

Exit Through the Gift Shop (2010)

A dokumentumfilm a street art több neves alakja, köztük Shepard Fairey, Banksy és Invader munkássága köré épül. Háttértörténetének érdekessége, hogy a street art témát ezúttal nem egy rajongó, műkritikus vagy filmes dokumentálta, hanem maga Banksy. A történet egy francia migráns, Thierry Guetta Los Angeles-i kalandozásáról szól, aki sem street artistnak, sem pedig dokumentumfilmesnek nem tekinthető, ám mégis mindkettővel próbálkozik. Eredetileg ő szeretett volna filmet készíteni Banksyről és sok más utcai művészről, végül viszont egy ügyes csavarral Banksy került a kamera mögé (is). A művész-rendező így nyilatkozott az alkotásáról: „Ez a történet lényegében arról szól, hogyan akarta valaki filmre venni a lefilmezhetetlent, illetve hogyan bukott bele.”
 

 

 

The Woodmans (2010)

Francesca Stern Woodman egy amerikai fotós volt, aki főként fekete-fehér képeket készített magáról vagy más női modellekről. Jellemzően homályos, misztikus hangulatú alkotások ezek. A művész tragikusan fiatalon halt meg, huszonkét éves korában lett öngyilkos. Ez pedig csak tovább fokozza rövid életművének sötét, rejtélyes hangulatát. A filmben a szintén művész családtagjai mesélnek Francesa provokatív természetéről és arról, ahogyan ez a művészetében tükröződött.
 

 

 

Waste Land (2010)

A brazil művész, Vik Muniz utazását dokumentálja a film, mely a világ egyik legnagyobb szemétlerakójára vezet el bennünket Rio de Janeiróba. Muniz a hulladék kreatív alkalmazásával alkotja meg azoknak a portréit, akik a szemét újrahasznosításából élnek. A kreatív folyamatba is bevonja őket: a film egyszerre szól róluk és a bemutatásukról, valamint magáról Munizról is.
 

 

 

Indie Game: The Movie (2011)

A játéktervezők művészek — aki pedig ezt nem hiszi el, annak kötelezően ajánlott ez a film. Két indie game, azaz független játék, a Meat Boy és a Fez megalkotásának folyamatát követhetjük végig. A készítők munkájának alapos bemutatásával ismerhetjük meg egy-egy ilyen projektum összetettségét, a jobb agyféltekét igénybe vevő programozási és a bal agyféltekés kreatív, tervezési feladatokból összeálló alkotást.
 


 

Ai Weiwei: Never Sorry (2012)

A szupertehetséges és legalább ugyanennyire megosztó Ai Weiwei nevét egy pillanat alatt megismerték még azok is, akik egyébként kevésbé jártasak a kortárs művészeti témákban, amikor Weiwei a pekingi olimpia híres stadionjának tervezőjeként jelentős elismerésre tett szert — majd nem sokkal később egy interjúban elmondta, mennyire megbánta, hogy részt vett a projektumban. A film, melyben a művész és segédje mesélnek, sokkal őszintébb és intimebb, mint eddig bármely, a témának a nyugati médiában való bemutatására tett kísérlet. Ahogyan Ai Weiwei maga, úgy az interjúk is humorosak, viszont egészen konkrét véleményekről és álláspontokról tanúskodnak.
 


 


(Források: Hyperallergic.com, Imdb.com, Rottentomatoes.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Divatosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..