Amikor beköszönt a tél, és már igazi arcát mutogatja, az átlagember otthonában forró teát szürcsölget, tv-t néz vagy olvasgat... Nem így a fanatikus horgász, akinek a feje még a nyári horgászélményektől van tele és még most is azon jár az esze, hogy miként járjon túl a halak eszén. Annak tudatában, hogy még nincs minden veszve, mert van olyan  hal is vizeinkben, amely még csak most ébred fel „nyári” álmából és indul hódító útjára. Nem akármilyen halról van szó, hanem a menyhalról, melynek húsa fehér, kellemes ízű, szálka nélküli, a mája pedig igazi csemege. Talán éppen ezért, de nemcsak ezért, a megszállott horgászt (akit a téli szobafogságból könnyű kimozdítani) vízpartra tudja csalogatni a legmostohább körülmények között is: hóban, jégben, fagyban, sőt még a legsötétebb éjszakában is.

Tehát aki menyhalat akar fogni, annak a következőket kell megjegyeznie: télen, éjszaka, folyóvízen van rá esélye. Ilyenkor a menyhal nagy csapatokba verődve az ívóhelyek felé vonul. Rendszerint mindig ugyanarra a helyre. Vándorlásuk általában műtárgyak (vízerőművek, gátak) előtt ér véget. Ezeken nem tudnak átjutni, és elég gyakran tartózkodnak ilyen építmények tövében, ívásuk is itt történik, horgászatuk is itt a legeredményesebb. Élő példa erre a tiszai zsilip Becsénél, ahol évről évre számtalan horgász gyűlik össze télvíz idején a menyhalfogás reményében. A hallottak alapján szinte senki sem tért haza üres kézzel innen.

Kazi István újságíró, szenvedélyes horgász maga is kipróbálta ezt a lehetőséget, végigszenvedte a jeges téli éjszakát, de amint hangsúlyozta, nehéz volt kibírni, mégis megérte, mert a gazdag zsákmány kárpótolta a fáradozásáért. Horgász író is lévén, egy szép cikket is írt élményéről. Most ebből idézünk egy csokorravalót:

„A becsei duzzasztógát tövében kiszélesedett, örvénylő, köves öböl várt ránk. Mi igazi horgászok helyben voltunk, tettre készen, horgászbotjaink sárga fényben úszva, belemeredeztek a kavargó víz feletti szeles éjszakába. Jöhetett az ínyencek különleges csemegéje, a tőkehalfélék családjának igen nagy méretű májjal rendelkező egyetlen édesvízi képviselője, a menyhal... A benépesedett vízparton, a csónakokkal tűzdelt vízen, ki hogy tudott, úgy világított. Volt itt karbidlámpa, akkumulátorra szerelt égő, zseblámpa, illatozva pattogó tábortűz, viharlámpa, literesüvegbe bújtatott gyertyaláng... Nem kellett sokáig várni, az egyik fehérre festett nyélvég beleremegett... A menyhal ritkán hagyja ott a csalit, amelyet mohón, mélyen befalva mindjárt vinne is tova, ha a horgon fenn nem akadna... Hullámokban támadtak a menyhalak. Ilyenkor rángatóztak a nyelek, de a találomra ellenőrzötteken is gyakori volt az automatikusan felakadt zsákmány... Hajnali két óra felé bőrkesztyűm már nem melegített. A halak horogról való leszedésekor, ami kizárta a kesztyű használatát, a csontig hatoló hidegtől ujjaimat már nem éreztem...”

A menyhal főleg az alámosott partoldalakban, gyökerek, nagy kövek között, tuskók alatt, gödrökben a fenéken tartózkodik. Nappal nem hagyja el a búvóhelyét, de az est beálltától hajnalig keresi a táplálékot. Minél hidegebb a levegő, annál jobban eszik. Horgászatához a hagyományos végólmos felszerelés a megfelelő.

A menyhal horgászatának leggyakoribb módszere a fenekezés. Horgászbotnak 3,5—4 m-es érzékeny spiccű, az orsónak 20-25-ös monofil zsinór, fenékólomnak pedig 60-100 grammos kanál vagy pálcikaólom a legmegfelelőbb. A horognak 2-4 méteres hosszú szárú süllőzőt ajánlok. Hosszabb horgászbottal könnyebb kiemelni a halat a parti kövek, gyökerek közül. A vékonyabb zsinór jobban áll a sodrásban, a lapos kanálólom jobban fekszik a fenéken, a pálcikaólom viszont kevésbé akadós. A hosszú szárú horgot könnyebb kivenni a menyhal szájából, mivel általában mélyre nyel.

Csalinak máj, tüdő, lép, giliszta, halszelet, apró csalihal a megfelelő. A nem élő csalinak az ólom alatti horogra, a fenékre kell  kerülnie, az élő csalihalnak pedig a felső horogra, az ólom fölé. Kapása nem intenzív, nagyjából olyan, mint a törpeharcsáé, egyszerűen ráeszi magát a horogra. Időben való kontrázásra részben azért van szükség, hogy a hal ne torokra nyeljen, részben meg azért, hogy a bekapott csalival nehogy fedezékbe vonuljon, mondjuk a fák víz alatti gyökerei vagy a kövek közé. A megakasztott menyhal nem tanúsít túl nagy ellenállást, egyszerűen kisétál a partra. Semmiképpen sem mondható sporthalnak, ennek ellenére kellemes szórakozást nyújt a hosszú téli estéken.

Horgászatával kapcsolatosan nem árt egy pár jó tanácsot is megfogadni. Mivel ez egy téli-éjszakai horgászat, melegen kell öltözködni. Vigyünk magunkkal fejlámpát, világítópatront, kéztörlő rongyot, kést, fogót, horogszabadítót, azonkívül ajánlatos még a termosz, forró teával.