Mit várunk el gyerekünktől?
Michael BEN-MENACHEN
2013.11.27.
LXVIII. évf. 48. szám

Igaz, mit is? Milyen normákat szabunk neki? Mindenképpen csak olyanokat szabjunk, amelyeket a gyerek koránál, fejlődési fokánál fogva képes elérni. Rugalmasnak is kell lennünk, tudnunk kell változtatni a normákon, ha szükséges. Több kísérleti eredmény bizonyítja, hogy a szülőnek, tanítónak a gyermekbe vetett hite csodákra képes.

Néhány szó a szeretetről

Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a gyerekekkel töltött idő és a gyerekekkel való foglalkozás között. Az egészséges, szerető kapcsolat mindig valamilyen együttműködésből és nem egyszerűen együtt töltött időből áll. Tehát nem az a fontos, hogy mennyit vagyunk együtt a gyerekkel, hanem hogy együttlétünk alatt mivel foglalkozunk. A szülőknek általában fogalmuk sincs arról, milyen nagy szüksége van rájuk a gyereknek. Azt sem tudják, mit jelent, ha valamit — akármit — együtt csinálhatnak. Egy-egy séta, kirándulás, utazás, közös játék, sport — jóformán mindegy, hogy mi — maradandó élmény a gyerekeknek.

Vasárnaponként reggel hétkor a legcsikorgóbb hidegben is elindultunk édesapámmal a Diana gőzfürdő felé. Jó félórát tartott az út. Ennek ma már vagy negyven éve. A Diana sincs már meg. De az édesapámmal együtt töltött időre nagyon jól emlékszem még, és az emléket szeretettel őrzöm.

Semmi sem zavar egy gyereket jobban, mint amikor észreveszi, hogy nem figyelnek rá. Miért? „Ha apu nem figyel, az azt jelenti, hogy butaságokat beszélek. Úgy látszik, én nem is tudok semmi okosat mondani” — gondolja a gyerek, akinél már kialakult egy destruktív, önlenéző szemlélet. A másik gyerek viszont így elmélkedik: „Már megint nem figyel oda, nem érdemes neki semmit sem elmondani, nem ért semmit abból a világból, amelyben élek. Minek nekem egy ilyen szülő?”

Azt hiszem, ehhez sincs mit hozzáfűzni.

Aztán már beszélhetünk, hogy „így szeretlek, meg úgy szeretlek, kutyuli-mutyuli”, nem ér az egész semmit, oda a szülői becsület.

Szerencsére a gyerek nem túlzottan haragtartó. Viszont ha a dolog többször megismétlődik, levonja a következtetést — egy életre.

A rendőroktató és a barát

Sajnos, a legtöbb érdeklődő szülő ahelyett, hogy barátkozna gyerekeivel, a rendőroktató szerepét játssza. „Ne rágd a körmöd!”; „Vedd ki a kezed a zsebedből!”; „Fújd ki az orrod!”; „Hogy fogod a villát?!” stb. Sajnos, én is ilyen szülő vagyok. Apám ennek éppen az ellenkezője volt. Sohasem érdekelte különösebben, hogy hogyan fogtam a villát, hiszen egészen jó barátok voltunk. Én az állandó intelmeimmel ugyan kimutatom, hogy érdekel a gyerek, és szépnek, tisztának, okosnak és még mit tudom én, milyennek akarom őt látni. Ezt tudják a csemetéim is, nem is veszik olyan komolyan zsörtölődéseimet. Tudják, hogy szeretem őket, csak hát „az apu ilyen”. Pedig nem helyes ez. Időt kell szakítani, csak velük lenni, minden egzecíroztatás nélkül.

Kérdezzünk!

Nem könnyű ez, mert annyira beleéljük magunkat oktatói szerepkörünkbe. „Meséld el, hogy mi történt ma!” — és azután odafigyelni a válaszra. Hát ha még a gyerek magától kezd valamit elmesélni, akkor aztán főbenjáró bűn, ha nem figyelünk oda. Nem feltétlenül szükséges állandóan a gyerekeinken „lógni”, de amikor velük vagyunk, legyünk is velük. Különösen, ha látjuk, hogy a gyerek valamiféle „bajban” van társaival a játszótéren, óvodában, iskolában. Ilyenkor tanácsos külön „foglalkozni” a gyerekkel. A foglalkozás azonban ne legyen „tanácsadás”, még ha a gyerek kéri is. Ehelyett kérdezzünk, egyszerű részletkérdéseket, amelyekre könnyű válaszolni. Először is: ez jó kapcsolathoz vezet, másodszor: a gyerek szívesen és könnyen válaszol a kérdésekre, harmadszor pedig: kérdéseinken keresztül a gyerek többféle és új megvilágításban láthatja problémáját. Jobban érti az egészet. Az „értés”, a „tudás” mindig feszültségcsökkenéshez, megnyugváshoz vezet. De hát ez időbe kerül.

A modern ember állandóan azon gondolkodik, hogyan kellene élnie, hogy erre is, arra is jusson ideje. A gyerekkel való együttlét idejét a más foglalatosságra szánt időből kell elspórolni. Ez viszont attól függ, milyen típusú ember a szülő. Én például meglehetősen pedáns vagyok, és igen sok mindennel foglalkozom. Tehát választanom kell, hogy virágokat akarok-e locsolni, vagy arra figyelni, hogy a lányom mit mesél a reneszánsz zenekurzusról és a kurzus résztvevőiről. A virágokat muszáj meglocsolni, különben elszáradnak, ha nem ápolom. A legtöbb szülőnek patópálos a beállítottsága, valahogy úgy gondolkoznak, hogy most ezt, azt feltétlenül el kell intézni, majd máskor, ha arra idő lesz, foglalkozni fog a gyerekkel. Mire észbe kap, a gyerek felnőtt, és elköltözött hazulról. Észre sem vette. Az ilyen ember azért még kitűnő nagyapa lehet, sőt gyerekének idősebb, megértő barátja is. De szülő, érdeklődő, szerető, figyelő szülő már nem lesz belőle soha. Tudom, tökéletes szülő nem létezik. Talán nincs is erre szükség. Ha a gyerek érzi a szülő szerető figyelmét, az nagyjából elég is.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg ÁtUtazó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..