Itt az év vége, a visszatekintés és a számadás ideje. Ilyenkor újra - ki tudja, hányadszor már - átgondoljuk, mit csináltunk jól, mit rosszul, de legfőképpen azt: hogyan és miért. Elemezzük, mikor és mennyit tettünk annak érdekében, hogy életünk jobb legyen, hogy gyermekeink számára szebb jövőt teremtsünk. A mondás szerint minden ember a saját szerencséjének a kovácsa. De a dolgok a legtöbbször a mi akaratunkon kívül történnek. A sorsot irányítani ugyan lehet, de elkerülni nem. Mégis, ha ráébredünk a mulasztásainkra, a hibáinkra vagy éppen helyes cselekedetünkre, könnyebben elérhetjük, hogy az új esztendőben még jobban, még önfeláldozóbban fáradozzunk a békésebb jövőnk megteremtésén.
Mit lát, ha visszatekint? - kérdeztük olvasóinktól.
BARÁK FERENC, a körzeti gazdasági kamara alelnöke, Topolya:
- Én elsősorban gazdasági szakember szemével tekintek vissza az elmúlt esztendőre. Azt látom, hogy 6,9 százalékkal nőtt ugyan a termelés az iparban, de ez sajnos nem látszik meg a mindennapjainkon. A legkisebb növekedés a mezőgazdaságban tapasztalható, és ez az eredmény nagyon gyengének minősíthető. Ami az ipart illeti, el kell mondani, hogy még mindig vannak olyan jól gazdálkodó nagyvállalataink, amelyektől tanulhatnánk. Ilyen például a szabadkai Tejüzem, a Fidelinka, a Žitko vagy a Silo, amelyek jelentős importtal is rendelkeznek. Róluk kellene példát vennie a Severnek, az Azotarának, a Zorka Vegyiműveknek, a November 29-nek vagy a Bratstvónak. Ezeknek a vállalatoknak a munka nélkül maradt dolgozói 10 ezernyien vannak, így a munkanélküliek száma Észak-Bácskában, vagyis Szabadka, Topolya és Kishegyes községek területén eléri a 31 ezret. Ez hatalmas szám, és azon kellene fáradoznunk, hogy csökkentsük. Ennek a törekvésnek sajnos nem láttuk jelét az elmúlt esztendőben. A fizetések terén elég jó helyen vagyunk országos viszonylatban. Régiónkban az átlagkereset 14 500 dinár, ami nem marad el sem a tartományi, sem a köztársasági átlagfizetéstől. Véleményem szerint lényeges változásokat kell eszközölnünk a gazdaság fellendítésében, és partnerként együttműködni a községekkel, a tartománnyal és a köztársasággal is. Ezenfelül továbbra is ápolnunk kell a nemzetközi kapcsolatainkat, hiszen más országoktól csak tanulhatunk. Számunkra a privatizáció annyi rosszat hozott, amennyi jót. 15-20 százaléka a magánkézre került vállalatokban dolgozóknak kilátástalan helyzetben van, hiszen bármikor felmondhatnak nekik, elveszíthetik az állásukat. Nem volna szabad megengednünk, hogy a privatizációval növeljük a munkanélküliek számát. Az észak-bácskai gazdasági kamara kiválóan együttműködik a magyarországi gazdasági kamarákkal. Üzletember-találkozók, szemináriumok, illetve továbbképzések megszervezésére kapunk tőlük anyagi támogatást, és ezt ki is használjuk annak érdekében, hogy javítsunk a régió gazdaságán. Hiszen az sem mindegy, hogy milyen profilú és minőségű káderrel rendelkezünk.
VARGA Rozália magyarkanizsai nyugdíjas:
- Semmi szépet nem látok, ha visszanézek. Örülök, hogy vége ennek az évnek, mert annyi bosszúságot és fájdalmat okozott. A kevéske nyugdíjamból alig tudok megélni. Már az is pénzbe kerül, ha megbetegszem, és orvoshoz kerülök. A gyerekeim segítenek, és ez szörnyen megalázó. Minden új év eljövetelével szebb, jobb világot remélek, de úgy tűnik, erre még várni kell. Talán az unokáim már egy sokkal emberhez méltóbb világban nőnek majd fel, és ez valamelyest megnyugvást jelent a számomra. Mást is, mint mindig, az új esztendőtől az életszínvonal növekedését remélem, hogy jobban, könnyebben tudjunk élni, hogy ne kelljen minduntalan nélkülöznünk és a múlton siránkoznunk. Nekünk is jár már egy kis jólét, egy kis nyugalom. Bízom abban, hogy a következő év minden szempontból jobb lesz, mint a 2004. volt.
GYURCSIK Attila adai főiskolás:
- Jelentős javulást látok mind a gazdasági, mind a politikai élet terén. Ezek természetesen még nem ,,kézzelfogható eredmények, de mindenképpen annak könyvelhetők el. A fizetések sok vállalatban nagyobbak, és a még működő vállalatok többségében döcögve ugyan, de beindult a termelés. Meglehet, hogy ennek az egyik oka a privatizáció, de ez most kevésbé lényeges. Fontosnak tartom viszont aláhúzni, hogy bár óriási méreteket ölt a munkanélküliség, mégis van remény. Éppen a vállalatok magánosításában látom ezt. A politikai életben is látok némi javulást. Hogy mindjárt a vajdasági magyar pártokat említsem: egy közös célért, a kettős állampolgárságért hajlandók voltak együttműködni, és nem azon fáradoztak, hogy megosszák a vajdasági magyar kisebbséget. Ezt már egy jó előjelnek tartom. Össze kell fognunk, hogy erősek legyünk. Különösen most, amikor kiderült, az anyaországnak sem kellünk. Mi itt vagyunk itthon, itt kell egy emberként helytállni a vajdasági magyarság jövőjéért.
NÉMETH Ernő horgosi újságíró:
- Nem látok változást sem a magánéletemet, illetve anyagi helyzetemet, sem a politikai vagy gazdasági történéseket illetően. Ahogy a pénzügyeim nem javulnak, úgy az ország politikai élete is stagnál már évek óta. Talán volt néhány év, amikor javulni látszott a helyzet, de most ismét ott tartunk, hogy nem jutunk ötről a hatra. Saját életemet akkor tudnám rendbe hozni, hogyha lenne végre egy megfelelő, lakható lakásom, de sajnos nincsenek olyan lakáskölcsönök, amelyekkel ez elérhetővé válna. Csak várakozom, az idő múlik, én pedig egy helyben topogok. Annyira elfásultam már, hogy még csak reménykedni sem tudok abban, hogy az anyagi gondjaimat belátható időn belül meg tudom oldani. Ezért inkább beletemetkezem a munkába, újságíróként az ország történéseit követem figyelemmel. Szerintem egyáltalán nem kerültünk közelebb Európához, az elmúlt egy év alatt talán még inkább eltávolodtunk tőle. Az ország a régmúltba tekint vissza, a háborús bűnösöket segíti, a csetnikek gondjait igyekszik megoldani. Reményt adott Magyarország uniós csatlakozása, de amíg Szerbia és Montenegró Államközössége nem hajlandó együttműködni Hágával, a Magyarország uniós tagságából jelentkező előnyöket inkább Románia használja ki. Hatalmas pofon volt számomra a december 5-ei sikertelen népszavazás. Ezt az ember nehezen tudja megemészteni. Eddig havonta jártam Magyarországra, de ezután úgy érzem, hogy nem érezném jól magam ott. Mégis azt mondom, hogy meg kell bocsátani azoknak, akik ellene szavaztak - vagy nem is szavaztak - a kettős állampolgárságnak, hiszen ez nemcsak az anyaországi magyarok bűne. Köztudomású, hogy kik azok, akik az elmúlt két évben Magyarországot gazdasági romlásba, az elmúlt két hónapban pedig erkölcsi romlásba taszították. Ezért nem is kell azon csodálkoznunk, hogy az anyaországiak nagy része félti az egzisztenciáját. (re)