home 2024. július 25., Kristóf napja
Online előfizetés
Mindig megalázva
Perisity Irma
2005.11.22.
LX. évf. 47. szám

Van egy tizenöt éves kislánya, akit - azt mondja - jobban szeret az életénél. Valójában a beszélgetést is a lánya hozta össze, ő annyira magába zárkózott, szégyenlős, hogy a kislánynak kell közbelépnie, hogy - szavaival élve - ,,végre kinyithassa a lelkét'. Visszafogottan ugyan, de választékos kife...

Van egy tizenöt éves kislánya, akit - azt mondja - jobban szeret az életénél. Valójában a beszélgetést is a lánya hozta össze, ő annyira magába zárkózott, szégyenlős, hogy a kislánynak kell közbelépnie, hogy - szavaival élve - ,,végre kinyithassa a lelkét'. Visszafogottan ugyan, de választékos kifejezések, logikusan összekapcsolódó gondolatok nyomán kialakult egy fiatalasszony furcsa sorsa.
- A kisvárosban, ahol születtem - indul a beszélgetés -, a családunkat mindenki úri családnak tartotta, elsősorban az édesanyám ügyes helyezkedésének, önreklámozásának köszönhetően. Az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy az apám agrármérnök volt, az anyámnak is főiskolai végzettsége, de mindettől még lehettünk volna átlagos család is, hiszen a városkában nemcsak az apám szerzett egyetemi oklevelet. Ő egy csöndes, végtelenül türelmes, jóindulatú, nagy tudású ember volt, akit először egy mezőgazdasági birtok, majd egy feldolgozó élére helyeztek igazgatónak. Eleinte az anyám is dolgozott a községházán, én akkor még nem születtem meg, de gyermekkoromban gyakran hallottam, amikor apám fejéhez vágta, hogy ha nem szül annyi gyereket, hát ő is lehetne igazi úri hölgy, ápolt kézzel, mindig friss frizurával. Négyen vagyunk testvérek, van három bátyám, én vagyok a legfiatalabb. Már kiskoromban, ha anyám meg akart bántani, mindig azt mondta, én vagyok a vakarék, és azért lettem ,,csak' lány, mert apámnak már nem futotta az erejéből fiúra. Még ma sem tudom pontosan megmagyarázni, de azt hiszem, gyermekfejjel meg voltam győződve arról, hogy az életemet csupán az apámnak köszönhetem, aki ,,erőtlenül' ugyan, de a világra hozott engem. Mindig nagyon szerettem az erdőt, a kaszálón órákig tudtam ácsorogni és bámulni, ahogy a szél gyöngéden simogatja a dús, haragoszöld fűszálakat. És ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy ha én fűszál lennék, az apám biztosan odaállna a szél elé és megvédene engem. A szüleim nem voltak szigorúak, még az anyám sem, de nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ha valamit elvétettem, rám ne olvassa, mennyire életképtelen, ügyefogyott vagyok. Ilyenkor, ha otthon volt, az apám a védelmébe vett, de anyám őt is leintette, hogy ne adjon lovat alám, hiszen így is elég baj van velem. Valahogy a bátyáim is elfogadták, hogy én ha nem is hülye, de teher vagyok a családban, egy fokkal alacsonyabb lény, mint a többiek. Nem csoda, hogy otthon nem nagyon beszélgettem az apámon kívül senkivel. Amikor már középiskolás lettem, volt egy-két barátnőm, de soha senkivel sem sikerült olyan bensőséges kapcsolatot kialakítanom, mint amilyenről álmodoztam. Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor szinte fáj, ha valakivel nem tudunk összebújni, nagy-nagy titkokat megvitatni, választ keresni közösen az élet nagy feladványaira. Hát nekem ilyesmiben sohasem volt részem. Hosszú, magános sétáim közben a mindent elsöprő szerelemről ábrándoztam, egy olyan férfiről, akivel minden gondolatomat, érzésemet megosztom majd.
A középiskola utolsó éves tanulója voltam, amikor hirtelen meghalt az apám. A két idősebb bátyám akkor már nős volt, az egyiknek már gyereke is volt, ők már nem érezték olyan élesen a fájdalmat, amit az apám halála okozott. De az is meglehet, hogy nekik nem is jelentett olyan sokat, mint nekem. Apám halála után, ha az egyáltalán lehetséges, még magányosabb lettem. Őszintén megmondom, az iskolában még a fiúk sem érdeklődtek utánam, szótlanságom, magányos bolyongásaim miatt olyan hírem kelt, hogy egy kicsit ütődött vagyok. Tudja, nagyon fájt, megalázott az ilyen szóbeszéd, de anyám nevelése miatt úgy éreztem, egy lánynak nincs joga harcolni egy más, jobb státusért. Apám halála után néhány hónapra anyám - a magányra, a bánatra hivatkozva - talált magának egy barátot, akit én szívből utáltam, mert mindig a fenekemre csapkodott, ha anyámhoz jött. Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy arra a székre, ahol apám ült, más ember telepedjen. Még húszéves sem voltam, amikor férjhez mentem. Nem volt ez olyan szerelem, mint amilyenről álmodtam, de a négy évvel idősebb fiú elfogadott engem, talán megtalálta bennem azokat az értékeket, amelyeket csak a megboldogult apám látott bennem. Időközben a még otthon élő bátyám egy turistaút alkalmával külföldön maradt, sikerült neki valamilyen módon beszereznie az ott-tartózkodási engedélyt, és azóta sem jött haza, még látogatóba sem.
A férjem nem nagyon tudta megemészteni anyám modorát, életmódját, hát mindenáron azon volt, hogy beköltözzünk Szabadkára. Időközben megszületett a lányunk is, azt mondta, a gyereknek is sokkal nagyobb esélyei lesznek az érvényesülésre, ha a városba költözünk. Sikerült neki munkahelyet találni, a szüleitől, pontosabban egy apai nagynénijétől örökölt egy kisebb házat, és beköltöztünk a városba. Dolgoztam én is, lassan rendbe tettük a házunkat, a kislány iskolába indult, egyszóval olyan megszokott lett az élet. Az anyám időnként meglátogatott bennünket, de soha, egyetlen alkalommal se mulasztotta el, hogy el ne marasztaljon még a férjem előtt is. Szerinte ízetlenül főzök, a lakásban nem tudom összeválogatni a színeket, rosszul vasalom ki a férjem ingeit, szerinte még arra sem vagyok képes, hogy megválogassam, a tévében mit érdemes nézni. A férjemet rettenetesen idegesítette, ha itt volt nálunk, de rólam valahogy már leperegtek a sértései, az apró megalázások, mert úgy gondoltam, majd csak hazamegy, addig kibírom. Annyit tudtam, hogy otthon gyakran váltogatta a barátait, mindig azzal igazolva az újat, hogy keresi apám mását. Meg kell mondani, hogy apám halála után nagyon sokat adott magára, valóban legalább tíz-tizenöt évvel fiatalabbnak látszott a koránál. Volt neki miből, apám után szép nyugdíjra volt joga. Három évvel ezelőtt a férjem egy hivatali úton közúti balesetben megsérült. Két hónapig volt kórházban, de a későbbi felépülése is nagyon lassú, fájdalmas volt. A kislány már nagyocska, az élet is időközben megnehezedett, én nem hagyhattam ott a munkahelyemet, a férjem után is jóval kevesebb táppénz járt, mint a fizetése, hát találni kellett valakit, aki ápolja, amíg én dolgozom. Az ő édesanyja nem tudta elvállalni, mert az apja is beteges, így javasoltam, hogy egy időre, amíg szükséges, költözzön hozzánk az anyám. A férjem eleinte azt mondta, inkább egyedül lesz, mint az anyámmal, de végül belátta, hogy nem maradhat magára. Az anyám elfogadta a feladatot azzal a megjegyzéssel, majd ő rendet tesz ebben a családban. Hát rendet is tett olyannyira, hogy három hónap után, amikor a férjem már járni kezdett, kikezdett vele. Én nem tudom, mit csinált a férjemmel, hogy ne alázkodjak meg ezen a beszélgetésen is, nem részletezem. Néhány hónappal ezelőtt a férjem beadta a válópert, és megkért, hogy a kislánnyal költözzek ki a házból. Tizenhét közös év, küzdés után most a lányommal albérletben lakunk, de azt hiszem, találtam valamilyen jobb megoldást. Nem mondom ki, nehogy meghallja az ördög és meghiúsítsa, ugye, ezt így szokták mondani. Ne haragudjon rám, amiért elpazaroltam az idejét, számomra ez is megalázó, hogy idegennek kell vallanom az életemről, de az életemben ért összes megalázás közül ez fájt a legkevésbé. Most egy kicsit talán még jobban is érzem magam, hát nagyon köszönöm.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..