home 2024. július 23., Lenke napja
Online előfizetés
Minden rosszban van valami jó
Perisity Irma
2005.08.17.
LX. évf. 33. szám

Nemcsak változott, de romlott is a világ - ezt akarta a 24 éves fiatalember kifejezni, de nem nagyon ment, mert már kezdi elfelejteni az anyanyelvét, helyébe a német nyelv került, mert iskolába már Németországban kezdett járni. Még politizál is közben, azt mondja, a magyarok ott is asszimilálódnak,...

Nemcsak változott, de romlott is a világ - ezt akarta a 24 éves fiatalember kifejezni, de nem nagyon ment, mert már kezdi elfelejteni az anyanyelvét, helyébe a német nyelv került, mert iskolába már Németországban kezdett járni. Még politizál is közben, azt mondja, a magyarok ott is asszimilálódnak, mert ha érvényesülni, dolgozni akarnak, németül kell beszélniük. Fiatalos hévvel azt magyarázza, hogy manapság az emberek azt hiszik, ha van pénzük, minden bűnüket lemoshatják. Amikor megfogalmazom a bevezetőben leírt első mondatot, nagy örömmel rázza meg a kezemet, azt mondja, pontosan erre gondolt. És megbeszéljük, hogy az évi szabadsága hátralevő idejéből legalább két napot beszélgetésre fordítunk, hogy gyakorolja a magyart.
- Hűha, sose gondoltam, hogy egyszer majd az újságban is szerepelek - mondja nevetve. - De őszintén megmondom, nagyon örülök, hogy meghívott, hiszen ez alatt a 16 év alatt, amióta Németországban élek, nagyon sokszor támadt ellenállhatatlan vágyam, hogy hazakiabáljak: vigyázzatok, kint sem fenékig tejfel! Jobb, mint itt, az szent és igaz, de mindenért keményen meg kell küzdeni, és közben szó nélkül eltűrni, hogy bármit teszel is, mindig csak jövevény maradsz, egy fokkal mindig alacsonyabb rendűnek tartanak az igazi németek. Ha ott akar élni, érvényesülni az ember, mindent meg kell szoknia. Azt hiszem, ez a fiataloknak jobban sikerül, mint az időseknek, ezt magamról tudom. Hétéves voltam, amikor a szüleim elváltak, és a bíróság az édesanyámnak ítélt. Mivel az ő testvérei már elég régen nyugaton éltek, a nagyszüleim pedig három hónap leforgása alatt meghaltak, nem sokat gondolkodott, maradjunk-e vagy menjünk, mi is kivándoroltunk Németországba.
Az általános iskolát már ott kezdtem, persze német nyelven. Rettenetesen nehezen békéltem meg a kivándorlás gondolatával, hiszen idehaza a szüleim - apám hivatása folytán - elég élénk társadalmi életet éltek, rengeteg barátjuk volt, így nekem is megszámlálhatatlan kis játszótársam. Egy házaspárral különösen jóban voltak, akiknek a két lánya közül a kisebbről már a születése pillanatában, persze tréfából, a szüleim azt mondták, hogy a menyük lesz. A kislány két évvel fiatalabb nálam, mellette voltam, amikor járni kezdett, én vigyáztam rá a játszótéren, halálosan ,,fontos" dolgokat közöltünk egymással, így nem csoda, hogy tőle váltam meg a legnehezebben. Kint az anyám egyik bátyja gondoskodott nekünk lakásról, anyámnak elég gyorsan sikerült munkát kapnia. Valahogy ott is beindult az élet, és lassan homályosultak az itthoni emlékek.
Meg kell mondanom, hogy az apám is nehezen viselte el a válást, azt mondta, sohasem fog megszakadni kettőnk közt a kapcsolat. Azt hiszem, nemcsak az ő vétke, hogy ez mégsem így lett egészen. Egy évvel a válás után az apám ismét megnősült, született még két fia, és én valahogy egy kicsit mellőzve éreztem magamat. Tízéves voltam, amikor az anyám is férjhez ment egy honi némethez. Azt hiszem, igazi csoda, hogy a mostohaapám a saját gyermekeként fogadott el. Van egy 11 és egy 9 éves húgom, de sohasem éreztem, hogy őket jobban szereti, mint engem. Az édesapámmal levelezgettünk, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy inkább kötelességből ír, mint szeretetből. Itthon aztán megkezdődtek a háborúk, csúnyábbnál csúnyább híreket kaptunk, ezért nem jártunk haza látogatóba.
Befejeztem kint a vendéglátói középiskolát, és szerettem volna idegenvezető lenni, amihez ott is főiskolai végzettség kell. De még nem szolgáltam le a katonaidőt, és az anyámnak meg a mostohaapámnak is az volt a véleménye, hogy eleget kell tennem ennek a kötelezettségnek, hiszen még nem vettem fel a német állampolgárságot, valójában itt vagyok otthon, itt születtem. A mostohaapám azt mondta: fiam, az ember a szülőföldjét nem válogatja meg, csak egy van belőle, ródd le iránta a kötelezettségedet, hogy bármikor nyugodtan visszamehess, akár látogatóba is. Így történt, hogy hazajöttem 2001-ben, és bevonultam. Anyám a kiköltözésünk óta az eskütételre jött haza először, és a régi barátoknál szállt meg. A felavatásra magával hozta a lányt is, akit annak idején a menyének választott. Mondhatom, nagyon szemrevaló, csinos lánnyá serdült. Amint megláttam, nagyot dobbant a szívem. Elmondta, hogy befejezte a középorvosit, csak nem talál munkát nővérként, hát befejezett egy számítógép-tanfolyamot, és diplomamunkákat meg egyebet gépel, így jut egy kis pénzhez. Az anyámék náluk hagytak pénzt, civil ruhát a leszerelésemhez, így találkoztunk még egyszer. Akkor egy ötlettel álltam elő: felajánlottam, hogy elveszem feleségül, hogy minden akadály nélkül kijuthasson Németországba. Eleinte csak nevetett ezen az ötleten, azt mondta, nem szerelmes belém. De a két hét alatt, amíg náluk voltam, valahogy - a gyermekkori emlékeket felelevenítve - összemelegedtünk. Hazatérve közöltem anyámékkal, mi a tervem. Nem ellenezték. Beiratkoztam a főiskolára, majd visszajöttem, megesküdtünk, de őt nem vihettem azonnal magammal a vízum miatt. Közel egy év telt el, míg sikerült mindent elintézni. Nem volt egyszerű, mivel én még iskolába jártam, így anyámnak és a mostohaapámnak kellett érte garanciát vállalnia. Sikerült. Tavaly márciusban hazajöttünk, és apósom határozott kívánságára lakodalmat tartottunk, mert nem akarta elengedni a lányát csak úgy, hiszen az idősebbnek is csaptak nagy dínomdánomot. A hecc kedvéért a feleségem menyasszonyi ruhában utazott, minden határon pezsgőt itattak velünk a vámosok, valóban nagyon szép emlék marad a kiköltözése. Persze, otthon már megvolt a szüleimnek meg nekem is a kialakult baráti körünk, így természetes, hogy két hét múlva kint is lagzit tartottunk, olyan itthoni módra. A németeknél a lakodalom egyébként úgy néz ki, hogy a násznép az esküvőre összegyűlik, részt vesz a szertartáson, majd egy virágcsokorral felköszönti az ifjú párt, és a vendéglőből, néhány falat elfogyasztása után mindenki megy a dolgára. Hát mi egy álló nap és egy álló éjszaka ünnepeltük az esküvőnket. A német szomszédok csak bámultak. El kell mondanom, hogy itthon az apám építkezési magánvállalkozó lett, és elég jól megy neki. Amikor megírtam, hogy a feleségem terhes, októberben várjuk a babát, kért, hogy jöjjek haza, mindenképp lakodalmat akar szervezni nekem, a legidősebb fiának. Időközben megszereztem a főiskolai diplomát is, így van ok bőven az ünneplésre. Pillanatnyilag próbamunkán vagyok, ezer euró a fizetésem (ugyanezért a munkáért a német gyakornok 1500 eurót kap), és úgy érzem, majd csak kialakul a mi életünk is. Most itthon vagyunk két hétig, szombaton lesz a lakodalom. A feleségem hasikója már ugyancsak gömbölyödik, de azt mondja, a forgatást kibírja. Nem tudom, érthető-e mindabból, amit elmondtam, miért állítom, hogy minden rosszban van valami jó is.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..