Dévai Tibor: — Ahhoz képest, hogy hosszú távon nem lehetett tervezni, és eléggé bizonytalan volt az elmúlt év, most visszatekintve azt mondhatom, hogy egy tök jó évet hagyok magam mögött. Egy új kapcsolat, új munkatapasztalatok és egy újabb fesztivál. Rengeteget tanultam és tapasztaltam. Hálás is vagyok ezért. Habár az újévi fogadalmakról már régen lemondtam, mindig vannak elvárásaim a következő évtől. Sokat nem remélek, csak annyit, hogy ne legyen rosszabb, mint az előző. Mondjuk, azt sem bánnám, ha többet utaznék. De ehhez minden megvan. Az előző év tapasztalataival felfegyverkezve az idei úgy kellene hogy menjen, mint a karikacsapás, már csak az időm legyen meg rá. De valljuk be, ez az idő dolog valahogy mindig máshogy alakul.

Ivanović Laura: — Bár egy kicsit talán furán hangzik egy pandémia idején ilyet mondani, de nekem 2021 mégis talán az egyik legszebb évem volt. Hogy miért? Mert megteremtettük az OZ-családot itt Magyarkanizsán. Egy remek kis csapatot, mely napról napra bővül. Egy csomó nagyszerű programot szervezhettünk vagy akár látogattunk együtt, építettünk, szépítettünk és jótékonykodtunk a csapattal, s ez mind felejthetetlenné tette az elmúlt évemet. Amit magammal viszek a következőbe, az pedig a sok csodálatos emlék és az új második családom, az OZ csapata. Ja, és persze a kopasz macskám, amely szintén 2021-től vált a családunk tagjává. Hórusz a becses neve, de én csak Nyunyónak hívom. És hogy mit várok a legjobban az új évtől? Erre csak annyit mondok: mindent! Ide veled, világ! Újévi fogadalmakat sokszor tettem, de sajnos ritkán tartom be őket. No de érzem, hogy az idén minden más lesz, szóval a következőket írtam a listámra: mindennap olvasni, mindennap gyakorolni egy idegen nyelvet, jobban odafigyelni az egészségemre és úgy egyáltalán magamra, TÖBBET SPORTOLNI. Ja, a végére talán még annyit, hogy szeretnék minél több művészeti rendezvényre ellátogatni. Az elmúlt években nagyon fontossá vált számomra a művészet, s örülnék, ha mostantól még több időt tudnék fordítani rá.

Jaksi Máté: — Amiket mindenképp magammal vinnék 2021-ből, azok a KVM-s és a malmos élményeim. Elképesztően kreatív és érdekes emberekkel ismerkedtem meg, akik egyenként hozzáadtak egy-egy kis szeletet a kialakulóban lévő személyiségemhez. Nagyon sok szép emléket köszönhetek nekik és az eddigi barátaimnak. Sokáig azt gondoltam, hogy a slam poetry iránti szenvedélyem lassan kiapad, de a sok új tehetség, a sok új vajdasági jelentkező miatt állandó a fokozott figyelem. Nagyon várom, hogy ismét mikrofon elé álljak, hogy minél több eseményen vegyek részt, akár versenyzőként, akár szervezőként, és természetesen azt is, hogy minél többen próbálják ki magukat a slamben. Várom a következő Malmot, heverni a fűben alkonyattól reggelig egy jó hideg rozéfröccsel, hallgatni a még ébren lévőket, ahogyan keresik az utolsó tiszta alsójukat, a messziről szóló techno- vagy drum and bass partit, és beleszagolni egy utolsót a nyárba. Újévi fogadalmakat nem szoktam tenni, nem kell hozzá egy új év, bármikor kezdhetek új hobbit, vagy változtathatok magamon, csak akkor nem, amikor az év legnagyobb bulija zajlik.

Siflis Anna: — Félelmetes, hogy már eltelt egy év… 2020 decemberében meg voltam róla győződve, hogy majd minden a helyére kerül, rendeződnek a dolgaim, és a szilvesztert már nyugodtan, kiegyensúlyozottan várom. Haha, vicceltem! 2021 éppen ugyanolyan kaotikus volt, mint 2020. Ha jobban belegondolok, hogy mit viszek magammal, akkor talán éppen ezekben a kaotikus időszakokban megbúvó nyugodt pillanatokat. Egy húzós periódus után a várva várt utazást. Egy bezárt hét/hónap után az első fröccsöt a barátaimmal, a nyári fesztiválokon/táborokban a délutáni életmentő kávékat, melyeket valamelyik másik szervező/csoportvezető társammal fogyasztok el. Egy zűrös családi nap után az esti csöndet. Hetek/hónapok után megölelni a réges-régi barátnőimet. Szóval azt, hogy elkezdtem meglátni ezeket az apró pillanatokat, melyekbe kapaszkodni tudok, és melyek boldoggá tesznek. Én minden évben ugyanazt várom a legjobban: meglátni a tengert. De az Adriát! Olyankor mindig sírok, és nagyon-nagyon boldog vagyok. Meg az utazásokat várom a legjobban. A párommal megpróbálunk minél többet utazni, akár csak egy-egy napra. Ezeket imádom. Meg persze nagyon várom, hogy végre megszerezzem a diplomát meg a jogsit. Egyelőre mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de hátha az új év megsegít. Eddig sosem tettem újévi fogadalmat, de ezúttal… sok mindent szeretnék megfogadni. Egyrészt azt, hogy leszokom a cigiről (ez egy kicsit olyan, mint a jogsi meg a diploma), másrészt, hogy bevezetem a rendszeres sportolást az életembe, harmadrészt pedig, hogy elengedem a sok kis megszokásomat. Ennyi mindent. Sokat. Pedig nem is szeretem a szilvesztert meg az újév körüli felhajtást. Abban meg főleg nem hiszek, hogy új év, új én! De most jólesik ezeket eldönteni és szem előtt tartani 2022-ben. Kérdezz meg jövőre, hogyan sikerült.

Torok Orsi: — Mit viszek magammal? A nyarat. Ez volt eddig a legjobb nyár, főleg a zenekari fellépések, az utazások miatt, még a COVID-vacakságok ellenére is. És hogy mit várok 2022-től? A havat, a 20 óra utáni kávéházazást meg a tavaszikabát-szezont. A többi jót kialakítjuk. Van három kívánságom magamtól. Az első, hogy meginduljak az autóvizsgához vezető úton. Ehhez hozzátartozik, hogy havonta félretegyek x összeget a fizetésemből, ne vásároljak addig a neten fülbevalókat, és odafigyeljek, hogy ne adjak kölcsön horribilis összegeket egy ideig, mert most számomra lesz aktuális, hogy forgassam a keresetemet. Hitelt még véletlenül sem veszek fel. A második, hogy megtanuljak valamennyire dobolni Marcimborámtól. Ez azzal jár, hogy mivel ráállok egy új hangszerre, időt és energiát kell kilogisztikáznom hozzá. Ebből következik a még ügyesebb időbeosztás. Végeredményként pedig majd citerázás és éneklés közben elvileg képes leszek a lábaimmal normálisan kísérni magam kolompon meg, mondjuk, duplázón. A harmadik pedig leszokni a cigarettázásról — bulikon is. Ezt majdnem minden évben eljátszom, több-kevesebb sikerrel.

Tóth Johanna: — A 2021. évből a COVID miatt kialakult sok-sok egzisztenciális szorongást és világvégepánikot húzom magam után a puttonyomban. Persze vannak kevésbé sötét dolgok is: lehetőségem nyílt arra, hogy az Újvidéki Egyetemmel dolgozhassak egy projektumon, ezzel pedig rengeteg munkatapasztalatom lett, meg belekóstoltam abba, milyen is igazából a szakmámban dolgozni. Ezért nagyon hálás vagyok, mert rengeteg bátorságra tettem szert, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valami újat és fontosat alkossak, ezért a munka örömét is egészen biztosan átmenekítem ebbe az évbe. Szóval kevesebb COVID-ot! És sokkal több védettségi igazolvány meg teszt nélküli koncertet, kávézást, barátkozást élőben, szemtől szemben, fertőzésmentes ölelést, külföldre utazást meg mindent, amiből nagyon kevés jutott a pandémia alatt. Legeslegjobban mégis a BSc-diplomámat várom, ha minden igaz, júniusban már diplomás pszichológus leszek. Néhány éve már semmit sem fogadok meg, mert még sosem sikerült betartanom. De mindenesetre igyekszem majd többet foglalkozni a barátaimmal és a családommal, meg egy picit háttérbe rakni a szakmát, mely az egyetemi éveim alatt sajnos minden mást szinte teljesen kiszorított.