„Nincsenek gyógyíthatatlan betegségek, csak gyógyíthatatlan emberek.”

(B. Siegel)

A betegség voltaképp önrombolás. Ha hosszú időn át többszörösen ismétlődő csapások vagy ritkábban, de sokkszerűen átélt negatív érzelmek érnek bennünket, betegség alakul ki. Ugyanezt jelenti, ha lelkileg tehetetlennek érezzük magunkat, mert téves gondolatok, hibás igazságok, hamis személyes hiedelmek gyötörnek bennünket.

A rosszul irányított gondolatok, téves képzetek, döntések és az általuk előidézett érzelmek sok fájdalmat, szenvedést tudnak okozni, idővel testi szintre íródnak át, és kialakul a betegség. Kérdezhetjük magunktól, hogy áldozatai vagyunk-e tudattalan lelki történéseinknek, szorongásainknak, önvádunknak, vezeklési igényeinknek, önbüntetésünknek. Felmerült-e a kérdés bármikor is bennünk, hogy a kórt mi magunk idéztük elő a szervezetünkben. Ha áldozatnak tekintjük magunkat, el kell-e fogadnunk a szenvedést, melyet a betegség mér ránk? Van-e lehetőségünk arra, hogy önmagunkat felszabadítsuk, és megelőzzük a szenvedést, a betegséget?

A legtöbb betegségnek lelki okai vannak (forrás: sutterstock)

Mit árul el a betegség? Amikor megszűnik lelkünkben az egyensúly, testünk tünetekkel, később betegséggel jelzi, megszűnt a belső harmónia. A testben kialakuló tünetek legnagyobb része a lélekből vagy a szellemből fakad, a test csak a lélek térképe. A lelkünk csodálatosan titokzatos és rejtélyes, megfejthetetlen részünk. Még kifürkészhetetlenebb a lélek és a test kapcsolata, mivel a testnek kell „elmondania” egy-egy érzelmileg nehéz helyzetet, ezt csak a fizikum tudja elbeszélni a lélek helyett. A test pedig különféle tünetekkel, később betegséggel jelzi, ha életünk során valahol eltévedtünk, cserben hagytuk önmagunkat, keveset törődünk magunkkal. Ezzel tudatja, hogy hiányzik valami: melegség, gondoskodás, szeretet, törődés. A felgyülemlett, megoldatlan lelki terhek a testet fokozott működésre késztetik, és közvetlenül befolyásolják a sejtek működését. Minden sejtnek megvan a saját agya, intelligenciája. Ezt a hálózatot az elme befolyásolja és irányítja. Az elme (az általa kibocsátott gondolatok révén) tájékoztatja az agyat (a test vegyészét), mely kémiai anyagokat bocsát ki, melyek tájékoztatják a sejteket arról, hogyan kell(ene) viselkedniük. A sejtjeink csak azt teszik, amire az elme utasítja őket! Ha a gondolataink például aggódásból, félelemből, szorongásból születnek, az agy stresszhormonokat és más, gyulladást okozó anyagokat juttat a véráramba. A stressz és a félelem hatására keletkezett anyagok egyvelegével „átitatott” sejtek megállnak a növekedésben. Egyfajta jelet kapnak, az úgynevezett „epigenetikus kapcsolót”, mely blokkolja a gének aktivitását, és megakadályozza őket abban, hogy teljesítsék küldetésüket. Így születnek a betegségek. Félelemből. Tény, hogy a szervezetünk mindig jelez, ha valami nincs rendben, a jeleket még a betegség megjelenése előtt érezzük, csak leggyakrabban nem fordítunk rájuk figyelmet. Pedig a lélek intő jelzései elárulják, hogy megszűnt a harmónia. A lelkünk egyensúlyát az érzéseink teremtik meg, tartják fenn. Az elnyomott érzelmek soha nem halnak meg. Élve eltemethetjük őket, és aztán valamikor valahol újra felszínre törnek egy sokkal csúnyább formában. A legcsúnyább formájuk egy betegség. Annak is a legcsúnyábbja a rák.

Vajon mi a lélek? Vallásos, spirituális értelemben a halhatatlan részünk, a létünk örök, elpusztíthatatlan lényege, melyhez az érzés, a tudat és az éntudat (ego) társul. Az emberi lélek bizonyos szintű szellemi értelemmel bíró tudat, aki önmaga kifejezésére fizikai testet használ, lényegét nézve tehát anyagtalan szellemi (tudati) valóság. A lélek és a test (mint forma) egysége alkotja az embert, akinek emiatt szellemi és testi megnyilvánulásai egyaránt vannak. Tudatosságunk érdekében arra érdemes törekednünk, hogy testünk, elménk és lelkünk egyensúlyban legyen. Erről N. D. Walsch így vall: „A lélek feladata jelezni, nem pedig kikényszeríteni a vágyát. Az elme feladata, hogy válasszon a lehetőségek közül. A test feladata, hogy cselekedjék a választás alapján. Amikor a test, az elme és a lélek egységben és összhangban teremt, akkor a lélek megismeri és megéli önmagát a saját tapasztalatából.” Általános vélemény, hogy a betegségek 80-90%-a lelki eredetű: az aggodalom, gond, szorongás, félelem, düh, túl nagy öröm megbontja a testben áramló energiák egyensúlyát. Mégis, ha valami bajunk van, felháborodva kérdezzük: miért éppen én betegedtem meg, miért történik mindez velem? Bosszankodunk, hogy a betegség akadályoz, korlátoz bennünket a céljaink elérésében, megnehezíti a hétköznapjainkat. Gyakran csupán ennyit látunk belőle, pedig ilyenkor a test jelez, hogy túl sok mindent „nyeltünk le”, fojtottunk el, túl sok méltatlan bánásmódot tűrtünk, erőltettünk magunkra. Törekednünk kellene meghallani lelkünk üzenetét a benne dúló csatákról, mert a betegség valójában a „sértődött lélek jajkiáltása”. Ha alaposan átgondoljuk, rájöhetünk, hogy a betegség értünk van, figyelmeztetés, hogy változtassunk életmódunkon, mert ha minden így marad, állapotunk tovább fog romlani. Tőlünk függ, hogy mit kezdünk vele.

A betegség a „sértődött lélek jajkiáltása” (forrás: depositphotos)

Epiktétosz sztoikus bölcselő szerint nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. A gondolatok szülik a bennünk lévő érzelmeket, az érzelmek hatására cselekszünk, a tetteink határozzák meg szokásainkat, szokásaink pedig eredményeinket. A gondolatainkra legnagyobb hatással a tudatalattink van, ez vezérli a szervezetünk vegetatív folyamatait is, melyekhez nem kell tudatosan gondolkodnunk, ilyen például a szívverés. Gondolataink tehát érzelmeket szülnek, melyek olyan energiát hoznak létre, amely a sejtjeinkben lévő funkcionális DNS-állományra is hat. Képesek vagyunk érzéseinket sejtszinten tárolni a DNS-ben. Ez a sejtmemória, a tudatalattink tárhelye, mely mindenre tökéletesen emlékszik. A legtöbben nem is tudjuk, milyen hatalmas ereje van a kimondott szónak és a gondolatoknak. A betegséggel kapcsolatos gondolatok felerősíthetik a kórt, vagy éppen csökkenthetik. Kötelességünk erősíteni az egészségtudatunkat, megtisztítani elménket a pesszimista gondolatoktól, a nyomasztó érzésektől. „Minden betegség eredete a diszharmónia az ember tudata és szellemi szintjei, valamint az univerzális mintája között. Így a fizikai vagy éteres gyógyítás csak ideiglenes, ha a tudat és a szellemi szint alapmintája változatlan marad” — véli W. Tiller.

A test és a lélek együttes kezelése lehet a helyes út a teljes gyógyulás felé