Mikor, ki és miért számít fiatalnak? Hisz azt mondják, minden relatív. A kor, a múlt, a jelen és a jövő szintén akkor értelmezhető igazán, ha valamihez viszonyítjuk. Tehát mi, az elkövetkező idő most élő ifjú nemzedéke kell, hogy létrehozzuk a saját jövőnket. Így volt ez mindig. Utánunk is valószínűleg is lesz majd.
Milyenek vagyunk? Lázadók, világmegváltók. Mindent akarunk, rögtön, ahogy kiötlöttük. Persze jó lenne, ha nem kellene túl sokat dolgoznunk érte. Teremtse meg, kínálja nekünk tálcán az előző nemzedék! Tanulunk, amennyit feltétlenül kell, s mindent meg tudunk oldani online. Vannak közöttünk zsenik, vannak stréberek, akadnak jók és kevésbé jók is. Mik a céljaink? Mik is lehetnek? Egy jobb, békésebb, biztonságosabb, tisztább világ... Egy jobb élet. Fellengzős nagy szavak? Nem, ezek valóságosan természetes dolgok! Vagy voltak ilyen céljai már másoknak is? Lehet, hogy nekünk, kicsiknek kisebb, elérhetőbb célok kellenek? Diploma, munkahely, tisztességes fizetés, amiből kényelmesen meg lehet élni, otthont építeni, családot alapítani. Ezek a dolgok talán már a megvalósítható kategóriába tartoznak, remélem.
A nagy helyzet az, elárulom, hogy nem kevés félelemmel nézek a jövőbe. Optimizmusra sajnos nincs sok okom. A közvetlen környezetünket kell először átalakítani, vagy még ennél is előbbre való, hogy a fejünkben tegyünk rendet. Mindenki a sajátjában. Persze tudom, hogy sokan vannak, voltak és lesznek olyanok, akiket nem érdekel a mások élete, boldogulása, mégis remélem, hogy az én generációmban talán többen vannak, lesznek olyanok, akik a rossz rendszerek ellen lázadnak, a természethez visszafordulnak, környezettudatosabb emberek lesznek. Talán többen vannak közöttünk a bátor, nagyokat álmodók, a küzdők, harcolók. Szólok: mi már edzünk a hatalomátvételre. Próbálgatjuk a képességeinket. Bár egyelőre csak a szüleinken, tanárainkon és egymáson teszteljük erőnket, de máris villognak az oroszlánkörmeink. Ádáz szócsatákat vívunk a suli után a haverokkal, taktikázunk az MSN-falon, nyomjuk a szöveget a neten játék közben, minden turpisságunkat latba vetve igyekszünk a szüleinket meggyőzni az éppen aktuális ötletünk fontosságáról. Keményen dolgozunk, hogy tanáraink elvárásainak eleget tegyünk, persze körmönfont módon megpróbáljuk a lehető legkevesebb munkával a lehető legjobb eredményt elérni. Így kell ezt csinálni majd a nagybetűs életben is, hogy érvényesülni tudjunk? Nem lebeghetnénk az áramlatokkal az élet nagy tengerén? Honnan tudnánk, hogy mi vár ránk a jövőben? Ki tudná megmondani, mitől leszünk a jövő nemzedéke? Különbek, jobbak lehetünk az előttünk járóknál? És vajon az utánunk következők mit fognak gondolni, mesélni rólunk? Tanulhatunk-e a történelemből? Okulhatunk-e mások hibáiból? Mit mesélhetünk majd a régi szép időkről? Mitől válnak széppé a mostani idők? Ki fog boldogabb lenni? A vagány, menő élsportoló, a komoly, csendesen tanulgató, a harsány, rámenős bandavezér, vagy a magában is kételkedő, kíváncsi kamasz, aki úgy érzi, nem akar felnőni, és gyerekként csodálkozik rá a világ dolgaira? A haverok, a lányok, a nagycsalád, a környezet mit várnak tőlünk? Meg tudunk felelni az elvárásoknak? Meg kell-e felelnünk az elvárásoknak, vagy csak magunkat kellene jobban megismerni és őszintén, nyíltan magunkat adni, hogy mások is megláthassák értékeinket, képességeinket, tehetségünket? A lopakodó üzemmódot szerintem át kell cserélnünk a vitorlázó repülő szép ívű röppályájára, amit az erős motoros repülő a felhőkbe repít, és ott, a levegő áramlatait szárnyai alá befogadva meglovagolja a szelet. Így vontatnak, húznak-vonnak a bennünket segítő felnőttek, tapasztalt emberek, hogy aztán önállósulva szárnyalhassunk álmainkban. Jár nekünk a segítség, hiszen minekünk kell helyrehoznunk a hibáinkat. Mi kell, hogy meggyógyítsuk a Földet, hogy visszataláljunk a természethez, hogy mérgek helyett biogazdálkodással védjük a növényeket, megmentsük a kihalófélben lévő fajokat, újra megismerjük a gyógynövényeket, megfékezzük a járványokat, hogy túléljük az összes nyavalyát, amit az előző nemzedékek a nyakunkba varrtak.
Nem vagyunk hősök, lovagok, varázslók, mégis megpróbálkozunk majd a lehetetlennel, mert a jövő nemzedéke mi vagyunk. Erősek, bátrak, merészek, vagányok, fiatalok. Farkasszemet nézünk az egész világgal, mert ez a dolga minden eljövendő nemzedéknek. Vajon szélmalomharcot vívók leszünk?
LŐRINC Bence, II/10
Magyarkanizsa
A VI. versíró és fogalmazóverseny Aranytoll díjjal jutalmazott írása