Mikulás reggele van, december egyik legszebb ünnepe. A legtöbb gyermek boldogan ébredt, kicsi cipőcskéjük teli ajándékkal. Kacajuk betölti a meleg szobát, ezáltal a felnőttek öröme is teljes kéne hogy legyen.
Mégis szomorú ez a reggel, szomorú lesz az egész nap, szomorú a jövőnk is. Nyolcvannégy éve, mint annyiszor korábban, most sem volt képes a magyar szebb és biztosabb jövőt teremteni magának. A többség képtelen nemzetben gondolkodni és ezt, tetszik vagy sem, tudomásul kell vennünk.
Az emberek többsége nem tud adni még akkor sem, ha ezért nem saját zsebében kell kotorásznia. Nem tud ajándékozni, nem tud örömet szerezni, mert önzővé tette őt ez az érzelem nélküli világ.
Érzéketlenné tette az a mocskolódás, riogatás, amelyet szocialista és liberális politikusok naponta a képébe fröcsköltek. A szenny között képtelen volt felismerni az értéket: a testvéri szeretetet, az emberek iránti jóindulatot. A nemzet felemelése sokak számára az ég adta világon semmit nem jelent.
Jó otthon ülni vasárnap. Ülni a tévé előtt, elfogyasztani ebéd után néhány üveg sört, nagyokat böffenteni, utána cigarettára gyújtani és jó mélyre szívni a szoba levegőjének bűzét.
Végtelen szomorúság marcangolja lelkemet. Azon tűnődöm, hogy mit érzek most irántad, testvér? Mit mondjak majd, ha találkozom veled? Mit írjak a karácsonyi üdvözlőlapra? Elküldjem-e egyáltalán?
Nem haragszom rátok, nem gyűlöllek benneteket. Fáj a lelkem értetek is. Fáj, mert a felétek nyújtott kezet nem voltatok képesek megfogni, fáj, mert advent második vasárnapján sem voltatok képesek megérteni, hogy a szeretet békét, boldogságot hozhat a nemzetre.
Érzed te a szó gyönyörűségét? N E M Z E T. Ízlelgesd csak! Tudod, mit jelent?
Zsíros bácskai földet, elnéptelenedett bánáti falvakat, rommá lőtt kórógyi templomot, az erdélyi fenyveseket, a szent Hargitát, Csíksomlyót...
Mindez továbbra is megvan - modod te. Hát tudd meg, hogy nem így van. Elvettétek tőlünk december ötödikén Csíksomlyót, elvettétek Erdélyt, elvettétek székely testvéreinkkel való találkozásaink lehetőségét. Elvettétek tőlünk az irántatok érzett bizalmat. Még most sem érted, ugye? Hiszen te kocsiba ülsz pünkösd előtt, és ott lehetsz a búcsún, de mi itt, a Délvidéken? Bámulhatjuk könnyes szemmel a tévé képernyőjét.
Te pedig majd ott a kis Somlyó hegyén, az ötszázezres tömegben idézd miniszterelnököd szavait: ,,Magyarnak lenni jó.'
A szerb most, tudod, mit csinál? Büszkén és joggal vallja, hogy szerbnek lenni jó. Mert ő kettős állampolgár Horvátországban is, Németországban is, de Pesten a Váci utcán is. Népszavazás nélkül kapott kettős állampolgárságot és tudd meg, hogy nem ebbe rokkant bele Szerbia gazdasága.
Érted-e ezt, testvér?
De azért mi nem haragszunk rátok. Gyertek csak Szabadkára, és vásároljatok a piacon. Gyertek olcsó cukorért, élelemért, bőrcipőért. És ha már elfáradtatok a vásárlás lázában és átfáztatok a hideg, ködös utcákon, térjetek be hozzánk egy forró teára, burekra, csevapra.
Várunk benneteket szeretettel, ne féljetek, nem kérünk számon semmit. Elszámolnia mindenkinek a saját lelkiismeretével kell.
Közeleg karácsony. Legszebb ünnepünk, a szeretet ünnepe. Gyermeki kacaj tölti be a fenyő- és mézeskalács-illatú szobát, a karácsonyfa alatt ajándékcsomagok várják gazdáikat. A gyermekek öröme ismét felhőtlen lesz. Figyeljünk oda, hogy ne csak röpke örömmel lepjük meg őket. Gondoljunk arra, hogy a gyermekek felnőnek, talán nem is túl soká boldog emberekké válnak. Most ügyeljünk arra, hogy boldogságukat a nemzethez való ragaszkodásuk is jelentse majd. Hogy bármelyik pillanatban, bárhová is veti őket a sors, büszkén vallhassák: MAGYARNAK LENNI JÓ!
Magyarkanizsa, 2004. dec. 7-én