Nincs azzal semmi gond, ha nem kristálytiszta a jövőképünk, ám nem árt, ha legalább nagyjából tudjuk, merre tartunk. Hiszen ha nincs határozott elképzelésünk, az akár nyitottabbá is tehet bennünket az újdonságok iránt, másrészt gyakran szorongató érzést is kelthet egy-egy ilyen döntéshelyzet. Ez nem arról szól, hogy egyik dolgot sem szeretnénk igazán, hanem gyakran éppen arról, hogy túl sok minden érdekel bennünket. A tudatos tervezés kulcsgondolata, hogy ha tisztában vagyunk azzal, mi fontos nekünk, akkor már könnyebb ezen értékek mentén rendeznünk az életünket. Egyszerűbben: tudnunk kell, melyek a számunkra fontos értékek és prioritások. Így például egy karriertervezés esetén — vagy még inkább munkakeresésnél — jó, ha tisztázzuk magunkban, mi lenne nekünk fontos egy munkakörben: vajon egy szabadabb, kreatívabb munkatevékenység vagy az anyagi biztonság, mert, mondjuk, nincs mögöttünk ilyen jellegű stabilitás, esetleg az, hogy csapatban dolgozhassunk, és még folytathatnánk. 

A jövőtervezésben sokat segíthet — s erre gyakorlatok is léteznek —, ha például vizualizáljuk önmagunkat néhány évre előre, s felteszünk magunknak olyan kérdéseket, mint hogy: kik azok az emberek, akik körülvesznek bennünket?, milyen környezetben látjuk magunkat?, milyen napi rutinjaink vannak?, mit szeretnénk addigra mindenképp elérni?, hogyan szeretnénk magunkat akkor érezni?, stb.

A tervezést leginkább az inspirálhatja, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, vagy látjuk azt, hogy nem ott tartunk, ahol lenni szeretnénk. Átgondolhatjuk, miért alakult ez így, de ha nem fontos nekünk az analízis, akkor az energiánkat érdemesebb lenne inkább a kicsi, de elérhető célok megfogalmazásába fektetni. Ha ugyanis már tiszta előttünk a cél, akkor érdemes kifundálni, vajon hogyan érhető el. Legyünk bátrak, mondjuk ki az összes lehetséges megoldást, majd lefaragjuk belőlük azokat, amelyek számunkra túl nagy feszültséggel járnának, vagy inkább visszavennének a kezdeti elánból. A komfortzóna elhagyásáról már írtam, s akkor arról is szó esett, amire most is rámutatnék: ahhoz, hogy változás álljon be, bizony új dolgokat is ki kell próbálnunk. Egyszerűnek hangozhat.

Máskor a tervezés csupán a másnapra vonatkozik, főleg, ha nem sikerül az aznapi dolgainkat idejében befejezni. Ennek oka lehet az is, ha túl sok mindent vállalunk be, vagy ha túl nehezen elérhető célokat tűzünk ki, illetve ha valamilyen más tényező akadályoz bennünket. A nem megfelelő időbeosztással az a fő gond, hogy egyes életterületekre — vagy mikroszinten tevékenységekre — nagyon sok időt szánunk, míg másokat elhanyagolunk vagy csak halogatunk.

Középiskolás diákokkal végzett kutatások folyamán rámutattak arra, hogy az önszabályozás és az időmenedzsment szoros kapcsolatban áll az érzelmekkel, mentális állapotokkal, attitűdökkel és viselkedésekkel. Ezért például a hatékonyabb tanulás érdekében nemcsak a boldogság és például a veszély hat motiválóan, hanem leginkább az, ha idejében megtanítjuk és megtanuljuk a hatékony időbeosztási stratégiákat, amit a távolabbi tervezésnél, akár életúttervezésnél is javunkra fordíthatunk.

A tervezés egy különleges folyamat, melyre csak az ember képes, hiszen mi előrevetíthetjük a jövő eseményeit, mérlegelhetjük, hogy az aktuális döntéseink hogyan illeszkednek a jövőnkbe. A Stanford Egyetem pillecukor-kísérlete arra mutat rá, hogy azok a gyerekek, akik ellen tudtak állni az azonnali jutalomnak, sikeresebbek lettek felnőttként. Vagyis a tervezés és az önkontroll együtt jár.

A tervezés akkor válik nehézzé, ha például túlságosan kimerültek vagyunk, túl sok stresszhatás ér bennünket, akadályozva vagyunk valamilyen külső tényező által, és hasonlók. Már azt is tudjuk, hogy egy-egy projektum elején és legvégén vagyunk a leglelkesebbek. A két végpont között ugyanis számos nehézségbe ütközhetünk, ami gyakran megtörheti a kezdeti elhatározást is. Korábbi kutatások során már megfigyelték, hogy a konkrét tervek készítése és a célok vizualizálása elősegíti a célorientált cselekvést, gondolkodást. De a töprengés és a céltól való túlzott távolság érzése eltántoríthat bennünket. Egy újabb kutatás pedig már azt hangsúlyozza, hogy ha egyszerűen megváltoztatjuk a terveink elkészítésének módját, az általuk elért eredmények is eltérőek lesznek. A képzeletünk felhasználásával, ha egy jövőbeli eseményre mint egy célunk elérésére gondolunk, el tudjuk képzelni, hogy az már megtörtént, így az odavezető lépések is tisztábban jelenhetnek meg. Másrészt ha a végcélból indulunk ki — ez a hátrafelé tervezés alapja —, akkor azt feltételezzük, hogy a befektetett munkánk sikert hoz majd. Sőt, a cél eléréséhez szükséges lépések megfogalmazása csökkenti a szorongást, növeli a bizalmat, nagyobb elszántságot eredményez.

Hogy mi ebből a tanulság? Számomra az, hogy ha olyan cél lebeg előttünk, amely egy aktuális vagy hosszabb ideje fennálló hiányt elégítene ki, akkor annak eléréséhez érdemes tervet készíteni. Ebben az esetben fókuszáljunk a sikerre. Ha ez mégsem következne be — ki tudja, miért —, majd akkor foglalkozunk vele, ám addig élvezzük annak a lehetőségét, hogy a tervezés által is közelebb kerültünk valamihez, ami addig fel sem merült bennünk. Vagyis menjünk nyaralni, ismerkedjünk, próbáljuk ki magunkat új területeken.