Amikor az ember elérkezik élete alkonyához, megkezdődik a visszaszámlálás és a számadás mindarról, amit eddig elért. Összegzi vágyait és szenvedéseit, küzdelmeit és örömeit. Hiszen ezek mindegyike egy-egy mérföldköve az életnek, melyeknél meg-megáll, hogy azután megerősödve - vagy éppen meggyötörve - tovább haladhasson a kijelölt úton. Nem könnyű, hiszen az élet nemcsak szép, hanem fájó élményeket is tartogat. De az életet élni kell, dolgozni, hogy a gyermekeinknek, unokáinknak könnyebb legyen.
Valamikor, amikor még ,,emberhez méltóbb világot éltünk, a hajlott korú, nyugdíjas embereknek szinte gondtalan öregkor jutott osztályrészül. Amikor eljött az ideje, utazgathattak, bepótolhatták mindazt, amit a létfenntartásért folytatott nagy rohanásban elmulasztottak. Hány mosolygós arcú nagyanyát-nagyapát láthattunk, akiknek legfőbb gondolatuk az volt, hogy unokáikkal hová is kiránduljanak a hétvégén!
Manapság azonban - az elmúlt tizenöt év téves gazdaságpolitikája miatt - szinte embertelen életkörülmények között él nyugdíjasaink nagy többsége. A szerb kormány elfogadta a nyugdíjtörvényről szóló módosítási javaslatokat, és ezzel mintegy végérvényesen kimondta az ítéletet a nyugdíjasok felett: csökkenti a már így is szégyenletesen alacsony járandóságukat, a még munkaképes lakosság számára pedig felemeli a nyugdíjkorhatárt. Nem vitás, hogy ezzel idős polgártársaink életét lehetetleníti el. Ezen a héten arra kerestük a választ, hogy mindezek után olvasóink vajon mennének-e már nyugdíjba.
KARSAI László szabadkai munkanélküli:
- Természetesen várom, hogy mehessek, hiszen a jelenlegi állapotnál az csak jobb lehet. Önhibámon kívül maradtam munka és jövedelem nélkül. Ötvenhárom évesen arra kényszerülök, hogy alkalmi munkákból tartsam el a családomat. A legutóbbi munkahelyem, a szabadkai Zorka Vegyiművek csődbe ment, így mi, évek óta ott dolgozók az utcára kerültünk. Segítséget és újabb munkalehetőséget szinte nem is remélhetek, hiszen ugyan ki alkalmaz egy ötvenen túli embert? Marad az alkalmi munka, na meg a várakozás a nyugdíjba vonulásra. Egyelőre nincs törvényes lehetősége annak, hogy nyugdíjba mehessek, hiszen sem az életkorom, sem a szolgálati éveim száma ezt nem teszi lehetővé. Az egyetlen megoldást talán csak a betegnyugdíj jelentené, de hála az égnek nem vagyok beteg. Azt gondolom, hogy egy ilyen törvénymódosítási határozatról nem lehet egyetlen kormányülésen dönteni. Szerintem nem elvetendő az az igyekezet, hogy a kormány ezzel azt próbálja meg elérni, hogy a még munkaképes lakosság ún. magánnyugdíjalapba fizesse a járulékot, amely egy napon, amikor már nyugdíjjogosult lesz, tisztességes nyugdíjat biztosít számára. Ez a nyugati országokban már hosszú évtizedek óta így működik, csakhogy mindehhez adva vannak az egyéb feltételek. Mindenki számára jut munka, méghozzá méltányos díjért, melyből könnyedén fizethető a nyugdíjalap. Nálunk eleve nincs munkalehetőség, sem kényelmes megélhetés. Se munka, se fizetés. Miből biztosítsuk így a valamikor nyugdíjunkat?
MUHI Aranka topolyai bérelszámoló:
- Már az idén nyugdíjba mehettem volna, mégsem mentem, mert úgy éreztem, hogy nekem dolgoznom kell, azonkívül ha nyugdíjba vonulnék, annyi szabad idő szakadna a nyakamba, hogy nem tudnék mit kezdeni vele. Most aztán várhatom, mikor nyílik rá újra lehetőségem! Úgy értesültem, hogy az új törvény alapján növelik a nyugdíjkorhatárt, így aztán még néhány évet biztosan dolgoznom kell. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is bánom, mert szeretem a munkámat, szeretek emberek között lenni. Özvegyként egyedül élek, a fiam külföldön tanul. Ő már nem is szándékozik hazajönni, legfeljebb évente négy-öt alkalommal, mint ahogy eddig is. Hát akkor meg minek nekem a szabad idő? Úgysincs kivel eltöltenem. A másik dolog, ami miatt egy kicsit ódzkodom a nyugállományba vonulástól, hogy az már azt jelenti, kétségtelenül megöregedtem, és nincs szükség a munkámra. Ezt talán még nehezebben viselném el, ezért egyelőre jól van így, ahogy van. Dolgozom még néhány évet, azután meg majdcsak lesz valahogy.
JUHÁSZ Mátyás palicsi munkanélküli:
- Dehogy mennék! Talán hogy még inkább megnehezítsék az életemet!? Jó nekem így is, alkalmi munkákat vállalva, mert így legalább annyit dolgozom, amennyit bírok, és bár nem keresek sokat, valahogy csak megélünk belőle. Most, ötvenöt évesen én már nem hiszek a csodákban. Tudom, hogy itt még jó ideig nem lesz nyugodt, szép világ, és sajnos azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az élet véges. Kiváltképp, ha az ember állandóan idegeskedik, és reggeltől estig robotol. Úgy érzem, én nem is érem meg a nyugdíjaséveket. Huszonhárom évig dolgoztam esztergályosként, most meg itt állok nincstelenül. Igazságtalan az élet, mert nem adja meg az időseknek azt, amiért fél életükön át megdolgoztak.
MARJANICS Károly újvidéki gépészmérnök:
- Bizony várom a nyugdíjat, hiszen megdolgoztam érte. Harminckét évig voltam egy valamikor igen jól működő cég alkalmazottja, melyből - a privatizálása után - többedmagammal el kellett mennem. Munkaerő-feleslegként a köztársasági munkaközvetítő vett nyilvántartásba, és azóta is munkanélküli segélyből élek. Az idén tavasszal értesítettek, noha a szerződés értelmében a nyugdíjaztatásomig jár a segély, hogy mégsem vagyok jogosult rá, mert az új törvény ezt nem teszi lehetővé. Szerencsére kikértem egy ügyvéd ismerősöm véleményét, és ő felokosított, hogy a szerződés még a törvénymódosítás előtt köttetett, így a jelenleg érvényben levő határozatnak csak az a tétele vonatkozik rám, hogy nem hatvanévesen, hanem hatvanhárom évesen mehetek nyugdíjba. Természetesen szeretnék már mielőbb biztos jövedelmet tudni magamnak, de félek attól, hogy a majdani nyugdíjam sem lesz sokkal nagyobb, mint a jelenlegi munkanélküli segély, vagyis 9000 dinár. Ettől eltekintve nagyobb biztonságban érzeném magam nyugdíjasként, mert a nyugdíjasokat megilletik bizonyos jogok, a munkanélkülieket azonban szinte semmilyenek. A járandóság mértéke tekintetében pedig teljesen mindegy hogy nyugdíj vagy segély, hiszen egyik sem elég a nyugodt megélhetéshez. Látom, milyen nehéz körülmények közepette tengetik az életüket a kisnyugdíjasok, és én csak remélni merem, hogy már csak az egyetemi végzettségemet figyelembe véve sem tartozom majd közéjük. Bár, ki tudja, mit hoz a jövő. Minden az aktuális gazdaság- és szociálpolitikától függ, meg attól a néhány képviselőtől, akinek bizonyára nem fő a feje a nyugdíjaztatása miatt.